Ha úgy vesszük, önmagában az is komoly eredmény, hogy Greg Mackintosh gitáros, a Paradise Lost alapembere a Vallenfyre-re is képes volt időt szakítani az anyazenekar mellett. A jelenlegi Lost dobost és a My Dying Bride egykori gitárosát is magában foglaló formáció esetében eleve az első album után sem volt nyilvánvaló a folytatás, és már az idei Brutal Assault fesztivál előtt is benne volt a levegőben, hogy az idei Fear Those Who Fear Him lemez (a harmadik a sorban) lesz a csapat hattyúdala. A hivatalos bejelentés persze még hátravan, és egy búcsúkiadvány sem kizárt, de azért volt még ezen kívül miről beszélgetni a gitárról bőgőre váltó Hamish Glencrosszal.
Az idők folyamán jelentős változások mentek végbe a zenekar tagságában. Ma session muzsikusok teszik teljessé a felállást, Te pedig gitárról basszusgitárra váltottál. Könnyen ment az átállás?
Hamish: Igen, abszolút. Az első albumunk után Mully (gitáros) lépett ki, mert már nem fért bele az idejébe a banda, de nem kerestünk a helyére senkit, a következő stúdiózás során felküldtük a gitárokat mi magunk. Aztán Scoot (basszusgitáros), akit imádunk, szintén kiszállt az egyéb elfoglaltságai miatt, de az ő helyére se hoztunk senkit. Sőt, örültem, hogy a felvételek során a bőgőt is átvehettem, és roppant könnyen tudtam együtt játszani a gitárral. Amúgy mindig is vonzott a basszusozás, Cliff Burton egyike az egészen korai hatásaimnak, imádok az ő stílusában pengetni, úgyhogy természetes módon és egyszerűen ment az egész. Waltterinek (Väyrynen, dobos) meg talán ez volt a legelső lemezfelvétele. Született tehetség a srác és óriási zenész. Jó ideje játszik velünk élőben, így nem volt nehéz az átállás. Sam (Kelly-Wallace, eredetileg bőgős, 2014 óta gitáros) is régóta tagja a koncertfelállásnak, Chris (Casket, basszer) sem tegnap óta van már velünk. Jó viszonyban is vagyunk ezekkel a gyerekekkel, ami nagyszerű dolog. A stúdióban pedig nagyon hajtottunk és célirányosan dolgoztunk hármasban, a csodálatos Kurt Ballou irányításával. Jó cimborák vagyunk, akik élvezik, hogy együtt zenélhetnek, szóval nagyon együtt van a brigád.
Kurt mint producer elegendő indok volt ahhoz, hogy az Államokban stúdiózzatok?
Hamish: Már az előző albumot is vele vettük fel. Bejött nekünk a produceri munka, amelyet a Kvelertakkal vagy a High On Fire-ral végzett. Óriási az a teljesen természetes, élő, lüktető megszólalás, és a felszerelése is fantasztikus, nagyon élveztük, hogy azokon a régi erősítőkön játszhattunk. Ettől lett olyan őrületes a hangzásunk. Vele akartuk megcsinálni a második lemezünket, és roppant jól sült el a dolog. Aztán a Converge-dzsel is turnéztunk Amerikában, így még több időt töltöttünk vele. A koncertjeink erejét szerettük volna elcsípni. Akkorra már jó pár bulin voltunk túl és tudtuk, mi működik élőben. Na, ezt akartuk hatványozottan visszaadni, ezért nyilvánvaló volt, hogy visszamegyünk Kurthöz. Nincs éppen közel hozzánk, de mégis van valami csodálatos és inspiráló abban, hogy máshol stúdiózunk, ráadásul nyomás alatt, mert csak néhány napunk van a felvételekre. Előrántottuk és feltekertük az erősítőket, aztán hadd szóljon!.. Nagy móka volt. Villámgyorsan dolgoztunk, de rendkívüli módon élveztük. Azzal ment el igazán sok idő, hogy megtaláljuk a kívánt hangzást, és hogy megkeverjük az anyagot. A felvételekkel viszont hamar megvoltunk. Sok koncertet lenyomtunk már addigra, úgyhogy tudtuk, mit csinálunk, és hogyan kell kommunikálnunk egymással. Szóval gyors és élvezetes meló volt.
A lemezeitek hossza hagyományosan negyvenöt perc alatt van, sőt az idei Fear Those Who Fear Him a legrövidebb mind közül. A régi jó „no fillers just killers” szellemiség jegyében írtok?
Hamish: Való igaz, hogy a mostani anyagunk a legrövidebb, viszont lényeges, hogy száz százalékosan fel tudjunk vállalni mindent, amit kiadunk a kezünkből. Tetszik ez a hozzáállás, főleg mivel minden idők legjobb lemezei között is sok a rövid anyag. Számunkra is a minőség a fontos, nem pusztán az album hossza. Greg igen termékeny szerző, úgyhogy a végtelenségig folytathatnánk az írást, de jobb, ha megállunk egy adott mennyiségnél. Vagyis azoknál a daloknál, amelyek mellett teljes mértékben ki tudunk állni. Máskülönben sosem érne véget a folyamat. Így viszont sokkal pörgősebben és céltudatosabban tudunk dolgozni a kiválasztott dalokon. Ráadásul lehet, hogy ez lesz az utolsó felvételünk, és ez is csak arra ösztökélt, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból. Szerintem sikerült is. Imádom, ahogyan az album szól, Kurt nagyszerű munkát végzett, a felszerelése egyenesen csodálatos. Most aztán adott a kihívás, hogy ezt a hangzást reprodukáljuk. Vettünk is új hangcuccot, Sam új pedálokat is, hogy pontosan ugyanezt a soundot csípjük el. A lemez megjelenése óta a mai a második bulink ettől is lesz annyira izgalmas az egész.
Nem is volt a lemeznek semmiféle extra, ilyen-olyan bónuszfelvételekkel kibővített kiadása?
Hamish: Nem rögzítettünk semmi egyebet. Minden, amit felvettünk, rajta is van az albumon. A stúdiózásról van néhány rövid videónk, és azokat még a megjelenés előtt fel is lőttük a honlapunkra étvágygerjesztőnek. Ezzel kicsit fel akartuk hívni magunkra a figyelmet. Hadd lássák az emberek, hogy mit csinálunk. De dokumentum-anyagunk nincs, én legalábbis nem tudok róla. Koncertfelvételt is úgy kellene újonnan készítenünk, mert az sincs. Szóval nem rejtegetünk semmit.
Arról döntöttetek már, hogy lesz-e folytatás, vagy ez az utolsó lemezetek?
Hamish: Szerintem ez a mostani lesz az utolsó. Ilyesmit persze korábban is mondtunk. Egy időben azt is gondoltuk, hogy az első album csak egyszeri alkalom volt, de aztán mégis folytattuk. Ahogy azonban a banda önállósodik, egyre nehezebb már irányítani, és mindegyikünknek vannak egyéb kötelezettségei is. Mindenki próbálja a saját időbeosztását tartani. Ezért hullottak ki mellőlünk egyesek az évek során. Amikor újból arról beszélgettünk, hogy csinálhatnánk még egy lemezt – mivel eleve voltak dolgok, amelyeken változtatni akartunk –, egyre erőteljesebben fogalmazódott meg bennünk, hogy ez lesz az utolsó. Mivel pedig ott volt a fejünkben a vég gondolata, én bizony nagyon meglepődnék, ha készítenénk még egy albumot.
Márpedig ha úgy döntötök, hogy itt a vége, akkor talán nem ártana dokumentálni a zenekar történetét valamilyen formában.
Hamish: Így van, és ez nem is lehetetlen. Én magam is egyre többet gondolkodom azon, hogyan tegyük emlékezetesebbé, mondjuk, az utolsó koncertünket. De még nem tudok mit mondani erről, mert nem beszéltünk róla, legfeljebb csak gondolkodunk rajta. Az egy dolog, ha a lemezről tudjuk, hogy az utolsó, de az utolsó bulira vagy turnéra vonatkozóan nincs ötletünk. Meglátjuk. Jelenleg azon vagyunk, hogy lenyomjuk az érdekesnek ígérkező koncerteket, de azokat sem a pénz miatt csináljuk, hanem mert jól akarjuk érezni magunkat. Megyünk, ahova tudunk, viszont éppen emiatt nehéz kijelölni, melyik legyen az utolsó buli. Térjünk vissza rá később (nevet)!
Greg az éneklés és a gitározás mellett szövegeket is ír. A Paradise Lostban utóbbiból Nick Holmes énekes is kiveszi a részét. Van-e másnak is beleszólása a szövegírásba Vallenfyre-ban?
Hamish: Nekem legfeljebb a címek kiválasztásába van beleszólásom, a szövegeket kompletten Greg írja. A Cursed from the Womb nótában van ez a két sor: „Do not fear Satan / Fear those who fear him”. A dalok címei rendben voltak, de egyikre sem mozdultam rá igazán. A „Fear those who fear him” sorról viszont azt gondoltam, nagyszerű lemezcím lehetne belőle. Ez is Gregtől származik, de én mondtam azt, hogy legyen ez az album címe. Azt nem tudom, hogyan mennek ezek a dolgok a Paradise Lostban, sosem beszéltünk erről. Az biztos, hogy Gregnek ott az énektémák kidolgozásában is benne van a keze, a szövegekről viszont majd megkérdezem Nicket, ha legközelebb találkozunk (nevet).
Gondolom, Gregnek sem nehéz a mai világban zajló negatív folyamatokból ihletet meríteni.
Hamish: Bizonyára nem. Minden egyes nap újabb aggodalmakat és újabb stresszt hoz. Greg családos ember, akárcsak én, úgyhogy van miért aggódnunk, és a világ már csak egyre ijesztőbb lesz. Így aztán az ihlet mindig adott…
Milyen az élet Angliában mostanság? Melyek a legnagyobb gondok?
Hamish: A legfontosabb számunkra az, hogy gondoskodhassunk a családról. Na meg az, hogy minden más szempontból is jó, erkölcsös emberek legyünk. Ez az elsődleges, minden más ezután következik. Szóval az otthonunk az első.
Mit tudsz a My Dying Bride aktuális dolgairól?
Hamish: Néha beszélek a srácokkal, és tudom, hogy pillanatnyilag az új lemezt írják, amihez a legjobbakat kívánom nekik. Kíváncsian várom, mivel rukkolnak elő legközelebb. Régi, meghatározó doom metal bandáról van szó, és ebben ma is kiválóak, szóval alig várom, hogy hallhassam, amit kihoznak majd. Rengeteg időt töltöttünk együtt, majdnem tizenöt évig voltam a csapat tagja, úgyhogy fontos része az életemnek, és együtt nagyszerű dolgokat hoztunk össze. Büszke vagyok minderre, mert az akkori időkben az volt a mérce. Erre utal az „A Line of Deathless Kings” lemezcím is: a lemezeink, a dalaink a halhatatlan királyok. Eljöhet az idő, amikor már nem tudjuk folytatni, de ezek a lemezek fenn fognak maradni. Mindig büszke leszek rájuk.
A család miatt léptél ki tőlük annak idején?
Hamish: Nem, egyszerűen mindennek vége szakad egyszer. Akkor jött el erre a megfelelő pillanat…
