Felkiálthatnánk: végre egy világsztár csapat, kik szombaton teszik tiszteletüket hazánkban, de legyenek csak alapjában véve a péntek és a szombat esték a hazai csapatoké. A szervezők is olcsóbban veszik a produkciót, amire nagy szükség van, mert fejlődünk-fejlődünk, de még mindig rossz érzés nézni pl. Pretty Maids-ék turné képeit a Papp László arénányi helyekkel a háttérben, miközben nálunk egy ezer fő befogadóképesség alatti klubba számüzetett a koncert. Mégis szombat esti a láz.

Az ilyen klubbulik általában jól szoktak elsülni; a zenekarok lazára veszik a figurát, igazi r'n'r bulit nyújtva az (ő mértékükkel) maroknyi közönségnek. Az A38-as hajó meg különösképp inspiráló szokott lenni a zenészek számára.

Nagyon gondolkodtam engedélyt kérni a főszerktől a cseh Ales Brichta nem meghallgatására. Ugyanis a három és fél évvel ezelőtti, legutóbbi Pretty Maids bulin is ők voltak a kísérő zenekar a Barba Negrában. Egy Running Wild alapú, cseh (!) nyelven nótázó társulatra emlékszem, Ozzy-alteregóval élükön. A szörnyű hosszú átszerelési szünet agyoncsapta az élményt, amiben így nem kívántam újra részesülni.

Valami ördögi sugallatra mégis Dunának mentem, azaz kezdés után pár perccel már ott álltam a folyón ringatózó bárka gyomrában a többiek között. Sokad magammal, de villában végződő, magasba tartott kezet egyet sem láttam. Lehet, hogy a kiváncsiság szegezte színpad elé a dánokra várókat, ugyanis Ales Brichta, cseh rocksztár ott folytatta, ahol 38 hónappal ezelőtt abbahagyta. Anyanyelvén tolta a pőre heavy metal dalokat, és így is konferálta fel azokat. Udvarias tapsban részesült a gárda a tételek végén, melybe (főleg a bárpult környékéről) ironikusan túlzó ováció keveredett. A zenészek ez utóbbiból mit sem észleltek; csillogó szemekkel hálálkodtak a közönségnek.

Meg kell jegyezni: ku...tya jó alapokra kerültek a még csehül sem vészes énekdallamok, valahogy "kiherélve" a nyelv keménységét. És egyszer csak jött életem legszürreálisabb előzenekaros koncert élménye: a Gyöngyhajú Lány cseh változata, billentyűmentesen! Egy "old Omega song" - mert időközben a konferálás angolra váltott.

Történt még furcsaság; nem az, hogy a cseh Ozzy méltatta a Ferencváros labdarúgó csapatát, sokkal inkább, hogy az oldalra (!) éneklő dalnokhoz egy technikus rohant be, és szabályosan beigazította a közönség felé. Amikor a basszusgitárost bemutatva is rossz felé mutatott, leesett a tantusz: barátunk vak!

Tudom, hogy nem jó átkötés, de a wc szünetről visszatérvén már sokkal nehezebb volt jó helyre navigálni magamat. Legvégül a fal mellett állapodtam meg, ami hangzás szempontjából nem a legnyerőbb hely, de legalább van levegő.

Szerencsére az átpakolás sokkal gyorsabban zajlott, mint legutóbb, mégis deja-vu érzés kerített hatalmába, mert a buli ugyanúgy a Mother of All Lies-szal indult, mint sok hónappal ezelőtt. Az akkor egy Motherland lemezbemutató volt, de most erről az albumról ez az egy dal képviseltette magát a programban.

"Egy sima, egy fordított" rendszerben haladtunk továbbra is, azaz az alapelemek (Rodeo, Yellow Rain, Savage Heart) közé ügyesen belegóztak a dánok egy-egy friss dalt (Face the World, Bull's Eye, I. N. V. U.). Más kérdés, hogy effajta ravaszságra itt aligha volt szükség; a hajó népe ugyanolyan hangos ovációval és énekkel fogadta a nyolcvanas-kilenvenes években született nótákat, mint a "naposcsibéket".

Utóbbiakkal inkább Michael Fast dobosnak lehetett gondja, ugyanis őt riasztották "S.O.S.-be", mivel Allan Tschicaja valami nyavalya ráment a gyomrára, így a pozsonyi és a pesti bulit kihagyta.

Vájt fülűek hallani vélték, hogy sokat téveszt, meg hogy Ronnie Atkins is melléénekel időnként - én szégyenkezve bevallom: nem sokat érzékeltem ebből. Egyrészt igencsak belemerültem a buli élvezetébe - ami az én koromban, ennyi koncert után igazi szenzáció - másrészt Atkins számomra még mindig az az előadó, aki egyforma természetességgel hozza a mély modorost és a fejhangokat.

Mintha még fiatalodott volna a srác múltkori találkozásunkhoz képest! A technikai nehézségek dacára maximálisan bejött, amit a klubbulikról írtam e cikk bevezetőjében. Ronnie az "egészségedre" udvarias szófordulatot próbálta tőlünk megtanulni - inkább kevesebb, mint több sikerrel. Jobban működött neki egy piros-fehér zászlóval való parádézás, melyen lengyel barátaink arra szólították fel a zenekart, hogy haladéktalanul látogasson el az ő hazájukba is!

A csapat motorja mégiscsak Chris Laney volt, aki észveszejtő sebességgel rohangált gitár és szintetizátor közt, mialatt a mosoly egy pillanatra sem tűnt le orcájáról. Ken Hammer szólógitáros - Ronnie mellett a másik alapító atya - olybá tűnt, mintha Irigy Mirigyék lehetséges Rómeó Vérzik paródiájából lett volna Kovács Koppány, na, a lényeg, hogy oltári nagy fazon!

Rene Shades pedig Slash basszusgitáros mutációjaként szántotta a színpadot. Azt hiszem, ő volt az, ki a bemutatásnál kezdeményezett egy kis Black Night-ot, hogy az átcsússzon aztán Smoke on the Waterbe. Nekem úgy tűnt, ez a Deep Purple egyveleg nem volt benne az eredeti tervben. A Pink Floyd dalrészlet (Another Brick...), meg a John Sykes dal viszont igen. Mint a rossz gyerekek Karácsony előtt, én sem tudom kivárni, hogy elérkezzen az idő, mikor kiderül, mit fogok kapni, ezért suttyomban megnéztem az előző napi pozsonyi dallistát, s így derült ki számomra: a gyönyörű Eye of the Stormot is pluszba kaptuk.

Eddig a pontig senki meg nem bánhatta, hogy a Duna legdögösebb hajóján tölti a szombat estét. Viszont ezek után...akármilyen hihetetlen, a dánok tovább emelték a tétet! Jött a Back to Back, majd a látványos le-, és visszavonulás. De nem vonultak vissza, hanem arcunkba tolták a klasszikussá érett második album, a Future World címadóját.

Emlékszem, mit kaptam a kék közösségi oldalon, mikor kiposztoltam a Little Drops of Heaven puritán klipjét ezzel a megjegyzéssel: "a Pretty M. legjobb dala". A ráadás e második tétele során a hajógyomor népének reakciója engem igazolt; csodálkozom, hogy a hajó nem kezdett himbálózni az ugráló tömeg tömege miatt. Végül a mega-klasszikus Love Games-szel küldtek minket haza Hamlet honfitársai, magasra téve a lécet az év további bulijai előtt.

FOTÓK: KOVÁCS LEVENTE/CSLP Rocks. További képek ITT.