Till Lindemann megkérdőjelezhetetlenül korunk egyik legnagyobb költője, aki nem mellesleg a világot meghódító Rammstein zenekar frontembere is, na meg persze a Lindemann banda főkolomposa. Természetes volt, hogy mielőtt majd újabb világkörüli turnéra indul az anyabandával a Peter Tägtgren közös Lindemann-nak is ki kell hoznia valamit. Itt az F & M.
Lindemann 2013-ban jelentette be, hogy a svéd death metal bandából a Hypocrisy-ből, no meg a Painből a jól ismert Peter Tägtgrennel közös projektbe kezdenek. Ekkor bizonyosodott be a számomra teljesen, hogy a Rammsteinben elkövetett agymenések nem származhatnak mástól, csak és kizárólag az énekestől. Ezt támasztotta alá a Praise Abort című klip, ami egyből levett mindenkit a lábáról. Azóta is úgy gondolom, hogy ennek az évtizednek a legbetegebb videóját kaptuk meg ekkor. Azóta a Skills In Pills album a fiókban pihent, de most az F & M kapcsán elővettem. Be kellett látnom, hogy ennyi év távlatából sem hatott meg a debütáló album. Egynek elmegy,és messze marad az olyan albumktól, mint amit az anyabandákkal készítenek az urak. Mindegy! Belevetettem magam az F & M-be.
A múlt héten megjelent album összesen tizenhárom dalt tartalmaz, ami miután megkaptam az anyagot eléggé nagy falatnak bizonyult. Ahogy mondani szokták, jóból is megárt a sok. Manapság meg én inkább a harminc-negyven perces játékidővel rendelkező albumokat preferálom. Kerry King is elmondta anno, ha tíz perc alatt eltudod mesélni, amit akarsz, akkor felesleges másfélórás lemezt készíteni.
Szóval, tizenhárom dal, amik közül több ráadásul öt perc körül mozog. Be kell vallanom, hogy ez sok. Marha sok! Igyekeztem elvonatkoztatni Till korábbi munkásságaitól, így az elektronika aktív szerepe nem zavart, azonban néha már idegesítő volt. Nem árulok azzal zsákbamacksát, ha elmondom azt, hogy a zenekar a klipes nótákkal el is lövi a puskaporának jó adagját. A Knebel és Steh Auf két igen erős, fasza dal. Ezek a dalok szépen folyamatosan építkeznek, ennek köszönhetően fenntartják az ember figyelmét.
Ezen a két dalon kívül még a bónusként rápakolt, korábban már megjelent Mathematik című dalra kaptam fel a fejemet, amit igazból bármelyik seggrázós, rapper/hiphopper énekesnő tudna énekelni. Egy rendkívül egyszerű elektronikai alapra van felhúzva az ütemes, már-már rappelős dal. Ha az egész lemezen ilyen dalok lennének, akkor végig csak a lemezre tudnék figyelni, és nem járna máshol az agyam. Azonban sajnos nem így van. A maradék tíz dal úgy megy el mellettem, hogy még kiemelni se tudnék egyet, hogy miért jó.
Két nap alatt öt alkalommal pörgettem végig az albumot és még mindig nem tudok más dalt felidézni ezen a hármon kívül. Azért ebben az erős évben elvárnám, hogy legalább minden második dalhoz tudjak valami kommentárt fűzni, de egyszerűen nincs semmi. Van egy új lemez, ami amúgy senkihez nem jutna el, ha nem két ismert zenész kooperációjából született volna. Emellett a megemlített dalok sem annyira sokkolók, annyira fülbemászók, mint a már említett malackás dal. A dalok többségét talán egy Budapest Parádés kamionról ordítva eltudnám viselni, ahogy a házunk előtt eldöcögnek. Az átlag elektronikával fűszerezett zenénél értékesebb, jobb, amit összehozott a két főhős, de egy olyan évben, ahol megjelent a Rammstein lemez, a Tool új albuma, azok mellett nem igazán tudnak ezzel az anyaggal labdába rúgni. Kirándulásnak, háttér muzsikának elmegy, de inkább mást rakok be, még háttérzenének is. Nem hiszem, hogy egyhamar ez az album előkerülne.
Béke, Szeretet, Metal
