RockStation

Lamb Of God - Omens (Nuclear Blast, 2022)

Biztonsági anyag lett? Nincs meg benne az extra?

2022. október 11. - KoaX

lamb-of-god-omens-album-cover.jpg

A Lamb Of Goddal mindig történik valami. Ha éppen nem a stúdióban rohadnak, akkor járják az egész világot, és igyekeznek letépni az emberek fejét brutális zenéjükkel. Azért, hogy lehessen így nyomatni, ahhoz szükség van időnként pár új dalra is. Aztán úgy adta a sors, hogy most nem kellett sokat várni, csupán két évet és máris a Self-Titled album után, itt van az Omens! Essünk is neki, mert kemény kör lesz!

A nyár egyik legfontosabb eseménye egyértelműen a Lamb Of God első hazai "önálló" koncertje volt (a Metalfest-es bulit ne számítsuk bele most). A forró augusztusi napon a hangzás és Mr. Adler hiánya ellenére a zenekar hangulatos bulit adott, és felkeltették a kíváncsiságomat, hogy milyen is lesz majd az októberben megjelenő Omens. A borító tekintetében egy az egyben visszakanyarodtak a régi időkhöz, amit én egyáltalán nem sajnálok, mert őszintén szólva az utóbbi két albumborító, egyszerűen mondva is gagyi. Még akkor is, ha a Sturm a zenekar egyik, ha nem a legjobb lemeze lett, mindazok mellett, hogy ez volt az utolsó album, amin Chris Adler dobolt. A Covid az előző 2020-as Lamb Of God névre keresztelt albumnak jól betett, így nem csoda egyáltalán, hogy két év után a zenekar, egy teljesen új anyaggal jelentkezett, aminek már a neve is sokatmondó.

lamb-of-god2022travis-shinncrop.jpg

Nekem az előző album egyáltalán nem tetszett. Lehet egyedül vagyok ezzel, de nekem Art Cruz dobolása egyáltalán nem szimpatikus. Pontos, alapjáraton jó dobos, de az ő megoldásai nekem nem jönnek össze azzal, amit anno Christől megszokhattunk és ez ezen az anyagon is érződik. Ismétlem jó dobos, ezt nem firtatom, de nagyon érződik, hogy az alapító Chris Adler milyen finomságokat tudott bele pakolni a zenébe. Art nagyon sokszor alkalmaz iszonyatosan hasonló dobtémákat, amiktől az album a dob megközelítéséből, szerintem egy idő után unalmas lesz. Kicsit egy Jordison-Adler ihletést érzek az egész Omens-en a részéről. Persze remekül kiegészítik egymást John Campbell, basszusgitárossal, csak mégis azt érzem, hogy valami nem kerek. A lemez a már előzetesen megismert Nevermore nyitja, aminél én érzek egy erősebb Killer Be Killed hatást a srácok részéről.  A nyitó riff megszólalása egy az egyben hasonló. Ettől függetlenül egy érdekes nyitó tétel, ugyanis Randy nem ordít végig, sokkal inkább az agresszív, dühös énjét veszi elő, ami nem áll rosszul a dalnak. A duplázott énektől igazán feszes lesz az énektéma és segít abban, hogy totál belefeledkezzünk a dalba. Amúgy az album egyik legösszetettebb szerzeményéről beszélünk, mert ebben található meg a legtöbb érdekesség. A dallamos ének, a lassú tamos téma, a dupla lábdob, a zakatolós riffelés, és a tört ritmusok tömkelege. Mégis valahogy nekem az egyik abszolút favoritom a lemezről az a második Vanisihing című tétel. A tuka-tukás dob hangulata nagyon adja már az elején, ami szépen kikerekedik a dupla lábdobos témában. Igen, előbb mondtam, hogy nem szeretem Art témáit, de a lemez dalairól beszélek, arról, hogy ezek közül mit tudok a leginkább élvezni. Kimondottan bejön a refrén és Randy stílusa. Ezek a nyomkodós riffek pedig kicsit az old school thrash érára emlékeztetnek. Amúgy az egész albumon Mr. Blythe szerepe a legnagyobb, akárhogy is nézem, ő viszi el a hátán az albumot, mert remek megoldásokat talált ki, még akkor is, ha most a bélből jövő hörgés sok esetben el is marad.

Az Omens amúgy hallgattatja magát, hiszen a dalok jelentős része négy perc alatt van, így folyamatos, pörgős az album. A tíz dalon eléggé hamar át tudja rágni magát az ember, pedig kicsivel több, mint negyven perces lemezről beszélünk. Pont a megfelelő hosszúságú, hogy ne váljon unalmassá, illetve amikor azt éreznénk, hogy kicsit kezd sok lenni, akkor találják meg a legjobb módját annak, hogy megragadják az ember figyelmét. A pár napja klipet is kapott Ditch egy igazi "aranykorban" született dal is lehetne. Ötvözi az 512-öt és a Set To Failes korszakot. Mindkettő igen közel áll a szívemhez, így szívesen hallgatom ezt a dalt, akár csak az Omens-t, ami meglepő módon sokkal groove-osabb dal lett, mint a többi. Igazából ennél, az ötödik dalnál érzem azt igazán, hogy van valami kapaszkodó albumban. Amit még mindenképpen meg kell említeni, ez az egyik leggyorsabb, legpunkosabb darab, amit a zenekar valaha is írt. A Denial Mechanism egy iszonyat punk darab. Amikor már éppen belefeledkeznél a dalokba, és érzed, hogy kezd kicsit langyosodni a zene, akkor arcon csap ez a halálgyors szerzemény. Kellemes színfoltja a lemeznek, amit vétek lett volna lehagyni róla. Biztos vagyok benne, hogy koncerten ez hatalmasat fog dörrenni. A másik tétel pedig a záró September Song, ami nekem egy az egyben Andreas Kissert juttatta eszembe. Mármint ő szokott ilyen megoldásokat alkalmazni, mint amit gitárt erén a dal elején hallhatunk. Azzal a különbséggel, hogy az album leghosszabb dala ezek után átmegy iszonyat daralásba.

Összességében az Omens nem egy rossz album, ellenben egy biztonsági anyag lett. Nincs meg benne az extra, mint ami megvolt ezelőtt hét évvel a VII: Sturm und Drangban. Ellenben sokkal érdekesebb és megjegyezhetőbb, mint az előző anyag, akkor is, ha nincsenek rajta olyan tételek, mint egy ContractorWalk With Me In Hell vagy egy 512. Természetesen elfogadom, hogy változik a zenekar, változnak az emberek, de valahol félek attól, hogy annyira nekem szóló anyaggal már nem fognak jelentkezni, mint akkor, amikor még Chris a zenekar tagja volt. De ki tudja mit hoz még a jövő....

4kop.png

Béke, Szeretet, Metal

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5017949252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum