Mint ahogy az szerkesztőségünk év végi - egyéni és összesített - toplistáiból is látszik, a 2019. év különösen gazdag termést hozott jobbnál jobb metal kiadványokból. A bőség zavarának pedig van egy káros mellékhatása, mégpedig az hogy a rendkívül erős mezőnyben perifériára kerülhetnek olyan friss korongok, amikre más körülmények között akkor is simán felkapnám a fejem, ha nem “tűkön ülve várom” a megjelenésük dátumát.
A God Forbid, a DevilDriver és a Divine Heresy egykori tagjaiból alakult los angelesi supergrup Bad Wolves október végén megjelent második nagylemeze esetemben pontosan ebbe a kategóriába sorolható.
Erős túlzás lenne azt állítani, hogy a friss album meghallgatása előtt up to date voltam a zenekart illetően, sőt a nevüket is csak nagyjából bő féléve ismertem meg. Az egyik online zenei szolgáltató applikációja ajánlotta figyelmembe a 2018 januárjában elhunyt Dolores O'Riordan énekesnő (The Cranberries) emlékére közzétett Zombie feldolgozását, amit a zenekar eredetileg Dolores közreműködésével tervezett rögzíteni, ám erre a tragikus események miatt már nem kerülhetett sor.
Plusz apropót jelent, hogy a rossz farkasok az idei portyázásuk keretében a Five Finger Death Punch és a Megadeth társaságában 2020. Február 20-án a Papp László Sportaréna színpadát is megjelölik.
És hogy mit is hallhatunk az új lemezen? Kivételesen a számomra nem annyira szimpatikus jelzőkkel kezdeném: Egytucatnyi rádióbarát tipikusan amerikai sláger-tételt, djentes modern metal megközelítésben, masszív Five Finger Death Punch - korántsem véletlen - áthallással, vagy ha úgy tetszik továbbgondolással és leheletnyi Nickelback beütéssel (Sober). Nézzünk egy kicsit a kulisszák mögé, hogy honnan is ez az FFDP párhuzam. Nos, a Bad Wolves vitorláinak nem más, mint az említett zenekarból ismert Zoltan Bathory által vezetett menedzsment fújja a passzátszelet és ha ez önmagában nem lenne elég, akkor érdemes megemlíteni, hogy a csapat énekese nem más, mint az a Tommy Vext, aki besegít a fronton az FFDP-nak, ha Ivan Moody éppen konfliktusba keveredik önmagával. Jobban belegondolva elég praktikus az idei turnéfelállás nemde?
Ha kizárólag a fenti észrevételeimre támaszkodnék, akkor bizony az első hallgatás után egy harsány “köszönjük szépen” kíséretében pakolnám el az egészet a "könnyen felejthető" kategóriába. Ám itt jön képbe az érem másik oldala, miszerint mindez kegyetlenül jól szól és túlzás nélkül vérprofi munka és bár az egyediség igen távol áll tőlük azért az összetettségben és értelemszerűen a hozott értékekben nincs hiány. A dalok pillanatok alatt beragadnak az ember fülébe és könnyebben emészthetőek mint egy diétás menü (bár ez utóbbit a legritkább esetben említem pozitívumként, itt valahogy mégis az). Nem mondom, hogy könnyű volt rávennem magam az újrahallgatás(ok)ra, ám egy idő után mégis azon kaptam magam, hogy „megszerettem” ezt a lemezt. És hogy miért? Talán épp azért mert a N.A.T.I.O.N. albumon magától értetődő módon férnek meg egymás mellett olyan ellentétek, mint a bitangerősen megszólaló, mélyre hangolt gitár és a reklámfilmbe illő refrén (No Messiah) vagy a nyitó tételben hallható zaklatott, enyhén Slipknotos hangulatú hadarásból kibontakozó légiesen könnyed dallamok.
Rövid összegzésként, amit ezen a felvételen hallhatunk az bizony maga a nagybetűs mainstream recept amihez azért sikerült még kellő mennyiségben adagolni a “headbang ingert” és így a hallottak hatására talán a megrögzött underground halgatóknak sem köszön vissza a reggelire elfogyasztott bundás kenyér.
Túlzás lenne azt állítani, hogy ott a helye a polcon mondjuk az első Machine Head album mellett, de például ideális vezetés közbeni hallgatáshoz, kedvcsináló lehet a “morcosabb” zenék világához, vagy egy nem metalon edzett társaságban tökéletes kompromisszumos megoldást jelenthet.
A zenekar február 20-án a Five Finger Death Punch és a Megadeth társaságában.a Budapest Arénában ad koncertet.
