Az itthoni zenei sajtó teljes hallgatása mellett zajlott le ez a dupla szülinapi zenemaraton (a Zamat elnevezésű gasztro-fesztivál keretein belül). Kiváltképp szomorú ez a tény annak tudatában, hogy a két, az ötödik X-hez érkezett úriember, azaz Koroknai Árpád énekes és Sándor „Günter” József gitáros nem akármilyen hosszú és tartalmas pályát futott be eddig, amelynek jelentősége ráadásul – különösen igaz ez Kori karrierjére – jócskán túlnőtt szűkebb pátriájukon és annak színterén.

Ők azonban mindig is hűek maradtak szülővárosukhoz és teljes joggal gondolták úgy, hogy ilyen egyszeri és megismételhetetlen évfordulót csakis ott érdemes, sőt csakis ott szabad megünnepelni. Pontosan így is tettek, méghozzá eddigi munkásságuk egészét átfogva, vagyis annak minden állomását, illetve minden egykori és jelenlegi formációjukat színpadra állítva.

A Hall elsőre kifejezetten jó benyomást tett rám. Profi módon kialakított és felszerelt, korszerű hely létesült a Nagyerdei Stadion oldalában, ahova én akár nemzetközi rendezvényt is lekötnék, ha mondjuk a Roncsba már nem férne be. Az aznap este viszont száz százalékosan magyar, és persze komoly arányban debreceni kötődésű volt. Nemzetközi vonatkozást csupán azok a feldolgozások (Eagles, Scorpions, Bon Jovi) adtak neki, amelyeket a nyitóműsorként színre lépő Acoustic Gallery – ha úgy tetszik, hangulati alapozásképp – vezetett elő. Mindez idővel Electric Galleryvé fejlődött, főleg mivel a több produkcióban is közreműködő Kozma Norbert gitáros előszeretettel lépett a torzítópedálra. Mellette már itt beadták a névjegyüket a vendégként meghívott női énekesek, élükön a háttérből gyakorta előlépő és szólószámokat is előadó Sári Évivel, illetve Erdős Fruzsival.

A hölgyek szerepe csak tovább értékelődött a Hair musical és az István, a király rockopera itt elhangzott betétdalaiban (a teljesség kedvéért: voltak részletek a Jézus Krisztus Szupersztárból is). Kori egykori Társulatbeli „bűntársa”, Vadkerti „Jimmy” Imre nemcsak termetével, de énekhangjával is kimagaslott a mezőnyből, Koppány alakját szinte a hajdani Vikidál Gyula-féle őserővel keltette életre. A fiatal Rozsnyói Balázs a táltos Torda, illetve Laborc szerepében elég durva mélyvizes kiképzést vállalt, de becsülettel leúszta a távot és a nagyérdeműtől nem pusztán biztatást, de elismerést is kapott bőven, nem érdemtelenül. Ezt a blokkot a Kori-Jimmy páros által eldalolt Nélküled zárta.

Még a Szörényi-Bródy-blokk előtt – ha belefér ennyi időrendi bukfenc – a Szfinx nyomott egy életerős félórás szettet. Ez megint olyan esemény volt, amelyre csak nagyritkán kerül sor, és akkor is jellemzően a Hajdúságban, ám rövidsége ellenére is megérte az utazást! Szerencsére eredeti felállásában láthattuk-hallhattuk a brigádot, amelyben az 1990-as évek elején Kori és Günter először lépett a nyilvánosság elé. A társak közül nyilván nem mindenki maradt a pályán, és nem is állhatott rendelkezésre sok idő összerázni a műsort, Volosinovszki „Cini” János dobos mindenesetre szilárd, stabil alapokat biztosított a többi hangszeresnek, így aztán olajozottan működött a gépezet. Legyen szó a Vad játszma album „könnyedebb”, hard rockosabb vonulatáról (Félelem, Hé, csináld!, Vad játszma) vagy a Húzd! kategóriákkal súlyosabb megszólalású nótáiról (Húzd, csak húzd!, Rohadt divat), mind gyönyörűen vetítette előre már a maga korában is, mivé nőhetik ki magukat később a srácok, ha kellően kitartóak. Nem véletlen, hogy maga Cserháti „Pityi” István vette pártfogásába őket és élesztette újjá velük ugyanitt a Cívis Városban a P. Boxot...

...Amelytől rendhagyó módon csak a harmadik évezredben írt számok kerültek terítékre ezúttal. Fura volt emésztgetni a gondolatot, amikor ezt bekonferálta Kori, ugyanakkor érthető, hogy a jeles apropó okán az ő kézjegyüket is magukon viselő szerzeményekre kívántak összpontosítani. Nem szólva arról, hogy ezek egy részét milyen különleges körítéssel tálalták. Kis időre a mára külhonba szakadt Bodó Tamás is beült dobolni Kiss Konrád mellé egy külön cájghoz, más nótákban pedig a már ismert női kar adott hathatós vokális támogatást. A Pangeát mindig öröm hallani, így meg pláne az volt! Társulatbeli szereplése okán cseppet visszásnak hatott Korinak a tehetségkutatókat és valóságshow-kat ostorozó kirohanása a Veled múljon el előtt, és a ma még aktuális egynyári sztárocskákkal is fölösleges ironizálni, hiszen holnapra már mennek a süllyesztőbe és jön a helyükre más. Ettől függetlenül az alkalomhoz illően jó hangulatban, szellemesen beszélt emberünk a dalok között, miközben végig ott érezhettük a hangjában és a hozzáállásában is a meghatottságot és a hálát. Hálát a sorsnak, amiért itt lehet, és azt teheti, amit igazán szeret, na meg nekünk, amiért eljöttünk és osztoztunk az örömében. Nem utolsósorban pedig a szeretteinek, merthogy az ő és Günter élete párja, sőt gyermeke is jelen volt az eseményen, őket fel is hívták a deszkákra! Így nyert óriási többlet-tartalmat a Mindenekfelett! lemez A part balladája. Zárásként Pityi emlékére a Még egy perc szólt Günter énekével, amely egyben az ő búcsúját is jelentette erre az estére.

Mire az Omen színre lépett, már csak a keménymag maradt talpon, és mivel Kori továbbra sem félgőzzel pöfögött (fizikálisan és hangilag egyaránt remekül bírta a gyűrődést), ők meg is érdemeltek volna még egy alapos metal oktatást. Ekkor azonban valami aljas árulás történt a hangzással, mert az arányok felborultak, a gitárok iszonyú tompán kezdtek szólni, a hangerő meg elviselhetetlen szintre hágott. Tényleg érthetetlen volt a dolog az addigiak fényében – „volt már nem ilyen”, hogy stílszerű legyek –, és hiába nyomultak a Nagyfi tesók és társaik is a tőlük megszokott elánnal, hiába jöttek vegyesen a régről ismert alapvetések (Könnyű szívvel, Vámpírváros, Fagyott világ) és az utóbbi lemezek tételei (Fáradt ez a hely, Tébolydal, Világvége talponálló), az én jókedvem hamar elpárolgott. Mi több, az egyik erősítő is elfüstölt, úgyhogy ráadásra sem került sor. Persze az agyongyötört füleknek ez már inkább megváltás volt…

Ezzel együtt jó érzésekkel telve távozhattunk. Nem lett volna teljes a kép, ha nincs ízig-vérig lokálpatrióta, „sosem feledem, honnan jöttem” mondanivalójú darab (Gallery-s háttérrel) vagy Loki-induló, ám az egészből a legfontosabb tanulságának a zene iránti alázatot és a közönség iránti tiszteletet mondanám, amely valamennyi produkcióból maradéktalanul átjött. Mivel pedig szó sincs semminek a lezárásáról „Fifty and fuck it” címszó alatt, Kori máris beharangozta a P. Box idei Metalkarácsonyát, amely december 26-án lesz a Roncsban. Innentől kezdve tehát a megszokott mederben haladnak majd a dolgok, már ami a legendás Szelencét illeti, és a lényeg, hogy haladnak, mert, mint tudjuk, SOHA NEM ELÉG…