A Road jó ideje Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara, ezt nehéz vitatni. Az, hogy a kezdeti party rockzenéből az utóbbi időben kicsit modernebb, sötétebb vonalra váltottak át, én örömmel fogadtam, korábban is már a súlyosabb tételeik jöttek be, ezt pedig az Emberteremtővel és a legutóbbi M.A.T.T.-tal frankón ki is maxolták (jó, még ott volt a Tegyük Fel... is, de az a bitang jó dalok ellenére is kicsit felemás lett az én szememben). Nos, akkor merre tovább? Sikerül überelni az eddigieket, vagy csak menjen tovább a szekér? Irány tovább a modernebb úton, vagy vissza a buliba? Netán egy újabb ízt ad az egészhez az új lemez? Erre próbál választ adni az _TKLTSSG_HBJ (azaz A Tökéletesség Hibája).

Hát, kérem, ahogy már a lemez címe, illetve annak az írásmódja is sejteti, nem terveztek leadni a modernségből a hevesiek - plusz pont! A borító is igen tetszik, újabb plusz (Havancsák Gyula mondjuk rosszat még nem alkotott)! Az előzetes, innen-onnan csipegetős promo videó pedig végleg meggyőzött arról, hogy ismét lesz mit hallgatni tőlük, igen hangzatos ötleteket lehetett kiragadni onnan.

Lehetne azon gondolkodni, hogy ha elsősorban a modern progos, súlyos zenéket szeretem, mit csipázok a Roadban, de szerintem nincs értelme belemenni. Az első album idején, kezdő rockerként megszerettem a zenéjüket és kisebb-nagyobb rendszerességgel követem, követtem őket, amit kiadtak, beszereztem, néztem, hallgattam, olvastam, szóval nem kocaRoados vagyok, mielőtt még hozzámvágódna a vád, tudjátok, van az úgy, hogy a kezdeti kedvencek iránti lelkesedés meg-megmarad. A koncerteken is amikor tudom és időm engedi, megpróbálom elcsípni őket, mondjuk utóbbira mostanában ritkábban van esélyem, mert amikorra eljutnék addig, hogy megvegyem a jegyet, csak teltházas táblákba ütközök. Persze ez megsüvegelendő teljesítmény a hevesiektől, nem is vitatom el tőlük, hiszen Magyarország egyik legjobb koncertzenekaráról van szó. Az, hogy halasztgatom a vételezést, az legyen az én balfaszságom lenyomata.

Visszatérve a lemezhez! Tökéletesen követendő példának tartom, hogy a Road úgy szélesíti a zenei skáláját, hogy közben ügyesen igyekszik megtartani a régi közönséget is, bár én úgy érzem, bármit tennének, a népszerűségből veszíteni amúgy sem tudnának. Meg ezen a szinten igazából a legjobb egyébként is az, ha átváltanak örömzene módba, lesz, ami lesz, csak tolják minden izzadtságszag nélkül. Amit ezen az albumon érezni is lehet. Felszabadult, kellően technikás az egész (még tán' blackes és fincsi, progos zenei elemeket is kihallok!), a koncerteken ismét hatni, hasítani fog az új termés nagy része, még ha a régebbi, egyszerűbb dalokat kedvelő rajongók nem is fogják tudni összerakni a képet. Ahogy már írtam is, én nem bánom egyáltalán.

Mert a Road továbbra is, megállíthatatlanul hasít a... modern Road úton, egyre inkább elhagyva a partymuzsikát. Biztos lesz, aki nem fogja érteni, biztos lesz olyan, akinek fejfájást fog okozni, hogy nem csak buli az élet, de ez engem annyira nem izgat. Amúgy ugyanúgy vannak nagyívű, szépen kidolgozott refrének (ahogy elvárható, az eddigi legjobbak), ugyanúgy van autós nóta is (én ennyi dal után már tuti bejátszanék egy "tematikus" koncertblokkot az összes eddigi benzinszagú dallal), van hatásos ballada is (szerény meglátásom szerint szintén az eddigi legjobb), semmire nem lehet panasz. Emeljek ki dalokat? Minek? Mindegyikben van valami olyan elem, ami miatt meg tudnám említeni, a felsorolós írásoknak meg már jó ideje nem vagyok híve - úgysincs értelme. Talán az Amikor a Nap...-ra tudnék elképzelni valami keményebb, hörgős éneket, de így intrumentálisban sem rossz.

Viszont a baromi jó darabok ellenére is mintha most kicsit kevésbé lenne egyben az összkép, mint a M.A.T.T. esetében, vagy az Emberteremtőnél (nálam ez a két korong már örökös hivatkozási alap fog maradni, ha szóba kerül a Road), de nem sokkal marad le a nagytesóktól. Mert tényleg, ami jó, az valóban kurva jó és pont! Egyszerűen lehet, hogy nem hallgattam meg elégszer, mert mostanában egészen másféle irányban kalandozok zenei értelemben és még nem állt rá az agyam, ki tudja. Mert amúgy minden dalban van valami, amitől seggre lehet ülni, ráadásul a szokásos dalszerkezeteket is sok helyen hanyagolják, valahol az én készülékemben lehet  a hiba, kell még pár hallgatás a majd' 55 perces termésnek, biztosan teljesen be fog érni (egy-két már most érzett kivétellel).

Summa summarum, a Road továbbhalad a modernebb, zúzósabb, kegyetlenebb úton. Ez lehet, hogy nem fog tetszeni az első pár korong rajongóinak, de aki az Emberteremtő utáni vonalat kedveli inkább, az egy igazi, finom, technikás, de egyben sötét, kísérletező csemegével lehet gazdagabb az _TKLTSSG_HBJ képében. Én bátran ajánlom azoknak is, akik eddig ódzkodtak a Road muzsikájától, mert ők már régen nem az a zenekar, akik 2004-2008 magasságában voltak. Nagyon nem - és csakis pozitív értelemben!