Egy jó huszonötödik születésnap és a nevéhez hű, valóban maratoni hosszúságú tavalyi év után idén is túl vagyunk a szokásos
Rockmaraton héten. Ami ugye már a harmadik alkalom volt, mikor is mélyen tisztelt és mindig favorizált fesztiválunk a dunaújvárosi helyszínen került megrendezésre. A tavalyi négy helyett most csak három színpaddal. Illetve összesen hat nappal. Melyek közül - bár komoly fellépők garmadája az idén is szépen öltöztette a Maraton előzetes plakátjait - talán a nulladik volt a legszimpatikusabb kezdeményezés, ahol egész este a helyi bandák adogathatták egymásnak a színpadon a stafétabotot. Így a
Rockmaraton Fesztivál és az újvárosi erők szövetségére újabb pecsét került. Mint ahogy már azt is tudni lehet, hogy hasonló esélyek a jövőre nézve is ott lapulhatnak a tarsolyban, mert nyilvánvaló, hogy az elkövetkező esztendőben is lesz megint Maraton.