Kékkői Zalán nevére még 2004-ben, Az utolsó hangos dal című Ákos koncertlemezen figyeltem fel. Zalán és a Neck Sprain (ma Magma Rise) dobos Bánfalvi Sanyi azon az élő anyagon alaposan elvitték Ákos muzsikáját a metal irányába; aki keresi, de nem találja a kapcsolódási pontot az Ákos sorlemezekkel, annak ismerkedés gyanánt ma is bátran ajánlom ezt a dupla koncertfelvételt! Zalán azóta távozott az Ákost kísérő zenekarból, felbukkant az Illés és a Fonográf színpadán, illetve Varga Miklós mellett, voltak és vannak színházi munkái, jelenleg pedig a Beatrice-ben muzsikál. Most viszont eljött az ideje annak, hogy önállóan is megmutassa magát.
Azt, aki követi Zalán pályáját, nem érheti váratlanul a My World, My Dream megjelenése, ugyanis a gitáros a megfelelő fórumokon már tavaly belengette, hogy szólólemezen dolgozik. A nyár végére meg is érkezett a korong, mely azt a fajta instrumentális gitárzenét rejti, amire sokan nagyvonalúan rá szokták húzni, hogy a zenészek muzsikája, és csak arra jó, hogy a muzsikusok a kollégákat túllicitálva tekerjenek egyet, elkápráztatva egymást és a youtube-generációt. Nos, Zalán ezúttal épp ezt a sztereotípiát igyekszik cáfolni. Felgyorsult világunkban egy sztenderd lemezzel is nehéz az emberek figyelmét háromnegyed órára lekötni, ének nélküli muzsikával pedig igazán kemény feladat. Nálam ezek a lemezek azon állnak meg, vagy buknak el, hogy a szerző a gitárt kvázi énekhangként, érzelmek kifejezésére használja-e, vagy a hangok halmozása és technikai bemutató prezentálása-e a célja. A szándékon túl persze kell a tehetség is, hogy a hallgatót ezzel a muzsikával sikerüljön bevonzani. A kettő közötti egyensúlyt megtalálni pedig kb. lehetetlen küldetés; lássuk, hogy Zalán a My World, My Dreammel mit tett le az asztalra!
A nyitó Catfight olyan eszelős hangokkal kezdődik, amilyenekkel Paul Gilbert elektromos csavarhúzót ragadva állt elő a korai Mr. Bigben, aztán bejön egy olyan melódia, ami a magamfajta hétköznapi hallgatónál is azonnal fülbe ragad. Az érzelmes, a természet hangjaival színesített Shadows Chat és a következő City Rock, illetve a szomorkásabb hangvételű Consolation dalokban Zalán alapvetően lágyabb húrokat penget, szólói Satriani korai dolgait idézik. A Dreamcatcher bizonyos részletei a szakmának szólnak, a Madness modern metaljára pedig akár az Animals As Leaders hívei is felkaphatják a fejüket.
Személyes favoritom, a So Far, So Good, ezek az érzelmesebb, de kissé megcsavart témák azok, amik nagyon ülnek a lemezen. A dalsorrend is ideális, a már említett Madness zúzósabb témái a lemez vége fel kicsit megkavarják a merengősebb szerzemények sorozatát. A záró akusztikus Lullaby pedig egy igazi hangulattéma. Igazságtalanság lenne nem megemlíteni a lemezen közreműködő egykori (Samu) és jelenlegi (Laczik Fecó) muzsikustársakat, illetve az olyan barátokat, mint a dobos Borlai Gergő és Kaszás Péter, a billentyűs Szebényi Dani, valamint Takács Roland és Fehérvári Attila basszusgitárosok. A My World, My Dream szerzői lemez ugyan, de hallhatóan csapatmunka folyt a dalokon. A stúdiós munkálatokért szintén egy egykori kolléga, a bevezetőben említett koncertlemezen is közreműködött Szakos Krisztián felelt.
Az instrumentális gitárzene nemzetközi szinten is mostoha megítélésű műfaj, itthon pedig valóban a periférián mozog. Szekeres Tamás: Guitarmaniája nálam máig etalon a stílusban. Király István és Jónás Tamás utóbbi dolgai, illetve Szijártó Zsolt két évvel ezelőtti lemeze azonban bizonyították, hogy magyar földön ma is lehet értő módon művelni ezt a muzsikát. Zalán pedig ezzel a lemezzel a maximálisan hallgatóbarát volta ellenére is feladta a leckét a kollégáknak. Végre sikerült betömnöm a polcon a Guitarmania mellett tátongó rést! Egy észrevétel a végére; ne itt álljon meg a történet, jöhet a folytatás!
