A doom rajongóknak összesen 7 évet kellett várniuk arra, hogy Budapesten is megnézhessék a lengyel Belzebongot, az első albumuk a Sonic Scapes & Weedy Grooves óta. Aki eléggé elvakult rajongó volt az a nyáron már Orfűn megnézte, amit meg kellett, de most Budapesten volt a sor.

Az Orfűs koncert masszívan él bennem, marha hideg volt én meg rövidnadrágban indultam neki a fesztiválnak. Talán a nyár egyik leghidegebb napja volt, de abszolút megérte a hosszú utazás a lengyelek miatt. Most nem kellett a Dürerbe sokat utaznom, ellenben több zenekart hallgattunk meg, mint a nyári eseménynél.

A Red Swamp nyitotta az estét, akikből a késés miatt összesen másfél számot sikerült elcsípnünk, azt is úgy, hogy nem a terem ajtajában voltunk csak. Sorry, nem tudunk sajnos mindig időben ott lenni, habár ez kutya kötelességünk. Ettől függetlenül van esélyem még elcsípni Gergőéket szerintem élőben.

A francia The Necromansers volt a következő a sorban, hogy a lengyelek előtt befüstölje a kistermet. A srácokat úgy tudnám leírni, mintha a 1000 Mods-ot hallgattam volna csak gyengébb kivitelben. Számomra az ének helyenként iszonyat erőltetett volt és totál feleslegesnek tartom ebbe a zenébe a két gitárt, noha a viszonyítási alapot nyújtó görög brigádba meg igen is kell a sok gitár. Az énekesnél azt éreztem, hogy inkább mismásolja a kemény ordítást, hörgést és helyettesíteni próbálja nagy erőkkel azt a pluszt, ami hiányzik belőle. Ettől független a srácoknak jobb turnényitójuk nem igen lehetett volna, hiszen a kisteremben így is szép számmal álltak az emberek, és rázták a nyakukat a zenéjükre.

A csúszásnak köszönhetően a Belzebong egy laza negyedóra-húsz perccel kezdett később, mint a kiírt. Első állomása a turnénak, elnézzük nekik, de azt nem tudjuk elnézni, amit itt műveltek. A tömegből áradt az orvosi marihuana füstjének az illata, így egyértelmű volt, hogy ez egy totál szétcsúszott este lesz. A sátánnal cimboráló(?) insturmentális brigád meg is vett mindenkit kilóra. A terem is szépen megtelt emberrel, habár nem volt teltház, de pont kellemesen volt töltve a helység. Dalcímeket ne is kérdezzetek tőlem, mert egyszerűen ezeknél a tételeknél nem bírom megjegyezni, de az fix, hogy a zenekar új albuma, amire azért a turné is épül, az év egyik legjobb lemeze. Nem mázsás, nem tonnás, hanem hegyomlásnyi riffek hada zúdult ránk, olyan mélyre hangolva, hogy csoda az is, hogy ilyen zenéhez gyártanak gitárhúrt. A tömeg pedig tombolt egy-egy dal között. Hálásan tapsolt és velőtrázóan ordított. Nincs mit szépíteni, zabálta mindenki a zenét, mint a kacsa a nokedlit. Meglepő módon a hangzás úgy hasított, mint még soha (számomra) a kisteremben. Nem tudom, hogy turbóztak-e valamit a cuccon, vagy csak simán jó volt a hangmérnök, de minden atom jól szólt, egy hang sem ment füstbe (ebben azért nem vagyok annyira biztos, mármint a füstös részével)

Ha össze kell hasonlítani a két magyar koncertet, akkor egyértelműen az orfűi a nyerő nálam, mert ott sokkal nagyobb volt a várakozás, plusz a zenekar jobb formában volt, jobban élte a turnét. Ami viszont a Dürer mellett szólt, hogy sokkal jobban szóltak, hoztak rengeteg merch cuccot, és megtiszteltek azzal minket, hogy nálunk mutatják be először az új lemezt. Nem mellesleg nem három óra alatt értem haza, hanem húsz perc volt. Hogy vissza jönnek-e hozzánk? Szinte biztosra merem venni, hogy még fogjuk őket látni itthon.

Béke, Szeretet, Metal

FOTÓK: LÁNYI KRISTÓF. További képek ITT.