A kellemesen hideg Balaton-vízben vártuk az esti program kezdetét, de közben el is vittek minket terep rallyzni, sőt, vért is adtunk. A véradó sátorban (finoman szólva) nem volt nagy tolongás, pedig milyen egyszerű módját lelheti itt az ember mások megsegítésének!

Esti első zsákmányunk egy fehér bálna volt, nevezetesen Moby Dick. Balatonnál ez igazi biológiai csoda! Sajnos nem túl sokan hallgattuk Magyarország talán leghatásosabb intróját, pedig még csúsztak is vele. Később felszaporodtunk, de még így is elég túlzó lett volna ránk olvasni az "egy tűt nem lehetett leejteni" mondás.

"Ugassanak azok a kutyák!" - kiabálta a mikrofonba Smici. Ugye, nem kéne ide írni, hogy Schmiedl Tamás gitáros-énekesről van szó, és hogy melyik dallal indítottuk időutazásunkat? Igaz, ez a vándorlás az időben megszakadt a jelenkori keltezésű Durván, akár a vulkánnal, de ezt csöppet sem bántuk.

Szép sorban szállingóztak az újra felvett második lemez dalai, bár inkább a hó szokott szállingózni, és nem az odab@szós Moby Dick nóták. Éppen csak a címadó maradt ki. Nem fair kiemelni senkit, de Göbl Gábor vonatkozásában mégis megteszem, ki nagy segítségére volt Tamásnak lelkes "közönségápolás" (közönséguszítás) területén.

A két színpad ismét nem volt szinkronban egymással, így Ganxsta showja már a derekánál tartott, amikor az Indulj keresztesvitéz című Dick ráadás dal utolsó hangjai elcsendesedtek. Igaz, ez a gengszter rap nem annyira az én műfajom. Döglégy Zoleet időnként el-elkapjuk egy fesztiválon, hol bejövős, hol pedig nem. Most éppen céltalannak éreztem a sok trágárságot, ami elhangzott, de ez legyen az én saját álláspontom. A rockstation olvasókat nem hiszem, hogy megsérteném ezzel; aki Zoliékról szeretne olvasni, úgyis máshol teszi.

Szerintem a német Alphaville együttessel kapcsolatos infókat sem innen szokták begyűjteni, most mégis kénytelen lesz megtenni, aki megtisztel azzal, és végigolvassa e sorokat. Mert bármily különös, ezen a péntek éjszakán mindenki meggyőződhetett róla: ők is motoros fesztiválra és rockstationbe valók! Még ha nem is konkrétan rock zenéről van szó, mint ahogy már szinti popról sem. Valami beskatulyázhatatlanról, melyre talán az "igényes alternatív pop muzsika" a legtalálóbb kifejezés.

Főleg a buli elejére volt ez igaz, amikor is számomra ismeretlen, vagy talán egyszer-egyszer hallott, de teljesen korrekt dalok sorjáztak egymás után. Nagy tréfamester Marian Gold (a klasszikus, Forever Young fémjelezte felállásból már csak ő volt jelen)! Sejthette, hogy mindenki Big in Japant, meg Sound like a Melodyt akar üvölteni, de ő előbb bepromózta az új album dalait. Egy ötös-hatos csoport már elkezdte dalolni a Big in...-t, mikor az bazi hosszú intro után csak elkezdődött, és végre lehetett "bikicsunájozni". Na, de most komolyan: az az Alphaville sokunknak jelentette gyermekkori kedvencét, talán megbocsájtja nekünk herr Gold az elfogultságot.
A látványvilág rendkívül korrektnek bizonyult, pedig nem volt nagy megfejtés: a vetítőfal három eleme közül kettőt előrébb hoztak, így ébresztve térhatást. Rendkívül hatásos képek sorjáztak ezeken, háború, atomtámadás vagy ellenkezőleg: gyönyörű égi jelenések, geometria formák, jelképek stb.

A zenekar - mert ez már az volt - óriási zeneszeretettel tolta. Sajnos a neveket nem tudom, puskázni meg nem szeretnék, hisz Puskás Peti fel sem lépett itt. Szóval a dobos csóka olyan elánnal ütött, hogy simán megállná helyét egy rock bandában, a billentyűs arcáról is lehetetlen vállalkozásnak látszott a mosoly lehervasztása. És képzeljék, gitáros is van ám, sőt, basszusgitáros is, egy szimpatikus hölgy személyében! Ő nagy szerényen a háttérbe hozódott, de a Sounds like a Melody alatt már ő sem bírta cérnával, és a színpad előterében tombolta végig a népünnepélyt.

Marian Gold már jobban hasonlít Pápay Jocóra, mint egykori önmagára, de - úgy tünt - belül nagyon is fiatal maradt. Ennek örömére elénekeltük együtt végül a Forever Youngot.

Más zenei irányultságom dacára régi vágyam volt egyszer Alphaville koncerten részt venni, hiszen ebből az igényes popzenéből csúsztam át anno észrevétlen a hard rock világába. Varázslatot vártam, és meg is kaptam.
Most pedig a pocsék időjáras miatt itt a sátorban várjuk a délutáni zenei program kezdetét, tudósítást írva...