A retro heavy rock jelenlegi vonulatának egyik legfrissebb képviselőjét az utolsó pillanatban sikerült Budapestre csábítani. Kíváncsi is lettem volna, milyen nézettséggel fut a buli, ha hónapokra előre kötik le, mivel azonban a 2011 óta létező svéd Vidunder (a szó magyarul szörnyeteget jelent) a maga két albumával és egy kislemezével nem számít még bejáratott névnek a színtéren, a választ alighanem el tudjuk képzelni…

A velük nagyjából egy időben alakult Spacedust műsora alatt sem emelkedett sokkal húsz föle a teremben tartózkodók száma, ideértve a főbanda néhány tagját, akik legalábbis néhány dalba belefüleltek. A budapesti négyesnek három éve jött ki az eddigi egyetlen demója, ám utána a teljes ritmusszekció távozása megtörte a lendületüket, és a mostani tagsággal sem a sokadik fellépésük volt ez még. Stoner, space rock és grunge hatásokat egyaránt mutató muzsikájuk gördülékenyen, lüktetően szólt, színpadi kiállásukat tekintve viszont a bőgős srác arcfestését nemigen tudtam mire vélni. A teljes 2014-es anyag elhangzott – a lassan kibontakozó Outlaw Story remek kezdés volt és a különösen fogós No Way Backre szintén jó érzésekkel gondolok vissza – néhány, a felvételről lemaradt számmal vegyítve, és a demó óta írt nótákból is kaptunk némi ízelítőt. Remélem, nem várat már sokat magára a következő felvétel és nem fogja megakasztani a társaságot több kényszerű szünet.

A Vidunder, amennyire a most látottak-hallottak alapján le tudtam szűrni magamnak, egy korrekt klubzenekar. Mint fentebb utaltam rá, messze nem ők az egyedüliek, akik manapság az 1970-es évekből merítenek ihletet (hogy mást ne mondjak, a honfitárs Horisont is idén jelentkezett új lemezzel az ismertebb nevek közül), de itt a Dürer kistermében minden extra látványelem nélkül is meggyőztek. A stílusban akár kötelező elemnek is tekinthető tömött bajuszt momentán Linus Larsson basszer viseli csupán a bandában, Martin Prim énekes-gitáros diszkrétebb arcszőrzetre tért át, az öltözék ellenben mindenkinél passzolt ehhez a fajta vintage rockhoz.

A hangszeres játékot illetően ugyancsak abszolút összeszokott brigád benyomását keltették a skandinávok. Még úgy is, hogy a nagy elánnal és roppant húzósan doboló, kölyökképű Jens Rasmussen nem egészen öt éve tagja a Vidundernek, az új gitáros, a szintén igen fiatalnak látszó Marcus pedig idén csatlakozott hozzájuk. Tulajdonképpen minden zenekarnak csak így volna érdemes megmutatnia magát a világnak, mármint ha rájuk nézni is élményt jelent a kompetens hangszerkezelés és az élvezetes dalok mellett.

Ha a csapat kevésbé előnyös oldalát nézzük, talán csak annyit tudnék felemlíteni, hogy Martin azért nem az a született frontember. Szerintem legalábbis nem a szerény számú közönség miatt fogta vissza magát, hanem alapból ilyen. Többnyire egy-egy elhadart „thank you very much”-ot kaptunk tőle, néha szólt pár szót a nótákról (főleg a klipesekről: A Fooling Dream, a vámpíros Gone With Dawn stb.), de lényegben ennyi. Lehet, hogy egy jóféle magyar pálinkától megeredt volna a nyelve… Az előrelépés lehetősége persze adott és bízom benne, hogy a sok turnézás ezt is helyrerázza majd. Ezzel együtt nagyon is pozitív benyomást tett rám a Vidunder az első itteni fellépése alkalmával és bizonyára a többi jelenlévőnek is kellemes estét szerzett.

FOTÓK: VILLÁS ÁGNES. További képek ITT.