RockStation

Öt indok, amiért ősszel Bécsbe megyünk

2018. szeptember 23. - KoaX

0clutch2014_60.jpg

A következőkben mutatunk nektek öt koncertet amiért az ősz folyamán érdemes lehet Bécsbe utazni. Véleményünk szerint, mindenki talál a saját szája ízének megfelelőt, pár alaklommal a szerkesztőség is tiszteletét teszi kint ugyan is, van egy-két buli, amit nem szabad kihagyni.

Tovább

Adj egy ötöst! - A hét 5 új rock/metal dala /vol.38

the_devils_s_trade_2018.jpg

Eheti dalmegosztásunkban kétötödnyi részben hazai produkciók képviseltetik magukat. Lesz itt nemrég elhunyt grunge legenda kiadatlan dallal, kanadai rakenroll, amerikai metalcore. Hazai részről pedig lélekig hatoló akusztikus folk/blues szólóprodukció és post-hardcore vagy valami ilyesmi.

Tovább

Lover, Leaver - Itt a harmadik új dal a Greta Van Fleettől

greta-van-fleet.jpg

Az utóbbi hetekben egészen alaposan végigkövettük a michigani Greta Van Fleet október 19-én érkező új lemezének felvezetését. Az Anthem Of The Peaceful Army címre hallgató albumról már a harmadik dalt tette elérhetővé a fiatal zenekar. A Lover, Leaver címet kapott tétel továbbra is erősen magán viseli a utánérzést.

Tovább

Egy kis sport: Daniel Ricciardo a metalt kamázza'

daniel-ricciardo-red-bull-racing-formula-one-2018.jpgDaniel Ricciardo kétségtelenül a Forma 1-es mezőny legszínesebb, legérdekesebb, talán mondhatjuk, leginkább szeretnivaló figurája, aki most még közelebb hozta magát a metalosokhoz. Az ausztrál vigyorgépezet ugyanis nemrégiben elárulta a nagyközönségnek, bizony az egyik kedvenc bandája az anyaországa metalmezőnyének egyik zászlóshajója: a Parkway Drive. Mint kiderül, hősünk a Wormrotot sem veti meg, viszont ezt a zenei ízlést a csapattársa, Max Verstappen már kevésbé értékeli.

Tovább

Így nyomta a Ghost a Royal Albert Hall-ban

2018. szeptember 22. - KoaX

ghost_band_2018_2.jpg

Az egyik kedvencünk a Ghost a negyedik albumával a Prequelle-lel eléggé megosztotta a közönségét, ha ezt nem tette volna már meg korábban. Azonban azoknak akik bírják még a zenekart, azoknak hoztunk néhány felvételt a Royal Albert Hall-ból. Azt, hogy Magyarországot eléri-e jövőre a turné, arról még sajnos nincs információnk. Addig a hasonló felvételekkel kell beérnünk.

Tovább

A reason to fight - Újabb dal a Disturbedtől

disturbed_2018.jpgNa, látjátok, hiába kérdezte meg a Disturbed, hogy gyorsabb, vagy lassabb dalt akarna inkább hallani a nagyközönség, inkább csak az adagolás sorrendje volt náluk a kérdéses. Persze, érthető, hogy ha már elkészült rá a videó, meg büszkék a dalra, nyilván nem fogják bedobni a fiókba, úgyhogy ki is adták a lassabb dalt is: ennek a címe A Reason To Fight. A teljes nagylemez, az Evolution október 19-én érkezik.

Tovább

Jön az új Belzebong album is!

2018. szeptember 22. - KoaX

558349_10151511172752013_2125368149_n.jpg

A lengyel mariskamániás instrumentális doom istenkirálycsászár Belzebong megkezdte negyedik albumának a felvételét. A zenekar a facebookon osztotta meg, hogy nekiálltak a legújabb anyag felvételének. Azt nem tudjuk, hogy a NOVEMBER 12-én esedékes, budapesti, Düreres bulin lesz-e új dal, de abban biztos vagyunk, hogy az a buli is eléggé zöld lesz.

Tovább

When Bad Does Good - Itt egy eddig kiadatlan Chris Cornell-dal

chriscornellboxsetcover.jpgNovember 16-án egy négylemezes, hatvannégy dalos életmű összegző kiadvány fog megjelenni Chris Cornell szóló- és a zenekaraival együtt felvett dalaiból. Ezen a csomagon egy eddig kiadatlan tétel, a When Bad Does Good is meg fog jelenni, melyet most elérhetővé tettek, ez az alábbiakban található meg egy dalszöveges videó kíséretében.

Tovább

Történelmi csúcsokban szárnyal a Metallica fekete lemeze

blackalbum.jpgA mindenki számára a sötét borítója miatt csak fekete lemezként ismert, amúgy csak a csapat saját nevét viselő Metallica korong egy nagyon szép képzeletbeli ünnepet ülhet. Részese lett ugyanis annak az exkluzív klubnak, melyekben olyan albumok figyelnek, amik ötszáz egymást nem feltétlen követő héten is fent voltak a Billboard kétszázas listáján. Eddig nem sok korongnak, csupán a Pink Floyd Dark Side Of The Moonjának, a Bob Marley And The Wailers-féle Legend: The Best Of Bob Marley And The Wailersnek, valamint a Journey Greatest Hits című albumának sikerült ez, előbbi 937, utóbbi kettő 539 hétnél jár ebben a tekintetben.

Tovább

Henry Rollins és Iggy Pop is szerepelni fog William Shatner karácsonyi lemezén

trek_128_by_dave_daring-d6px3jk.jpgWilliam Shatnert leginkább  a Star Trek klasszikus Kirk kapitányaként ismeri az univerzum apraja-nagyja, de T.J. Hooker megformálójaként is beugorhat egy-két gondolat a színészről az idősebbeknek. A 87 éves színpadveterán október 26-án egy karácsonyi albumot fog kiadni, persze nem a hagyományosabb fajtából, hiszen többek között Henry Rollins, Iggy Pop, Billy Gibbons és Ian Anderson is tiszteletét fogja tenni a dalcsokor különböző dalaiban. Dal egyelőre nincs, viszont dallista és borító már van, ezt lentebb láthatjátok.

Tovább

Újabb adag Phil Anselmo-videóval jövünk!

2018. szeptember 21. - KoaX

philip-h_-anselmo-the-illegals-2017.jpg

Múltkor már mutattunk pár koncert felvételt, ahol Phil Anselmo és az éppen aktuális bandája, a The Illegals Panterát játszik. A Revolver magazinnak hála most van profi felvételünk az ismert koncertről, de ha ez nem lenne elég, még egy próbába is betekintést nyerhetünk! Kössétek fel a nacit, mert Anselmo bitang formában van.

Tovább

Jöhet egy darab Steven Wilson DVD-jéből?

0stevenwilson2016_14.jpgNem is olyan régen írtunk arról, hogy Steven Wilson hamarosan egy masszív DVD-t fog kiadni, melynek felvételei az év elején készültek a londoni Royal Albert Hallban. A Home Invasionre keresztelt anyagról a napokban elérhető lett egy szelet, egy videó, mely az utóbbi idők legjobban megpromózott Wilson-dalára, a Pariahra készült és melyet ahogy a lemezen is, élőben is Ninet Tayebbel prezentált a Mester.

Tovább

Powerviolence, grind, fast hardcore. De szép lesz!

Lycanthrophy, Průmyslová Smrt és Jack a Robotban

prum.jpg

Október 12-én újabb eseménnyel fog operálni a Tukker Booking, méghozzá JackLevivel karöltve olyan célból, hogy egy ördöngős grind / powerviolence bulit hozzanak el Nektek! Csehországból két remek zenekar, a Lycanthrophy és a Průmyslová Smrt fogja bevenni a Robot klubját ezen az estén.

Tovább

Pixelmetal - Klipet is kapott az új Avenged Sevenfold nóta

avenged_sevenfold.jpgA napokban debütált az Avenged Sevenfold új dala, a Mad Hatter. Persze - idézőjelesen - nem kerülhette el a sorsát, meg is kapta a maga videóját, mely a hozzá kapcsolódó játékból, a Call Of Duty: Black Ops 4-ból mutat részleteket. A Mad Hatter ma a többi COD-os dallal együtt egy közös EP-n meg is jelent, ennek címe Black Reign.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum