Érdekes egy lemez Alice Cooper huszonnyolcadik albuma, a Detroit Stories. Gondban lennék, ha röviden meg kellene határoznom, mi is ez valójában, de a cikk végére azért ki fog derülni.

Az előzetes hírek arról szóltak, hogy az új lemez egyfajta tisztelgés lesz a régi Detroit zenei világa előtt, és hogy rengeteg vendéggel készül majd. A felvezető időszakban három dalt mutattak meg, amiből kettő feldolgozás. Igaz, a harmadik egy tipikus Cooper dal, már ha lehet ilyet mondani több mint fél évszázadnyi életmű tükrében. És hogy a rajongók még jobban összezavarodjanak, másfél éve már kijött a Breadcrumbs minialbum, ami hasonló koncepció mentén született. Mivel az egy jó anyag volt, valami olyasmit vártam most is, és végül így is lett.

A hatvanas-hetvenes évek detroiti zenei világáról még közvetett emlékeim sincsenek. A rockrajongást a nyolcvanas évek vége felé kezdtem, és bár azóta sokat bepótoltam a „bácsizenékből” is, az MC5, vagy Bob Seger munkásságát nem ismerem. Alice Coopert először a rádióban hallottam, majd egy haverom kölcsönadta az eredeti(!) Trash kazettáját, amit – fittyet hányva a szerzői jogi és nemzetgazdasági megfontolásokra – át is másoltam a remek AKAI (vagy AIWA, ki emlékszik) kétkazettás rádiómagnómmal. Azóta szeretem a zenéjét, bár olyan rajongás nálam sosem alakult ki, mint a húgomnál, aki a teljes életművet beszerezte CD-n. Gondoltam, elmesélem, ha már az öregúr nosztalgiázik, kerüljünk mi is a megfelelő hangulatba!

A lemezt nyitó Rock & Roll mindjárt egy feldolgozás, és akinek annyi van meg Alice munkásságából, hogy POJZŐŐŐN, az lehet, hogy meglepődik majd. Hammond orgona, vokalista lányok, laza hangulat, levegős hangszerelés jellemzik. Akár táncolni is lehetne rá, már aki tud ugye. Az, hogy két gitárszóló is van benne, csak sokadjára tűnik fel. A jó dalokra jellemző, hogy nehezen hagyják magukat szálakra szedni, mert sodornak magukkal, minden olyan természetesen jön bennük.

A következő Go Man Go már szerepelt a Breadcrumbs EP-n, maga a dal a régi Cooper slágereket idézi. Gyors, lendületes, olyan szöveggel, hogy belepirulunk (bicebóca fordítás tőlem):

Most szabadultam a sittről / Loptam egy Hellcat-et / Elmentem a csajomért / Egy buzibárban dolgozik

Tudja, hogy én vagyok az igazi / Tudja, hogy egy idióta vagyok / És nincsenek terveim / De jól van így / Mit érdekli őt?

A Hellcat, ha valaki nem tudná, a Dodge Challenger sportkocsi brutál kiadása, 700 vagy annál is több lóerővel. Azért annak van egy varázsa, hogy én a nagyvállalati irodakukac a szürke Octavia kombimban azt bömböltetem, hogy egy 73 éves bácsi kijön a dutyiból és megpattint egy ilyet.

A következő dalt is ismerhetjük korábbról, az Our Love Will Change the World megint egy feldolgozás. Kicsit kilóg a lemezről, olyan, mintha az Alma Együttes játszaná, mínusz a ratyi énekhang, nyilván. A négyes trekk lehetne a lemez slágere (Social Debris), és talán ez áll legközelebb a kommerszebb, hard rockos vonalhoz. Annyi a különbség, hogy ebben sincs semmi nagyívű, annyira laza a hangszerelése, hogy még a basszusgitárt is végig hallani. Mintha csak valaki megnyomta volna a felvétel gombot a próbateremben. Biztos vagyok benne, hogy az élő fellépések egyik alappillére lesz majd.

A kocarajongók számára a következő $1000 High Heel Shoes lesz a vízválasztó. Ha ezt is megemésztik, akkor már maradnak végig, ha nem, itt fogják feladni. Ez egy új dal, Alice együtt írta réges-régi alkotótársával, Bob Ezrin producerrel, valamint Wayne Kramer-rel, aki az MC5 egyik alapítója. Van benne trombita, harsona, háttérénekesnők, nem olyasmi, amit egy tipikus hard rock dalban elképzelünk. A szövege amúgy egy hölgyről szól, akinek összes ruházata egy pár ezerdolláros magassarkú, hát ez se lesz tananyag a filozófia szakon.

És ez így megy tovább, 15 dalon és 50 percen keresztül. Itt van megint a Detroit City már legalább a harmadik verzióban, további feldolgozások klasszikus bandáktól, néhol vendégszereplések is. Az az érdekes, hogy nem számít, feldolgozás vagy saját dal, 50 éves vagy friss, jelen van egy egységes hangulat. Elsősorban persze Alice hangja és előadásmódja miatt, ami ezer közül is felismerhető. Érdemes utánanézni, kik a közreműködők, tényleg impresszív lista. Van olyan dal is, amit az eredeti Alice Cooper Band még élő tagjaival közösen írtak, mint egyik kedvencemet, a Shut Up and Rock címűt. Ugyanakkor feltűnt, hogy Alice kísérőzenekarából csak Tommy Henriksen gitáros van itt, szerzőként és persze zenészként is. Jellemző Alice Cooper vitalitására, hogy már most a következő albumon jár az esze, amit a terv szerint turné közben írnak meg és vesznek fel a kísérőzenészeivel közösen.

A bevezetőben ígértem, hogy kiderítjük, mi is valójában a Detroit Stories. Akik nem annyira megszállottak, hogy még a lemezek vonalkódját is bemagolják, azok számára ez Alice Cooper új albuma, ami még az előzőnél is lazább, vidámabb, nem utolsó sorban: szórakoztatóbb. Akik szeretnek elmolyolni a részleteken, és a zenét is mindig tömörítetlen formában, hi-fi hangszórókon hallgatják, kapnak egy seregnyi vendégzenészt, feldolgozásokat, új verziókat, felfedezni való meglepetéseket. Ugyanakkor az is igaz, hogy csak a dalok fele olyan, amit eddig nem hallottunk, a többi már így vagy úgy megjelent máshol. Egy bestof lemez sok extrával. Akárhogy is nézzük, itt van egy rocksztár, akinél a csúnyaság nem bug, hanem feature, és képes a szó legnemesebb értelmében szórakoztatni. Hogy a Detroit Stories felkerül-e majd az év végi Top 10 listámra, az a többiektől is függ, hiszen idénre sokan ígértek új anyagokat és nagy hajrá várható. A március eleji köridők alapján ez volt az a lemez, amit eddig a legtöbbet és a legszívesebben hallgattam.

Mindenki ismer olyan bácsit, aki családi összejöveteleken előveszi az ezerszer hallott, unalomig ismert történeteket, de udvariasságból mindig meghallgatjuk. A gyerekek addig a mobiljukba bújnak, valakinek hirtelen mosogatnia kell, mi meg csak bámuljuk a füléből kiálló szőröket és várjuk a megváltó kávét. De Alice Cooper nem ilyen. Nála fordítva jár az idő, testi, szellemi, hangi értelemben is kirobbanó formában van. A sztorijai szórakoztatóak, az előadása hiteles, ugyanakkor könnyed, felszabadult és felszabadító. Hagyjuk, hadd meséljen, és csak hallgassuk szeretettel. Jó lesz.