Mai dalmegosztásunkban metalcore úttörők és követők, fekete izlandi fém, egyszemélyes thrash/speed és kakaírtók.
Mai dalmegosztásunkban metalcore úttörők és követők, fekete izlandi fém, egyszemélyes thrash/speed és kakaírtók.
Megérkezett a második dal a Norma Jean október 25-re várható új nagylemezéről, az All Hailről. A Landslide Defeater egyelőre nem kapott semmi különösebb körítést, de ha úgy jár majd, mint az elődje, a Mind Over Mind, akkor hamarosan jön majd hozzá a klip, vagy a dalszöveges videó is.
Brutálisan hosszú programmal, egy vadonatúj dal klippremierjével és sok-sok meglepetéssel köszöni meg Leander a rajongóknak a minden eddiginél nagyobb érdeklődést augusztus 19-én a Barba Negra Track-ben. Leander 2009. augusztus 19-én publikálta a Csak Te című dalát, videoklipjét.
Nem is olyan régen jelentette be Phil Anselmo, hogy az új csapatával, az En Minorral egy kicsit nyugisabb vizekre fog evezni. Jelentjük, a már kétdalos kislemezzel jelentkező zenekar élőben is bemutatkozott, lentebb egy rajongói felvétel révén kiderül, hogyan is teljesít a legendákból álló formáció.
Nem most, 2015-ben volt az, amikor a Cloudkicker legutóbb nagylemezzel jelentkezett. Szerencsére nem a Woum címen kiadott anyag volt a legutolsó a csapattól, lévén a friss alkotás, az Unending, melyet teljes egészében elérhetővé a Ben Sharp által fémjelzett formáció.
2020 február 12-ét már most felírhatjuk a koncertnaptárba, és ez az este rögtön benevez az év legütősebb metalcore bulija címre is. A Barba Negra Music Clubba headlinerként érkezik az ausztrál deathcore zenekar, a Thy Art Is Murder, amely ötödik lemezét júliusban adta ki, Human Target címmel. A turné első vendége a nálunk már jól ismert amerikai deathcore csapat, a Carnifex lesz, akik éppen a napokban dobták piacra a friss lemezüket: a World War X igazán igazán lesújtó, brutális korongnak bizonyult, a már megszokott dühöt és reménytelenséget sugárzó hangulattal; No Light Shall Save Us című, klippes dalukban vendégként az Arch Enemy énekese, Alissa White-Gluz is feltűnik.
Folytatódik az underground sikerszéria a németországi Würzburgban. November 15-16. között immár tizennegyedik alkalommal tartják az irányzat legrangosabb nemzetközi seregszemléjét, sőt az idei Hammer Of Doom fesztivál felhozatala sem csupán a stílus adta keretek között számít sokszínűnek, de a „határokon” túlra is ki-kitekint.
Bemutatta a szeptember 27-én, két nyelven (angol és svéd) megjelenő új nagylemezének, az In Cauda Venenumnak a következő mézesmadzagját, a természetesen progos ízekkel gondosan átszőtt Svekents Prinst az Opeth. A progmetalos csapat természetesen az angol verziót is elérhetővé tette, az a Dignity címre hallgat, mi pedig mindkettőt csak ajánlani tudjuk.
Másfél héttel az előző dal, a Rock And Roll Deserves To Die után egy újabb nótát tett közzé a The Darkness. Az október 4-én megjelenő Easter Is Cancelled így már két klipes dallal rendelkezik, a következő kvázi kislemezdal, a Heart Explodes egy egész szép dalszöveges videóval lett gazdagabb.
Új dalt mutatott be a Birth Of Violence címen, szeptember 13-án megjelenő új nagylemezéről Chelsea Wolfe. Az énekesnő a Be All Things című tételt nyújtotta át a rajongótáborának, melyhez egy látványos videót is készített a művésznő.
Egy elég súlyos last minute buli kerekedett a Dürer Kert Room 041 termébe augusztus 22-re: 11 év után visszatér a For The Fallen Dreams, ráadásul velük érkezik a Skywalker, az InVisions és a The Royal is.
Az AdventureQuest 3D és az AQ Worlds rajongói, játékosai örülhetnek: az online gamma felületein fogja bemutatni az új lemezének legfrissebb előzetesét a Korn. A szeptember 13-án érkező The Nothing című album egyelőre be nem jelentett dalára, illetve a teljes virtuális koncertre az frissen regisztrált játékosok automatikusan megkapják a "beugrót", melyre természetesen a régi tagok is könnyen szert tehetnek majd.
Fene a jó dolgát az amcsiknak, hogy egy esti talkshowban is olyan kincseket lehet látni, hallani, mint a Torche! A csapat Seth Myers műsorában játszott el két dalt a friss nagylemezről, az Admissionről, mégpedig a címadót és az Infiernot, melyeknek a felvételeit már közzé is tették az illetékesek.
Rendesen rálépett a gázpedálra a Deafheaven. A csapat a legutóbbi nagylemez, az Ordinary Corrupt Human Love óta már kiadott egy Black Brick című dalt, de ahogy látszik, újra stúdióban van a kvintett. A végeredmény minősége felől nincs kétségünk, epekedve várjuk a szalagra betonozott hangokat!
Alig több, mint egy hónap és mindenkinek már az otthonában is düböröghet a Living The Dream Tour DVD, a Slash Featuring Myles Kennedy And The Conspirators új koncertalbuma. A brutál masszív, huszonkét dalt, egy háttérjeleneteket tartalmazó mini-dokumentumfilmet és a két főhőssel készült interjút tartalmazó anyagról most a Shadow Life került bemutatásra, a pontos megjelenési idő szeptember 20.
Szeptember 13-án adja ki a legújabb nagylemezét, a tíz év szünet után megjelenő Welcome To Galvaniat a Puddle Of Mudd. Wes Scantlinék az Uh Oh képében már ki is adták a korong első klipes nótáját, persze a borító és a dallista sem maradhatott le a bejelentés mellett.
More címen egy új dalt mutatott be a Flying Colors, mely természetesen a csapat hamarosan megjelenő új nagylemezének lesz az előfutára. A Third Degree címre keresztelt kilencdalos alkotás október 4-én fog a boltokba (és persze az arra hivatott virtuális platformokra) kerülni, a lemez részleteit, ahogy a Steve Morse, Mike Portnoy, Neal Morse, Dave LaRue és Casey McPherson főszereplésével készült klipet is, az alábbiakban találjátok meg.
Egy pokolian meleg nyári napon sikerült sort keríteni az interjúra a magyar metal underground szombathelyi büszkeségével, a Sear Bliss-szel, pontosabban Nagy Andrással és Pál Zoltánnal. Még az első sör felénél sem tartottunk Zolival, amikor brutális nyári zivatar szakadt ránk, így a kellemes kerthelyiségből hamar az interjúnak otthont adó malátabár egyik termében találtuk magunkat. Talán az égiek is úgy gondolták, hogy a beszélgetéshez nem passzol a verőfényes hangulat. Sok dolog felszínre került a zenekarral, az ihlettel, a múlttal, a jövővel kapcsolatban néhány kellemes ser társaságában. Hazafelé pedig nem volt mese, kénytelenek voltunk mindhárman bőrig ázni.
Egy kétdalos CD-kislemezzel jelentkezik a némileg módosult felállású Cadaveres. Az immár Pápai Zsolttal és Tajti Vincével kiálló csapat Si(g)ns címen jelenteti majd meg a kétféle kiadásban elérhető limitált szériás pakkot, melyről a Ghost Riders című dal és annak videója már csekkolható is. A másik nóta és klip a következő hónapban érkezik majd.
Tánc, fesztivál, barátok – ennél nyáribb nem is lehetne már egy videóklip, a Holychicks azonban 19-re lapot húzott és egy olyan hangulatvideóval jön, ami garantáltan mosolyt csal az arcunkra.