Szokásomtól eltérően öt helyett most csak három lemezt hoztam. Ennek indoka mindössze annyi, hogy egyik korong sem azt érdemli, hogy egy nagyobb halmaz részeként csak úgy elsikkadjon. Önhibámból eredően, idő és energia viszont sajnos nincs arra, hogy mindegyikre önálló cikk keretében hívjam fel a figyelmet, pedig mindhárman megérdemelnének egy-egy hosszabb szócikket is. Kategorizálhatatlan görög kortárs rock, hazai post rock, illetve szintén hazai doom/death metal, szigorúan ábécé-sorrendben. Lássuk is!
HALF GRAMME OF SOMA - Slip Through The Cracks
A görög zenekarok talán a kilencvenes évek közepén voltak annyira szem előtt az undergroundban, mint manapság. Bő két és fél évtizeddel ezelőtt a görögök a norvég és a finn színterekkel együtt a black metalban jeleskedtek. Manapság pedig a helyiek a post metal, a grunge, a stoner és a pszichedelikus muzsikák metszéspontján alkotnak, nálam legalábbis a saját tapasztalataim alapján ez csapódott le. A közelmúltban olyan görög zenekarokba futottam bele, mint a Villagers of Ioannina City, a Khirki, a Halocraft és friss felfedezettem, a Half Gramme Of Soma. Ezek a formációk az utóbbi kivételével a helyi népzenei hatások integrálásával magukon is viselik a görög jelleget, a szokatlan nevű ötösről viszont a muzsika alapján biztos nem mondtam volna meg, hogy Athénból származnak.
A szeptemberben megjelent Slip Through The Cracks egyébként a harmadik nagylemeze az előzőleg számos tagcserén átesett ötösnek. A Half Gramme Of Soma muzsikája kb. annyira "könnyen" kategorizálható, mint a fentebb emlegetett honfitársaik zenéje. A lényeg azonban a hetvenes és a kilencvenes évtizedeken, valamint napjaink kategóriákon felül álló rockzenéjén van. A High Heels például leplezetlenül idézi az öt dekáddal ezelőtti pszichedeliát, a Mind Game lebegése post hullámokon áramlik, a Sirens meg egyszerre juttatja eszembe az Undertow-Aenima korszakos Toolt és a '70-es évekbeli, aranykorát élő Pink Floydot. Ha jobban belemerülünk a lemezbe, kvázi kirakósként egymás mellé pakolgathatjuk az egyes darabkákat, melyekből szépen össze is áll a Half Gramme Of Soma zenei képe. Kyuss, Alice In Chains, Porcupine Tree, King's X; csak, hogy néhány további darabkát is említsek. Jogos a kérdés, hogy ebben az esetben mégis mi a jó a görögök zenéjében, hisz nincsenek egyéni elemeik. A válaszom pedig az összkép. Az ötletes építkezés eredményeként egy olyan mai rock/metal lemezt kapunk, ami hallgattatja magát, és amiről elég lenne csak annyit írnom, hogy jó! Ha valaki mégis kirakózni szeretne, az is jól fog járni az albummal, közben akár jegyzetelheti is magának az egyes összetevőket.
THE BETRAYED KINGDOM - On The Land Of Myth
Ha 2022-ben nem lenne teljesen abszurd, most azt javasolnám, hogy ne is olvass tovább, csak a megfelelő fórumon keress rá a lemezre, és miután meghallgattad, vagy vérmérséklettől függően esetleg csak belefüleltél, tippelj, hogy honnan érkezett a zenekar! Valószínűtlen, hogy manapság bárki is így tenne, így gyorsan elárulom, hogy a Győr-Székesfehérvár tengelyről futott be ez a tiszteletbeli brit doom/death korong. Aki fogékony a hazai doom mozgalom aktualitásaira, minden valószínűség szerint már találkozott az Eclipse Of The Sunnal, az énekes, Szöllősi Dániel ugyanis onnan érkezett. A dalszerző, Csarnogurszky István pedig külföldön (el)ismertebb, mint idehaza, köszönhetően az olyan metaltól távoli projektjeinek, mint a Black Hill vagy a Silent Island. Ahogy István formációitól már megszokhattuk, a The Betrayed Kingdom bemutatkozása is szemet gyönyörködtető borítót kapott.
Az On The Land Of Myth zenei világa pedig talán a nem csak nevében melodikus death metal és a jó harminc éve szárba szökkent brit dallamos doom/death vonal mezsgyéjére lőhető be. A lemez hallatán az embernek olyan érzése van, mintha a négyes (a ritmusszekciót Antal Dávid és Károlyi Gábor alkotják) a Host-éra és a demós időszak kivételével a Paradise Lost összes korszakát egybegyúrta volna, a dalszerkesztésben helyenként (pl. Deer In The Sun) azért érzem a korai In Flames befolyását is, a The Innocence Of Ravens dallamos énektémáiban meg némi Lake Of Tears-ízt. Dani ennek megfelelően sokszínű vokálokat pakolt a szerzeményekbe, a képzeletbeli skála a pincemély hörgéstől a ragadós énekdallamokig terjed. Ha egyetlen jelzővel kellene illetnem az On The Land Of Myth-et, az az elegáns lenne. Ezt a kijelentést a háromtételes záró eposz, az Evilution kellően alá kell, hogy támassza. István ugyan ontja magából a lemezeket, de ennek ellenére, vagyis épp emiatt remélem, hogy a The Betrayed Kingdom anyaga nem egyszeri kitérő lesz a pályáján! Doom-fronton itthonról idén a legfontosabb megjelenés ez a kizárólag digitális platformokra száműzött dalcsokor.
PLATON KARATAEV - Partért kiáltó
A budapesti négyes a Magasságok és mélységek című mozifilm zenéjével egy olyan közönségréteghez is eljutott, melynek egyébként fogalma sincs a hazai undergroundról. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy közülük mégis vannak/lesznek olyanok, akik a filmben felbukkanó Létra című szerzemény hallatán mennek utána, hogy mégis mi is ez az irodalmi karakter után elnevezett Platon Karataev. Nos, a még mindig fiatal négyes háta mögött már három nagylemez is van, közülük az év elején megjelent Partért kiáltó volt az utolsó, egyben pedig az első olyan PK album, ahol a dalok anyanyelvén szólítják meg a hallgatót. A kifejezetten a filmhez íródott Létra nem szerepel a lemezen, ellenben tizenegy másik szerzemény igen, melyek közül a nyúlfarknyi átvezető, Fagyott csontok kivételével egyik sem gyengébb dal attól a bizonyos szerzeménytől.
Kevés olyan kortárs zenekar van itthon, mely zenéjével képes kikapcsolni körülöttem a külvilágot. Így hirtelenjében csak Kátai Tamás dolgai és a kb. szökőévente felbukkanó Aebsence lemezei jutnak eszembe példaként, jóllehet azok teljesen más tőről fakadnak, mint Balla Gergőék zenéje. A legegyszerűbben post rockként elintézhető lemez bár más alapanyagokból építkezik, mégis pont azt a hatást képes kiváltani a hallgatóból, mint a fentebb emlegetett alkotók. Hatalmas tere van a zenének, melyet helyenként (Lombkoronaszint) a késői Pink Floyd dolgaihoz, az A Momentary Lapse Of Reason, illetve a The Division Bell lemezekhez tudok hasonlítani, máskor pedig képesek akár disszonáns post rockba is átmenni. A Tűz mellé című dal meg az Omega szárnyaló dalait idézi. A szövegek nem csinálnak egyebet, csak hangulatokat festenek le, többnyire egyszerű, hétköznapi szavakkal, cirkalmas körmondatok nélkül. Így is lehet, és igazán csak így érdemes ezt a műfajt játszani. Gergő énekének szokatlan ritmizálását, szótagolását egyes részeknél viszont kicsit szokni kell (pl. Vízből van). Számomra a Platon Karataev lesz az, mely továbbviszi a Képzelt Város örökségét.
