Az Édes-dead zenekart utoljára az S8-ban láttam, amikor a Heim Pál Kórháznak rendezett jótékonysági bulin léptek fel. A zenekarral azóta nem sok minden történt, ellenben a buli elött még tavaly megjelent a legújabb lemezük, amiről most mi is megemlékezünk. Itt van az Ebben Az Életben!

A zenekar régi ismerősöm, ettől független én sem emlékszem mindenre. Hosszas keresgélés után sem találtam semmi információt a zenekarról, ami használható lett volna. Aztán kiderült, hogy az Ebben Az Életben a zenekar harmadik albuma, és az első anyag, amit már trióként rögzítettek. Ebben mindenképpen fejlődnie kell a zenekarnak, hiszen nem egyszerűsítik meg az ember dolgát.

Az anyag a maga húszonhét percével viszonylag gyorsan eltelik, de azért vannak buktatói. Imi remek riffeket talált ki és ezzel a hangzással, ami a lemezen van még inkább erőssé teszi őket, noha néha nem érzem eléggé vastagnak a hangzást. A pankos, nyers, de nem igénytelen hangzás, amúgy jól áll a zenekarnak, de azért így a harmadik lemezen én egy kicsit többet vártam. Nem szól rosszul csak egyszerűen azt érzi az ember, hogy ebben sokkal több is lehetne.

Lehet, hogy megérte volna egy kicsit több időt a stúdióban tölteni. A dob hangzás is hasonló, bár az én fülemnek a pergő meg a lábdob nagyon hasonló, de ez már ízlés dolga, mindenkinek más jön be. A lemezre összesen hét szerzemény került fel, amik változatosak, de mégis egy kaptafára épülnek. A zene maradt továbbra is az a tipikus kemény rock, más szót nagyon nem tudok rá kitalálni, mert a stonertől messze van, a groove metalhoz túl dallamos. Sima rock, de ezt sem kell túl agyalni. Imi szövegeiben hozza az eddig megszokott színvonalat, amivel kapcsolatban most vannak pontok, ahol meg-meg akadok. Hangja nem rossz alapjáraton, karcos, füstös, elsőre nekem mindig Smici jut eszembe, a Moby Dick apja. De a lemezen valahogy Imi nem engedi ki teljesen a hangját. Visszafogja magát, mintha félne attól, hogy mi lesz akkor, ha elereszti magát.  Sokkal több van benne, ezzel valamit kezdenie kell. Pláne amikor jönnek a bélből jövő visítások, ordítások… Ez lehetne egy olyan produkció is, ami simán járhatja a nagyokkal az országot csak ezért cserébe jobban el kell magát engednie a főhősünknek.

A Nyomás című dal egyből megütötte a fülemet. Miért? Hallgatod, figyelsz és hirtelen a semmiből a dal vége felé előkerül egy Metallica riff. Ricsi a dobos alapból sokat merít Ulrich dobolásából, amivel amúgy nincsen semmi baj. Azért az öreg anno nagyon nagyokat tudott dobolni, talán ennek hatására sikeredett a már említett zenekar egyik riffjét is beleépíteni a saját dalba. Az All Nightmare Long riffje ettől függetlenül is marhára élvezhető. Nem hiszem, hogy direkt nyúltak volna a srácok, egyszerűen ez a véletlen műve. Van ilyen, mindenkivel megesik, nekem is sikerült már anno Fu Manchu riffet írnom. 

Imi és Ricsi egy rendkívül tehetséges páros, akik marhára érzik, hogy mit akar a másik. Hozzájuk csatlakozott az idők folyamán Balázs, mint basszusgitáros. Ha kitartanak az elveik mellett, szánnak rá elég időt, oda teszik magukat továbbra is, akkor azt mondom, hogy ebből a zenekarból egy komolyabb hazai produkció is lehet. Hiszen az olyan vonalon, mint az Akela, Moby Dick jelenleg nem bővelkedünk, ők meg talán ennek a két zenekarnak lehetnének a szerelem gyermekei. Nem kell ide más csak az, hogy akarják, és tegyenek is ezért.

Béke, Szeretet, Metal!