Mindig leírom és ezután is le fogom majd újra írni, hogy azokat, akik szigorúan követik, hogy mi zajlik a zenében odalent, Budapest egyfolytában kényezteti napjainkban. Vagyis egészen pontosan azok a budapesti koncertszervezők, akik figyelnek a fontos részletekre az underground alsóbb szintjein is. Az ugyanis nem volt elhanyagolható részletkérdés, hogy az arizonai Gatecreeper elhozza-e idén ősszel Pestre azt a csontroppantó szubsztanciát, amit tavalyi első nagylemezébe olyan csúnyán belepakolt. Az pedig, hogy ez végül a Ratlord, a Nadir és a Blackmail támogatásával állt meg kedden a Dürer kistermében, külön luxust kölcsönzött a döglött death metál hódolatának.

Mindig leírom és ezután is le fogom majd újra írni, hogy azoknak, akik követik, hogy mi zajlik a zenében odalent, szigorúan ajánlom, hogy húzzák közelebb a színpadhoz az irhájukat mikor a Blackmail zenekar tépi magát totálban. Meggyőződésem ugyanis, hogy a Sound of Death kislemez, vagy akár a korábbi bemutatkozóanyag számai megérdemelnének pár reccsenő, repülő mókust a magasba emelt bőgővel szemközt. Ide is már csak egy bátrabb közönség kellett volna, hogy a korán kezdő banda megszívja magát kicsit visszajelzéssel és ettől két fokkal cudarabb lendületet kapjanak a metsző crust tételek. Köztük a már szokásos From Ashes Rise feldogozás és a vége felé a Today's Reality címadó dala. Meg, hogy a magukat így is meggyűrő Blackmail zenészek legvégső következtetése ne az legyen már, hogy rajtuk kívül lélekben mindenki szobanövény. Aki időnként az ő koncertjeiken próbálja fotoszintetizálni egykedvű arcával saját telefonjának zsenge fényeit. De tényleg!

Mindig leírom és ezután is le fogom majd újra írni, amit azok, akik követik, hogy mi zajlik a zenében odalent már régen tudnak, hogy a Nadir mára olyan repertoárral rendelkezik, hogy beszarsz. Pontosan ezért is fura, hogy több, mint húsz év fennállás után sem találja el könnyen a hazai rajongókat az, amit ezek a fiúk csinálnak. Ami stílusában persze nehéz, de ez nem lehet magyarázat. Abban a nagyjából fél órában, amit toltak épp azt figyeltem, hogy a korai tételek hogyan szólítják meg bennem az ős death / doom vonalért rajongót. Miközben ott van az a klasszikusabb értelemben vett metál vonal is, amin mondjuk gyerekként felnőttem. Ehhez pedig ma már olyan mestertételeket is illeszteni tud ez a zenekar, mint a két éve megjelent album The Congregation című dala. Ami csúcs és fordulópont is volt számomra ezen a bulin, ahol szerintem nem csak a lomha témák miatt éreztem, hogy nehézkesen indul be a dolog. Viszont ennél a viszonylag új számnál már tódultak az energiák és a játékidő második felében hazatalált saját számaihoz a Nadir megint. A készülő új album The Human Predator című dala és egy régi klasszikus már szedték fel a padlót, ahogy kell.

Mindig leírom és ezután is le fogom írni, amit azok, akik követik, hogy mi zajlik a zenében odalent már régen tudnak, hogy mekkora király az, amikor teljesen véletlenül beleszaladsz a hálón valami kőkemény állatba, aztán pár hét múlva a facebook kék ég alatt felpattan egy budapesti esemény, azt annak az állatnak meg ott figyel a neve. Ratlord. Avagy az eset azonos. Szotyola, kóla, bandcamp és tavasz, az arcomat meg egyből a falhoz dörzsölték ezek a németek. Csak úgy a Bolt Thrower irányába érzett hódolatból. Ahogy azt felfedezésem után néhány hónappal most élőben is megtették. Egészen fiatal srácok a színpadon, akik elsőre úgy néztek ki, mint akik tavaly nőtték ki a testnevelés gatyát. A következő pillanatban meg már falhoz állítottak minden hallójáratot a teremben. Az énekessel, aki egy érettebb és érdesebb fazon volt. Bikanyak torokkal. Inkább daráló, mint színpadias modorral. Fasza volt. Még, ha a hangosítás csúszkált is közben. Az erő ettől még velük volt. Kíváncsi vagyok, mint hoznak ki következőnek. Most csaptak csak bele ebbe, de fekete öves death metál mestereknek dedikáltak ezen a tajtékparaszt bulin. Ahol az Extreme Obscene fesztiválon kiedződött lelkes hazai tolongók a színpad előtt is megcsinálták végül az üde rockertornádót.

Az, hogy Obituary vagy Bolt Thrower szerintem a Gatecreeper szerint nem kérdés. Ők mindkét legenda örökségét ötvözik zenéjükben. Amibe úgy tűnik bele tudták taposni azt a saját ízt, amitől az első Sonoran Depravation című lemezük tavaly olyan csendbaszogatóan fennköltre sikerült. A legjobb irányt megcélozva ezzel. Természetesen lefelé. Ahol a legsűrűbb cuccot keverik. Szóval voltak konkrét elvárásaim azzal kapcsolatban, hogy hogyan szeretnék rászorítani a bal felső hidamra alsó állkapocsból. Ezzel kapcsolatban pedig nem is csalódtam. A régi rocker sulit követő fiatal csapat nem szarozott. Odaálltak és elnyomták az említett albumra épülő koncertet úgy, hogy azzal ráerősítsenek, kell jegyezni a Gatecreeper nevet. A Flamethrower, a Sterilized, a Desperation és a végére hagyott Stronghold is azok a számok, amik után nehéz lesz majd legalább ilyen jó tételeket még egy lemezre megírni. Bár a két régi szám mutatta, ezekbe a gyerekekbe elemi szinten ette bele magát a jóféle metál dögvész. - Ezen a vonalon nagyjából olyanok, mint thrash szinten a Power Trip és a Violator mondjuk. - Ami bárhogy jön majd ki belőlük, jó lesz az is. Most is jó volt. Rohadt jó. A szó legszorosabb értelmében.

                    ( A képeket a koncertről a  Bands Through The Lens oldalról kölcsönöztük.)