RockStation

2022 a RockStation szemüvegén át #2

2022. december 28. - rockstation

rockstation_erosito.PNG

Elérkeztünk a második naphoz, egyre kevesebb van már az évből. Mindenki próbálja még legyűrni a maradék karácsonyi kaját, hogy ne vesszen kárba, de addig is olvassatok kicsit arról, hogy mi van a RockStationön túl.

Zene hallgatáson kívül is van élet. Melyik volt a kedvenc könyved, filmed az év folyamán?

Rattlehead18:

Tényleg van?  Ha csak az idei megjelenések vannak játékban, akkor szűkszavú lesz a listám, de ha nagyobb a merítés, akkor sem túl hosszú. Maradjunk az utóbbi lehetőségnél! Az idei filmek közül kettőt említenék, elsőként a Nyugaton a helyzet változatlan stream platformra került új verzióját, mely nálam ugyanúgy telitalálat, mint az 1930-as évjáratú első változat. A másik pedig egy homlokegyenest ellentétes műfajú alkotás, Eddie Redmayne és Jessica Chastain életrajzi drámája, A másik nővér. Új filmek helyett idén inkább a régi klasszikusokat elevenítettem fel, mint például a Pillangó, a Dühöngő bika, a Taxisofőr vagy A jó, a rossz és a csúf.

Könyvek: Dave Grohl és Paul Stanley önéletrajzai megosztva a dobogó csúcsán, illetve Dave Grohl kapcsán, a grunge-nál maradva egy régi, de általam csak idén felfedezett regényt említenék, Mark Lindquist: Never Mind Nirvanáját. A zenétől elrugaszkodva pedig egy szintén régebbi megjelenés, Rochus Misch: Az utolsó szemtanú.

 

Vinyl_Woww:

Az Ex-Sex Pistol (azaz Ex-Pistol) Steve Jones Lonely Boy című könyve nem csak azt naplózza, hogy hősünk mi mindent lopkodott össze meg mennyit maszturbált, de emellett tökéletes punk-történeti “monográfia”. Filmre kívánkozik és így is lett: Danny Boyle csinált belőle sorozatot (amit nem láttam, szóval húzok is egy strigulát az alkaromra rozsdás borotvapengével, el ne felejtsem) 

Mozgókép fronton kicsit le vagyok maradva, így Thomas Vinterberg Még egy kört mindenkinek című alkesz-moziját jelölném, ami bár 2020-ban készült, én idén láttam szóval “korkedvezménnyel” talán még belefér. Az új Batman meglepően jól sikerült, illetve a Predator franchiseról lenyúzott újabb bőr (Prey) is tetszett. 

A negatív csúcs a gyalázatos Gyűrűk ura sorozat, a Sárkányok házát viszont bírtam, illetve a szintén HBO-s Tokyo Vice is bejött.

type-o-negative-borito.jpg

KoaX:

Rengeteget olvasok, ahogy időm engedi.Nagyon bejött Peter Steele életéről szóló könyv, amit Dudich úr passzolt nekünk az év elején. Sok könyvet olvasok, ami babonákról szól, ezek mindig is érdekeltek. De az év egyik legjobb könyve számomra a Tüskevár volt. Valamiért azt éreztem augusztusban, hogy most ezt a könyvet el kell olvasnom, ha törik ha szakad. Egy az egyben a gyerekkoromra emlékeztet, amikor a nagyapámnál lógtam. Nagyon nagy élmény volt. Bátran ajánlom mindenkinek mert tök jó a sorozat is, de teljesen más ahogy Fekete István leírta a környezetet.

Ha filmről beszélünk, akkor, ami megmaradt az a Larry című alkotás volt, aminek az alaptörténetét egy kazincbarcikai rapper története szolgáltatta. A film iszonyat szépen van elkészítve, fenn tartja a feszültséget ahol kell, és tökéletes lenyomata annak, ami a hazánkban történik. Ezek mellett pedig arra is rávilágít (elnézést minden zenésztől) lehetsz bármilyen tehetséges, a zenélésben akárki akármit mond a szerencse sokkal nagyobb mérvadó, mint a tehetség.

Árposz:

Elég húzós év áll mögöttem, így idő és kipihentség hiányában hónapok óta olvasatlanul vár rám a Halford és a Mustaine életrajzi kötet a polcon. Feltett szándékom ezeket a könyveket az ünnepek közötti szabadság alatt végre nyugodtan kiolvasni. 

Örök gyerekként az idei évben a Top Gun: Maverick volt a leginkább várt filmélmény és be is váltotta a hozzá fűzött reményeimet. Legnagyobb meglepetés pedig a Guillermo del Toro: Rémségek tára című Netflix sorozat volt, legalábbis az első három epizód. 

 

Theshattered:

Szerencsére a munkába járás közben van időm olvasni, így több könyvön át tudtam magam rágni ebben az évben is. Számomra minden kötet más élmény, de mivel szerteágazó ízlésem van nem csak zenék, hanem olvasnivalók terén is, így kimondottan kedvencet nem tudom, hogy ki tudnék-e emelni. Elég nehéz lenne egy kupacba tenni a zenei könyveket, a tudományos írásokat, valamint a szórakoztató- és a szépirodalmat. De volt rengeteg új élmény a tárban! 

Filmek tekintetében viszont sosem voltam túl erős, idén sem avattam sok kedvencet. A képregényfilmeket, a remake-eket, rebootokat eleve tudatosan kerülöm, eredeti ötlet pedig vajmi kevés van – hatalmas tisztelet a sajnos igen kisszámú kivételnek!

 

Ronnietoad: 

Idei könyvet nem olvastam, csak korábbi kiadványokat. Viszont idén kaptam a már eltávozott Édesapám barátnőjétől, méghozzá Apukám születésnapjára Hermann Hesse - Demian kötetét, és valóban tetszett. Fontos egyéntől ajándék, fontos apropóból, ám ezen felül is ajánlom a regényt. Ezévi filmet alig láttam, minden bizonnyal pont a jókat hagytam ki. Bár kifejezetten kevés sorozatot nézek, ennek ellenére a Wednesday-t említeném. Szerintem baromi király lett. A sötét humor kedvelői ki ne hagyják! Tudjátok, a morbid humor olyan, mint a láb: van akinek van, van akinek nincs.

2523155.jpg

Moravsky_vrabec:

Az idén olvasott könyvek közül a Tuf utazásai volt a kedvenc, amit George R. R. Martin írt, még jóval a Trónok harca előtt, 1986-ban. Gondban lennék a műfaji meghatározásával, mert alapvetően sci-fi, de egy kicsit mese is, miközben sok humor van benne. Közben olyan témákról szól, mint a túlnépesedés, az élelmiszer-válság, illetve általában arról, milyen hülyék vagyunk mi, emberek. Kortalan mű, sajnos.

Moziban a covid óta nem jártam, átvette a helyét a fél szemmel, fél füllel háttértévézés. Persze ekkora dömpingben azért akadnak finomabb falatok, idén ilyen volt az Easttowni rejtélyek, Az utolsó lépcsőfok, a Fehér Lótusz új  évada, vagy a Metal Lords. Láttam még pár japán valóságshowt is a Netflixen, de azt letagadom.

 

Frogfoot:

Könyv:
Daron Acemoglu és James A. Robinson: Miért buknak el nemzetek? Mary Beard: S.P.Q.R.

Mozi:
Top Gun Maverick A forgatókönyvet 5 perc alatt megírták, de ha figyelmen kívül hagyom a nyilvánvaló sületlenségeket akkor tökéletes szórakozás,nem is akar annál több lenni.  Régen élveztem ennyire filmet a moziban, minden perce szórakoztató volt.  Szóval kóla, popcorn, Top Gun! Bullet Train.

Sorozat: 
Csak az emlékezetesebbek ebből az évből:, Andor (végre történt valami érdekes a SW univerzumban),Rogue Heroes, A Periféria, Slow Horses, Sandman, Az angolok ,Reacher (Alan Ritchson jobb és hihetőbb Jack Reacher mint Tom Cruise), The Old Man (Jeff Bridges mindent visz!), A réges rég történelme (Deep Time History)

 

ZooiErnő:

Imádtam Bán Mór Hunyadi regényfolyamának 11.kötetét, de 2020 áprilisa óta főleg gazdasági könyveket olvasok, ezek közül kiemelkedik Saifedean Ammous Bitcoin standard c. könyve. Filmekben összefolynak napok, hetek, hónapok. Rengeteg jót és rosszat láttam, de ami hirtelen említésre méltó, az Kwan és Scheinert őrült vígjátéka, a Minden, mindenhol, mindenkor. Ritkán hagyják el a filmesek a biztonsági zónát, és ha el is hagyják, ritkán sül ki belőle ennyire zseniális alkotás szerintem. 
Nagyon nagy meglepetés volt a Star Wars spin off Zsivány egyes előzménysorozata, az Andor. Tony Gilroy egyetlen rendezőként képes volt valami értékelhetőt hozzáadni a haldokló univerzumhoz. Alig várom a folytatását!
Magnetic Star:

Kedvenc idei olvasmányom a Destination Onward – The Story of Fates Warning volt. Életem másik kiemelten fontos zenekarának közel négy évtizedes története hitelesen – a régi rajongó Jeff Wagner által – és kellő részletességgel elmesélve, minden jelenlegi és egykori tagot megszólaltatva, bőséges képanyaggal. Hogy magyar fordításban megjelenik-e valaha, az enyhén szólva kétséges, de hát ez van.

Filmek terén nálam 2022-ben az Ahol a folyami rákok énekelnek vitte a pálmát. Bűnügyi thrillernek sem utolsó, legnagyobb vonzerejét azonban nem ez jelenti, hanem a csodálatosan megörökített természeti tájak: az észak-karolinai mocsárvidék élővilága. És van egy utolsó pillanatos befutó is, mégpedig a Tőrbe ejtve - Az üveghagyma, zseniális színészgárdával és nem kevésbé zseniálisan (többszörösen) megcsavart krimiszállal.

 

Sunthatneversets:

A család, a munka és a RockStation mellett sajnos idén nem volt lehetőségem a könyvekre. Ráadásul az előbb felsoroltak mellett van egy másik elég időigényes elfoglaltságom: a színjátszás. Ezek így együtt 2022-be ki is nullázták a könyveket. Sőt a filmekre sem jutott sok időm. A Netflixnek, meg egy év eleji betegségnek köszönhetően pár sorozat - Narcos, Ozark - lepőrgött azért. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4817995100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum