Túl az egymilliomodik sörön két öreg motoros és egy ifjú titán bevonult a stúdióba, hogy a Heavy Psych Sounds Records égisze alatt kihozza legújabb albumát. A Stöner nem tétlenkedett az elmúlt egy évben és megírta a totally.. című második albumát. Nézzük mit hozott nekünk Brant Björk, Nick Oliveri és Ryan Güt.

Tavaly szinte a semmiből pottyant az ölünkbe az új "supergroup" zenekar és annak első anyaga. A debüt lemez nem volt rossz, de azért az Istenkirálytól is távol állt (ITT olvashatsz róla). Meg fogsz lepődni, de 2022-ben a Stöner egy évvel a debütálás után nyolc új dallal jelentkezett. Jó részükben ott van a klasszikus Brant Björk íz, amit megszokhattunk a szóló lemezein, azonban itt és most végre érződik Oliveri bácsi hatása is! A két album közötti különbséget úgy lehet a legjobban leírni, hogy az első lemez, az egyértelműen Brant ötletein alapszik. Biztos vagyok benne, hogy volt egy rakás alapja, amihez elhívta Nicket. Így lehetséges, hogy az előző anyagot tök mindegy, hogy Stöner vagy Brant Björk lemeznek hívjuk. Most viszont sokkal inkább azt érzem, hogy ez közös alkotás volt az elejétől fogva, így előkerülnek olyan effektek, ötletek, megoldások, amik ezelőtt egyáltalán nem voltak a műfaj (egyik) ősatyjára jellemzőek. A nyolc dal iszonyatosan gyorsan végigpörög, még úgyis, hogy azon gondolkodom, hogy lehet ennyire sz@r borítót kitalálni. Oké, egy picture vinylen tuti jól nézne ki, de ez a kolbászos pizza.... Nekem valahogy olyan hatást kelt, hogy egy betépett este valaki poénból benyögte, hogy legyen ez a "borítónk, srácok!", aztán így is maradt valamiért.... Mindegy, nézzük meg a nyolc dalocskát, hogy mit is tartogat nekünk.

Összességében ez egy sokkal jobban kiforrot lemez, mint az elődje volt és sokkal több érdekességet talál rajta az ember. Végre vannak emlékezetes pillanatok, és szívesen újrahallgatja a hallgató. Én is azon kaptam magam, hogy a hajnali munka közben már negyedszerre pörgetem le a lemezt és egyáltalán nem untam. A nyolc dalból az első szerzemény, egy igazi tökös fuzzos riffre épül és egyből bele is vetjük magunkat a sivatagba. A sokat mondó Party March cím árulkodik. Itt továbbra sem a világ megváltása lesz előtérbe helyezve, hanem csak annyi, hogy a három zenész jól érezze magát. Akár egy klasszikusabb B oldalas Kyuss dalnak is elmenne ez a szerzemény. Számomra kicsit olyan ez, mint a Gospeles templomok, ahol a lelkész magyaráz és a gyülekezett pedig énekkel válaszol. Valahogy így tolja Nick és Brant is. Szóval lépjünk be akkor a fuzz szent templomába és merüljünk el a torzított basszusgitár, a mélyre hangolt gitárszólók és a megvilágosult dob grooveok világában. Az A Million Beers egy tipikus low desert punk hangulatot hozó szerzemény. Egyértelműen Brant pengetőjéből származó dal, és itt még ő is van előtérben ének fronton. A későbbiekben ez változik. Aki ismeri a göndör hajú csávó szólóban elkövetett munkásságát, annak nem kell bemutatnom ezt a dal. Nem fog senki sem meglepődni. Ellenben a Starwberry Creek már egy érdekesebb szerzemény! Ez a dal vezeti fel a Space Dude & The Burn címűt, de erről később. Egy sokszor ismétlődő gitártémával indulunk, ami csak úgy gurul előttünk az úton, mint az ördögszekér. De! Feltűnik Nick mester hangja is végre kicsit jobban, és az is feltűnik nekem, hogy a basszus milyen gyönyörűen szól ebben a dalban. Alapjáraton ez a szerzemény egy könnyed, klasszikus rock & roll dal, dagasztva egy jó adag torzítással, de ez tökéletes alapozása a következő szerzeménynek, ami az album egyik, ha nem  a legjobb dala. A Space Dude & The Burn-ben már Nick nyávogós éneke van előtérbe helyezve, ami nekem nagyon bejön, Brant inkább csak hátulról segíti. És nem mellesleg hoznak egy olyan gitártémát, amit alig várom, hogy élőben is hallhassam. Amúgy az album leghosszabb daláról beszélünk, hiszen több, mint nyolc percig szól a móka. A kiállásokkal tarkított, gerjesztett gitárhangzással rendelkező dal egyszerűen zseniális. Ha csak ilyenek lennének a lemezen, amikor folyamat csak erre figyelnék és nem tudnék semmi mást csinálni közben. A kiállások után előkerülnek a különböző effektpedálok is, így a dal a nyolc perc felétől-végére egy totális utazássá válik. Itt jön a legjobban elő bennem a Stöner életérzés. Amikor egyszerűen nem foglalkoznak semmivel csak azt csinálják, amihez kedvük van. Főleg a dal vége tetszik, ahol kicsit be is lassulnak a dolgok és olyan gitártémát halásznak elő, amit nem tud az ember utána kiverni a fejéből. És így vezetik fel a legabszurdabb dalukat a Stöner Theme-et. A fuzz pedál már annyira ki van tekerve, hogy el is tört a potméter. El tudom képzelni, hogy megírták ezt a dalt, amiben egy tiszta hang nincs és bekarmolva azon gondolkoztak, hogy milyen szöveg legyen a dalra. És ekkor jutott az eszükbe az egyetlen egy szó, amit ismételgetnek végig: Stoner. Egyszerűen nem tudok mást tenni, minthogy röhögök az egészen és közben marhára élvezem. A sokadik hallgatás közben vettem észre, hogy a basszusgitárra épülő, gitárral csak ízesített Turn It Around Now dalban nem csak simán a dob szól, hanem a háttérben kongáznak is. Ettől a kis plusztól annyira fogós lett a számomra a dal, hogy már többször is meghallgatom, amikor lepörgetem a lemezt. Nagy megoldásokra nem kell számítani, csak az az egyszerű hangulat, amit már eddig is megszokhattunk, de pontosan ezért is működik a zene.

Összességében a Stöner követi azt az ösvényt, amin elindult, de folyamatosan elkalandozik. Megnézi az útszélén csúszó csörgőkígyót és eljátszik a gondolattal, hogy mi lenne, ha megpiszkálná. Vad kalandokba kezd, de megy az ismert úton tovább. Ez egyben egy biztonsági játék is, de azért érnek itt-ott meglepetések, amiktől felejthetetlen lesz az utazás.

Béke, Szeretet, Metal