A győri punk rock trióval a 90-es évek legelején, a megboldogult Garázs egyik adása révén ismerkedtem meg. Feró a jól megszokott "Yeah!"-k kíséretében adta le az épp aktuális Előre kurvák, gengszterek! lemez egyik gyöngyszemét, a Rendőr áll a járdán című szösszenetet. Természetesen a szokásos rituáléval rögzítettem az adást, így a kazetta rengeteget pörgött, a dal pedig - a beiktatott Feró-féle beszólogatásokkal fűszerezve - bele is égett a memóriámba, olyannyira, hogy még ma is ott van a fejemben a teljes dalszöveg. Aztán ugyanez történt az Ismerem a maffiát című dallal is.
Az Aurora a kaliforniai punk rock hullám felfutása előtt vált népszerűvé azzal a dallamos muzsikával, amivel az évtized közepén a Green Day/The Offspring/NOFX-féle bandák a nagy vízen túl akarva-akaratlanul bankot robbantottak. Vigiéknek talán a 90-es évek első felében termett a legtöbb babér, a stílusnak azonban sohasem fordítottak hátat, bár a Keserű cukor lemezzel kicsit kitekintettek a metalosabb irányba, illetve kísérletezgettek fúvós hangszerekkel is. Az eltelt három évtized alatt volt, hogy átmenetileg szem elől tévesztettem a bandát, viszont a lemezekkel, ha esetenként utólag is, de mindig igyekeztem képben lenni.
Az újabb nagy egymásra találás végül nyolc éve, a Hammerworld mellékleteként megjelentetett Még nem ez a tréfa vége CD-vel történt meg. A srácok azóta kihoztak egy jubileumi koncert lemezt, egy rendhagyó dupla albumot, egy válogatást, tavaly pedig megérkezett a már jó ideje belengetett akusztikus korong is. Sőt, az Edge Records gondozásában elcsepegtetve a katalógus korai klasszikusai is újra elérhetővé váltak. A lényeg, a friss stúdiólemez viszont csak május közepén jött ki.
Bajban vagyok, ha jellemeznem kell a Teszt alatt a türelem című korongot... Aurorás. Ez kb. mindent el is mond a lemezről. Kicsit bővebben; a trió próbatermében olyan nóták álltak össze, melyek közül - számomra legalábbis - embert próbáló feladat néhány szerzeményt a többi rovására piedesztálra emelni. Egy tucat dallamos, csirizként tapadó refrénekkel felvértezett punk rock dalról van szó, hol kifejezetten lendületes, hol pedig szimplán pörgős tempóval elővezetve.
A tavalyi speciális anyagról már ismert Az élet zsoldosa áthangszerelt változat mellett tizenegy új nóta került a CD-re. Vigi szavaival élve „Minden olyan, mint régen”, és ezt a triótól pontosan így is várjuk el. A háttérben azonban komoly változások zajlottak le. A csapat a saját stúdiójában rögzítette a cuccot, illetve a zenekar tiszteletbeli tagjaként funkcionáló Pusztai Zoltán helyett új szövegíró is bevetésre került, aki nem más, mint maga a gitáros/énekes zenekarvezető. Az Auróra kapcsán a dalszövegek mindig is kiemelten fontosak voltak, Vigi azonban fel tudta venni a fonalat, és olyan sorokkal állt elő, amiket szokás szerint évek múltán is idézgetni fogunk. Ezúttal nincs semmilyen kitekintés, se a metal felé, se egyéb irányokba, Kisbé még a trombitáját sem vette elő. Az alapember, Galacs távozását követően a Vigi/Norbi/Kisbé trió a zenekar eddigi legstabilabb felállását alkotja, a köztük lévő összhang át is jön az anyagon. Ha valakihez hasonlítanom kellene a csapatot, akkor csakis a kortárs Bad Religion neve jöhetne szóba, Greg Graffin-ék azok, akik a negyedik X környékén is képesek ilyen dallamos, lendületes, szívből jövő, erőlködéstől mentes muzsikával előállni. Ha nem tudnám, meg nem mondanám, hogy egy, a negyvenéves jubileumához vészesen közelítő banda hozta össze a lemezt, ettől nagyobb elismerés pedig csak a már bezsákolt győri Pro Urbe díj lehet.
