
Vasárnap hajnalban ért véget a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Magyarország egyik legnagyobb múltú turisztikai eseményére idén 143.000-en látogattak el Sopronba.
Vasárnap hajnalban ért véget a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Magyarország egyik legnagyobb múltú turisztikai eseményére idén 143.000-en látogattak el Sopronba.
Július, forróság, szabdságra vonuló lemezpiac. Mégis vannak a bátrak, akik ekkor jönnek ki az új terméssel, igaz az internet világában, aki akart már értesült kedvencei új lemezéről. Alább a viszonylag szűk termés.
A Toto zenekarra hagyományosan jellemző, hogy több generáció hallgatja a lemezeit és van jelen a koncertjein – ma pedig már egyes tagok, illetve egykori tagok gyermekei is csatlakoznak hozzájuk a világot jelentő deszkákon.
"Municipal Waste is gonna fuck you up!" szoktunk ordítani a barátaimmal, mert hogy nálunk rendszeresen előkerül a zenekar a kocsmában, vagy bármilyen bulika keretei között. És nem véletlenül, hiszen a Municipal Waste party zene - szupergyors, punkos, bohókás, aprítós hardcore/thrash, szebbik nevén crossover. Olyan, mintha a Suicidal Tendencies legvadabb és legbulisabb számait dolgozná fel újra és újra a zenekar, persze a saját komikus, társadalomkritikus előadásmódjában. Mi sem nagyobb móka a fesztiválok előtt/között, mint egy ilyen őrült banda, amire csak őrültködni lehet.
Remélhetőleg senki nem felejtette el, hogy vasárnap este jelenése lesz a Dürer Kertben?! A Tukker Booking jóvoltából érkezik hozzánk a Noisem és a Napalm Death jelenlegi turnégitárosának egyik bandája a Corrupt Moral Altar!
Ahogy azt már korábban írtuk az Alter Bridge hatodik albuma Walk The Sky címmel október 8-án érkezik a Napalm Records gondozásában. Ma Wouldn't You Rather címmel egy kimondottan bivaly dal is napvilágot látott róla, amit alább csekkolhattok le egy videó kíséretében.
Egy sztorizgatós klipet készített a Motionless In White a három hete megjelent nagylemezéhez, a Disguisehoz. A Brand New Numb videóját Max Moore készítette, az egyébként teljesen jópofa végeredmény a következőképpen fest.
A dobozban van a Nile új nagylemezének teljes anyaga. Az ősszel megjelenő CD a death metal csapat kilencedik teljes stúdióanyaga lesz, egyben az első, melyen Brian Kingsland gitáros és énekes játéka, hangja hallható. Utóbbi a hosszú idő után a csapatot elhagyó Dallas Toler-Wade-t váltotta 2017-ben.
Budapestet is meglátogatja végre az amerikai CKY zenekar! Nagyon régóta vártunk erre a koncertre, így nem is csoda, hogy alig bírjuk kivárni a július 22-ei Kék Yukas estét. A nagy izgalom örömére hoztunk nektek egy egyszerű játékot! Részleteket lejjebb olvashattok.
2011 nyarán járt utoljára nálunk David Coverdale és csapata. Kétségkívül ennek köszönhető, hogy olyan tömeg verődött össze, amilyet régen tapasztaltam már a Trackben. Tegyük hozzá, hogy bár elvileg nem ez volt az utolsó alkalom, amikor élőben láthattuk a Fehérkígyót (még ha az énekes előzőleg többször is a visszavonulásra készült), az aktuális helyzet bizony bármikor borulhat, szóval érthető módon igyekezett kihasználni a lehetőséget a jónép, amíg nem késő…