A tél utolsó szelei billegtették az A38-at múlt héten szerdán, de én inkább arra tippelek, hogy az őrjöngő és ugráló közönség miatt változott kelj-fel-jancsivá Budapest egyik legkülönlegesebb koncerthelyszíne. Többnyire egy amerikai turnétöltetett kapott a hajó, amitől akár be is indulhattak volna a már rég mélyen alvó motorjai. Bár tavaly novemberben itt jártak, úgy tűnik az Unearth magyar közönségbázisa igen erős, hiszen ismét rengeteg metalcore fanatikust bevonzott. Én viszont úgy érzem az este fővendége itt bizony a Prong volt…A Prong pedig utoljára a Dürerben csapta szét a színpadot, amikor is az Exodus-Obituary dupla-főzenekaros buli kicsit erősre sikeredet és a sold outos éjszákára alig lehetett bejutni. Sokan lemaradtak akkor az amerikai groove/crossover/industrial császárokról. A turnéhoz csatlakozott még a fitalas thrash bomba Dust Bolt és a szintén amerikai Sinaro. Tehát mi is rotyogott a bográcsban? Régivonalas metalcore, crossover/groove metal, thrash metal és modern metal. Érdekes egy katyvasz, de garantáltan szétvitte a szerda estémet!
A legelső banda számomra nem sok újat adott, főleg hogy ez a fajta modern metal nem az én világom. A tisztaénekes, trendi hangzású cuccoktól feláll a szőr a hátamon, így nem sok esélyük volt a srácoknak nálam, de azért szép számmal megnézték őket a korán érkezők. Thrash arc létemre én tulajdonképpen a Dust Bolt miatt tettem tiszteletemet az estén, persze marhára örültem, hogy végre megnézhetem a Prongot (és még egyszer az Unearthet). Ha jól számolom eddig kétszer futkorásztam a circle pitben a germán thrash-gyerekek zenéjére és az első három lemezüket kiváló korongoknak tartom a műfajban. Az utolsó eresztés (Trapped In Chaos) egy csöppet laposra sikeredett, de sok fasza nóta volt rajta, viszont ez a mostani performanszuk valami óriási csalódás volt. Úgyhogy a cikk elején leírt jelzőt – a thrash bombát – vissza is vonom.
Alapvetően egy rövid settel jöttek, hiszen elő-elő zenekar voltak, így 5 vagy 6 számot tudtak lenyomni. Az erős közép tempós thrash kiállás után (Dead Inside), megült a buli és konkrétan egyetlen egy darab olyan reszelős szám volt, amire megindult a pit egy kicsit és amit úgy igazán thrash-nek nevezhettem. Régi emlékeim szerint 40 perc kardió ment a Dust Bolton még a Dürerben, szét is törtük magunkat rendesen, plusz izzadtunk 5 litert. Tudtam én, hogy a zenekar lightosabb vizekre evezett, de ez azért túlzás volt. Az új basszerost is felkonferálták, aki lepengetett egy balladát akusztikus gitáron, majd átmászott a tömegen és bőgőzött egy kicsit a bárpulton (ami mondjuk állat volt). Játszottak egy teljesen új számot is, de abban sem volt sok energia. Hát szomorú vagyok, pedig óriási adrenalin löket volt a srácok zenéje.
Bár soha nem voltam nagy Prongos, rohadtul meg akartam őket nézni élőben, főleg a simogatós Dust Bolt után. A Prong tulajdonképpen két fajta nyalánkságot kínál. Egy erősen Panterás, szaggatott, ugrálós groove rakétát (Another Worldly Device), vagy pedig az igazi crossoveres, pörgős, New York szagú elvadulásokat (Cut-Rate). Nem kell izgulni, mind a kettőből kijutott bőven, sőt még a középső érájukból is csurrant egy kis industrialosabb/nu metalosabb szösszenet, amit mondjuk annyira nem komálok. Az instant ugrálás garantált volt, de a keményebb kötésűek nyomták rendesen a moshpitet Tommy Victor nyaktörő riffjeire. A dicséret kijár a basszeros fazonnak is, akiről nem sokat tudok, csak hogy fasza volt az Exodusos pólója, a játéka meg a grimaszai. Mint utólag kiderült Fred Ziomek volt a srác, aki az első két Darkest Hour lemezt gitározta fel. A dobok téren szintén elismerés az úriembernek, aki Art Cruzt helyettesítette.
Lényegében a Cleansingről és a Beg To Differről játszottak (nem meglepő, ezek a legnépszerűbb lemezek), de majdnem az összes koronghoz hozzányúltak 1-1 szám erejéig. Az első albumos Freezer Burn és a Primitive Originses Disbelief egymás után rendesen kiverte a biztosítékot, óriási hangulatot csináltak. Az utánuk következő Unearth már inkább csak gyerekmatiné volt, főleg a metalcore-os karatekölyköknek...
Nyilván ez túlzás volt a részemről, bár a majdnem teltházas hajó az Unearthre a felére apadt. A két banda teljesen megosztotta a közönséget, Tommy Victorék játéka után sokan hazaballagtak, de térjünk vissza az Unearthre. Az amerikai metalcore csapat ott volt, ha nem is az első bandák között, de a metalcore berobbanásánál már stabilan, még a 2000-es évek előtt. A zenekarra a műfaj elkorcsulása egyáltalán nem hatott, kitartóan nyomják old school metalcore-jukat a mai napig. A műfaj valahogy kötelezően bevonza a kalimpáló metálkórosokat, akik valahogy mindig csak a breakdownnál kerülnek elő...
Többnyire a klasszikus The Oncoming Storm lemezt vették elő, meg persze a 2018-as Extinction(s)-t, amin már több modernebb jegy hallható. Volt circle pit, moshpit, stage dive, minden ami szem száj ingere - egy srác például a szám közepén ment fel lemezt aláíratni. A csetepaté majdnem éjfélig tartott, így egy szép kiadós program volt ez a hajólátogatás. Volt mit kipihenni másnapra...
Fotók: Máté Évi. További képek ITT.
