Megint Brazíliáról dumálunk, megint a metalról dumálunk és most nem a Sepulturaról beszélünk. Manapság azért már nem annyira meglepő, ha nem csak Andreasék kerülnek szóba a dél-amerikai országgal kapcsolatban, ugyanis folyamatosan jönnek onnan is a jobbnál jobb zenekarok. A Nervosaról tuti hallottál már te is, ha pedig, nem akkor a most megjelenő harmadik albumuk, a Downfall Of Mankind tökéletes alap lesz ismerkedéshez.
A trió harmadik albuma továbbra sem esti mese lesz, mint ahogy azt megszokhattuk az első Victim of Yourself album óta. Ellenben hozzá kell tenni, hogy a lányok folyamatosan egyre brutálisabbak és kegyetlenebbek. Az előző Agony albumot rengeteget hallgattam és már arra is azt mondttam, hogy hatalmas előrelépés volt a zenekar történetében. Amúgy bárki megirigyelheti a zenekart, ugyanis idén még csak a nyolcadik születésnapját fogja ünnepelni a banda, mégis bejárták már a fél világot az agresszív thrash muzsikájukkal. Ebből is kiderül, hogy a lányok valamit nagyon jól csinálnak. És az az, hogy maximálisan elhivatottak ahhoz a zenéhez, amit csinálnak. Legutoljára egy éve láttam őket Budapesten játszani egy kicsi klubban, ahol nem volt minden a toppon, de őket akkor sem lehetett kizökkenteni, tolták a thrasht ezerrel. Ennek a hozzáállásnak hála az új album is maximálisan letépi a fejedet.
Első hallgatásra marha sok lesz, másodikra nem fogod érteni, hogy most mi van, harmadiknál elgondolkodsz, hogy tetszik-e, és a negyediktől elkezd magával ragadni és nem is enged el. Amikor legelőször elkezdtem hallgatni, egy nagyon álmos, borongós reggel volt, de egyből kinyílt a csipám, hogy mi van itt. Az intro után következő Horrordrom a tuka-tuka témájával és az őrült blast beatjeivel egyből olyan sebességre kapcsol, amiről mások csak álmodni mernek. Fernanda hangja, énekstílusa ezen az albumon inkább a black metalos irányba mozdult el, illetve nekem ez ugrott be róla elsőre. De ettől egy érdekes ízt kap az egész lemez. Az eddigi lemezeken sem énekelgetett, de most aztán kiengedi magából a gonoszt. A második Never Forget, Never Repeat egy tipikusan olyan dal, ami koncerten fog hatalmasat ütni. A Downfall Of Mankindról sok minden elmondható, de az nem, hogy lassú lenne. Prika folyamatosan olyan tempóban teker a gitáron, hogy azt még lehet, hogy az éppen búcsú turnén lévő Kerry King is megirigyelné. Apropó Slayer, azért a gitáros hölgyemény játékán maximálisan lehet érezni, hogy King mester hatással volt rá, nem is akármennyire. A gitárszólók akár egy Slayer lemezen is simán megállnák a helyüket, hangzásban meg egy az egyben arra a soundra hajaznak. De nincs is ezzel baj, mert mindemelett megvan az az egyedi Nervosa-s íz, amitől ez a trió tényleg annyira jó. De ha már trió, akkor beszélgessünk az új dobosról is. ”Új” azért Luana is már jó pár éve a zenekar tagja, de mégis ez az első Nervosa album, amin dobol. Olyan duplázásoklat és blast beateket hallhatunk, a remek grooveok mellett, amiktől egy az egybe tátva marad a szánk. Akár egy Fleshgod Apocalypse lemezen is tökéletes teljesítményt tudna nyújtani.
Nem a zenekar feltalálta a spanyolviaszt, egyszerűen tökéletesen ki tudják használni a színtér adta lehetőségeket és ezek mellett remek dalokat írnak. De mi más is kéne? Lehet pirózni koncerten, meg fene se tudja mekkora kivetítőket, meg látvány elemeket használni, de ezek mit sem érnek, ha a zene nem jó. A brazil csajtrió most elérte, hogy egy ideig tuti benn ragadnak a lejátszómban!
Béke, Szeretet, Metal
