Negyven év és 15 album önmagában véve is teljesítmény, mert kevés banda állja ki úgy az idő próbáját, mint a Voivod. A zenekar hosszú története során mindig egyedi hangzásvilággal rendelkezett, miközben nulla engedményt tettek a mainstreamnek, mindig ragaszkodtak az egyediséghez és nagyjából megalkottak egy saját ágat a metalzenének. Az általuk játszott zene soha nem ugyanaz, de mindig nagyon megkülönböztethető, mindig megvolt az a nagyon egyedi hangzás, amivel kitűntek a többiek közül és soha nem hallottam tőlük rossz albumot és az idők folyamán egyre több progresszív elemet beépítve, mindig a saját szabályaik szerint játszottak.
A Voivodban ma már csak két eredeti tag szerepel (Denis „Snake” Bélanger énekes és Michel „Away” Langevin dobos), de Daniel „Chewy” Mongrain gitáros 2008-as felvétele lehetővé tette a zenekar zökkenőmentes újraindítását és a jövőbe tekintést. A The Wake a Voivod egyik mesterműve volt és banda kereskedelmi csúcsot ért el vele, amely 2018-ban elnyerte az év legjobb heavy metal albumának járó díjat. Most sem féltek attól, hogy feltérképezetlen zenei területekre navigálják a zenekart: a prog-rockot és a thrash metalt évtizedek óta ötvözve és a vaskos gitárhangzást használva a zenekar új lemeze elegendően fémes hangzást kínál, hogy megnyugtassa korai éveik rajongóit, akik a Voivodot gyakran a "thrash" címkével látták el. De továbbra is feszegetik a műfaji határokat, egyedi, szokatlan dalszerkezeteket és sok más zenei műfaj hatását beépítve a zenéjükbe, az ember sosem tudhatja mit várhat egy új Voivod albumtól és ez alól a Synchro Anarchy sem kivétel!
A rajongók már ismerhetik az album első három számát - a Voivod a teljes album megjelenése előtt kiadta őket - ez azonban nem slágereket jelent, igaz a pszichedelikus sci-fi furcsaságok közepette kevesebb a szokatlan megoldás és több az olyan furcsa fülbemászó gyöngyszem, mint a címadó szám, a Mind Clock és a Sleeves Off. De van lehetőség a kísérletezésre, és ezek azok a pillanatok, amikor az album a legjobbat nyújtja: a Mind Clock gyors thrash refrénjével és baljós lassú végével. Vagy a hosszú és összetett Quest for Nothing, az album végén pedig a Memory Failure, a furcsa dallammal és énekhanggal.Ezzel együtt is a Synchro Anarchy tökéletesen beleillik a kanadaiak diszkográfiájába.
A Paranormaliummal nyitnak, kanyarognak és kígyóznak át a különféle riffeken és a furcsa tempón, jellegzetes Voivod módra, Snake pedig ellenállhatatlanul támasztja alá az egészet a paranoiát kiváltó dalszöveggel. A csavaros torzítások nyitják és az első perc egy szokatlan riffből áll, amely középtempós thrashbe vált, tele a Voivod legjobb műveiben hallható különös dalszerkezettel és fergeteges gitárriffek özönével. A tekergős énekkel alapozza meg az album hangulatát ez dinamikus és zúzós szám amely összekapcsolja a The Wake utolsó dalának, a Sonic Myceliumnak a befejező gitárdallamát(!). A dallam többször visszatér a szám során, miközben a basszus viszi előre a dalt, a bonyolult és szaggatott riffelés, valamint Snake jellegzetes énekhangja tökéletes albumnyitóvá teszi.
Hasonló a címadó szám is, pulzál, tekergőzik és oda-vissza mozgásokat tartalmaz a basszus és a gitár között bonyolult hangzásvilágot építve. Bár a Voivod nem fél ugyanazokat a mintákat használni, elegendő variáció áll rendelkezésre a különálló és egyedi dalok létrehozásához.
A Planet Eaters egy poliritmikus hullámvasút, jazzel átitatott improvizáció a prog-rock hullámaira dobva, egy olyan dallam, amely szinte mozog és tekergőzik anélkül, hogy megfeledkeznének thrash múltjukról. Bármennyire is erős az első három dal, az album még jobb lesz, ahogy halad, és bár a csúcspontokat nem könnyű kiválasztani, néhány szám után lesz az album igazán változatosabb, mert van lehetőség a kísérletezésre, és ez az a pillanat, amikor az album igazán fényesen ragyog: a Mind Clock gyors thrash refrénjével és baljós lassú végével, a punkos Sleeves Off frenetikus riffelése és dobolása az album közepén a szükséges ébresztő, hogy ne lankadjon a figyelmünk.
A thrash és power metal hibrid Holographic Thinking az egyik kedvencem, mert rögtön magával ragad az indító Sabbath-riffjével, Daniel Mongrain egyszerű hangszerelésével és gitárszólójával, Snake fülbemászó énekdallamával, így az időtartama az, amit a legkevésbé veszünk észre, pedig meghaladja a hat percet! A végéhez közeledve a The World Today szellős hozzáállásával szinte rockként hat, a két fantasztikus zárás pedig a Quest For Nothing és a Memory Failure, a furcsa dallammal és énekhanggal. A hosszú és összetett Quest for Nothing erősen emlékeztet a Phobos időkre, és az akusztikus gitárok finom, de hatékony használata miatt érdemel ki megkülönböztetett figyelmet.
Aki olyan számot szeretne hallgatni, amely egyszerre növeli a feszültséget és a tempót, akkor összpontosítson a Mind Clocks-ra, amely mindkettőt felpörgeti és a végére hipersebességgel halad. Bonyolult, összetett és okos, a zeneiség példaértékű, a szám gyönyörűen felépített, a zenészek közötti kölcsönhatás pedig lenyűgöző.
A legjobbak közé tartozik még a Holographic Thinking Snake éneke miatt, a Paranormalium a kiváló gitármunka és ritmusszekció miatt és a Planet Eaters. A zene lényegét, úgy érzem ezek foglalják össze a legjobban.a jazz- és rockhatásokat is feloldva a saját soundban. A Voivod azon képessége, hogy ilyen következetes maradjon, nemcsak figyelemreméltó, hanem továbbra is azt mutatják be, hogy az ilyen eltérő stílusok milyen tökéletesen ötvözhetők. Ragaszkodnak ahhoz, amihez a legjobban értenek, miközben elegendő új ötletet adnak hozzá, hogy lenyűgözzék a hallgatót.
Hova illeszkedik a 15. album? A Synchro Anarchy a Target Earth és a The Wake által lefektetett utat követi, de mindkettőtől eltérő, a progresszívebb elemekkel halad előre. Bár a Voivod ismét távolodik az agressziótól, és a progresszív-technikai oldalára koncentrál, ugyanakkor megtartották a dalok durvább, ütősebb élét, egyszerre progresszívebb és kevésbé kísérletező, mint a The Wake és a lemez hangzása is sokkal földhözragadtabb, de magas a színvonal és a hangzás végig koherens. Emellett nagyon kreatív és jól kitalált Chewy gitármunkája.
Összességében nagyon jó válogatás a Voivod sajátos thrash-prog-bármi stílusából, bőven van benne kreativitás, és jól kihallatszanak a zenekar egyedi tulajdonságai. A Synchro Anarchy idén sokaknak felkerül a tíz legjobb listájára. A Voivod ugyanolyan egyedi és egyéni maradt, mint korábban. Ez egy olyan album, amit gond nélkül meg tudok majd hallgatni többször is egymás után.
