A hatvanas évek utolsó hullámai végleg temetni látszottak azt a konzervatív életszemléletet, amit a dogmáktól sújtott közösségi élet korábban szemléltetett. A szilárd valóság kontúrjai megfolytak, elfüstöltek, elillantak és gyöngyözve ömlöttek a következő évtized virágágyas határára. Zúgó patakok, túlcsorduló tengerek. Mozdultak a trendek, ahogy mozdultak az emberek. Öltöny felsők és fényes lépők helyett lett csacska a textil és huncut a séró. A zenében is trükkös, hogy táguljon a tudat. Szóval tisztelet a furfangnak és tisztelet a színeknek. Random respekt klipválogatás, azoknak a varázslatos hetvenes éveknek. Amit akkor a legnehezebb komolyan venni, amikor kicsit komolyabban belemész abba, hogy ezek az elszabadult arcok meg, hogy a francba...
A fecske alsó abszolút praktikus viselet. Ha dobos nem szeretne az arcába omló fürtöket, miközben pörgeti. Captain Beefheart hangja mellé, aki Frank Zappa bácsinak is barátja volt, csak még annyira sem vette magát komolyan, mint ő. S bár csapata holland földről vibrált az éterbe, ez a felvétel a német tévének készült 1972-ben. A gitáros higanymozgását kalapban pedig nyilván minden bajor gazda levette, mielőtt betolta volna a következő kolbászt.
Aki azt hiszi, hogy He-Man nem létezett a valóságban, az nagyon naiv. A távoli galaxisok harcosa ugyanis leolajozva ott nyomta Kanadában. Skandináv istennek álcázta magát és a kozmikus kulcsok helyett egy kalapáccsal csapott oda. A korai metálnak úgy '76 magasságában. Csakhogy mindenkinek tiszta legyen, a Manowar zenekar jó diákok gyülekezete volt, de akkor is Thor marad a legnagyobb király.
1973 környékén nem csak a mérhetetlen szabadságvágy tágította a tudatot. Hiszen ott volt még a zene is. Vagyis a Focus. Akik dinamikus progresszív rockkal és fülsértő füttyül lendültek a végtelenbe, de előtte, hogy azért minden tuti legyen, még elnyomtak egy jódlit is. Vigyázat! A legsúlyosabb dimenzióváltás következik. A varázslat pedig úgy kezdődik: Hókusz pókusz...
Majomálarcban paskolják ping-pong ütőkkel egy néni popóját. Futurisztikus gyerekmesében játsszák el emberek, hogy már mindenki csak robot. A jövő prófétái munkavédelmi sisakban és kezeslábasban. Devo kisfilmjében, minden úgy épül egymásra, mint a lego. 1977 és Bono egy kiégett rocksztárt játszik? Azért valljuk be vannak jóslatok, amik bejönnek.
Béke óceán, mint a papírból kivágott gyereklánc. Olyan végtelen, mint a tudathoz tapadó bélyeg. Persze lehet, hogy nem ez a lényeg, de lehet, hogy pont ez a lényeg. Ami a Gong énekesének meg fogsorban nem volt meg, azt kipótolta a zenekar őrült jazz improvizációkkal. Az optikai tunning mindemellett egyébként itt is tökéletes.
The crazy world of Arthur Brown. Egy másik nagy mágus, aki semmit nem bízott a véletlenre. Alice Cooper barátja ugyanis minden koncerten meggyújtotta a fején azt a bizarr sisakot, ami ennek ellenére mégsem lehetett a legnagyobb meglepetés. Mert azt inkább a mester mozgáskultúrája volt. Ha egy buliban épp megszomjazol egy kis fondorlatra, ne fogd vissza magad! Csak kövesd a kitaposott ösvényt és a tűz kigyullad magától!
Meg van a kis szakállas cimbi a Másnaposok című filmből? Mikor megláttuk a Strawbs énekesét, egy pillanatra azt hittük, hogy a szemfesték mögött az ő faterját találtuk meg ebben a hetvenhármas videóban. Ez viszont nem lett érdekesebb, mint dobosunk, akinek a klipforgatáshoz szintén nem kellettek előre fogak. Ellenben komoly dilemmát bontott, hogy játékstílusa inkább gibbon, vagy harmadéves jazz tanszékes?
A hippi tempónál egyébként létezett még eklektikusabb sport. A hetvenes évek new wave bandái nehezen követhető divatot teremtettek, mert igazából bármi belefért. Mint ebbe a Lene Lovich számba a riadt hangutánzó gyakorlatok.
Tommy Seebach fizimiskájának láttán kicsit közelebb jutottunk a Soltész Rezső jelenség megértéséhez is. Meg az is lejött belőle, hogy hogyan járnak kéz a kézben a pornóbajusz és a féktelen boldogság. Nem hiába lettek egyre hevesebbek a kar és a csípő mozdulatok az indiánlányok simogatása után. Egy igazi mágnes ez a szentember! 1977 nagyon furfangos!
Utolsó videónkat akár egy fokkal komolyabban is vehetnék, hiszen a The Selecter egy remek ska banda. Ahogy berobbannak a tévéműsor színpadára, az mégis kicsit kibillent az egyensúlyból, de hát pont ez az egésznek a lényege. Hogy minden férfi és nő megérdemli az életben, hogy egyszer táncoljon valahol így, úgy hogy azt a barátai is lássák. Plusz a billentyűs srác és a piros zokniról a közeli is nagyon cuki!
