A hétköznapi mókuskerékből kiszakadás egyik kiemelkedően kellemes módja, hogy ha az ember leugrik egy klubba és fasza zenéket hallgat élőben. Ez az egyetlen dolog, amit kedves fővárosunkban élőktől mindig is irigyeltem. A végekről érkezve ezt mi egy szumma három órás extra manőverrel tudjuk kivitelezni és hát legyünk őszinték, hogy ez nem mindig "éri" meg. Macera, készülődés, logisztika - ha új helyszín, akkor tervezés, parkolás stb. Új helyszín most is volt, az Analog Music Hall - a buli az Akváriumból került át ide, valami felújítás miatt. Az Elder az utóbbi évek legnagyobb kedvence nálam és kerestem ugyan a kifogásokat, de csak sikerült ideérni. Az Irist-ből még két-három akkordott hallottam, de igazából a Pallbearer-Elder tandemre volt kíváncsi.
Mint tudjátok, David DiSanto bántalmazási ügye miatt egy héttel a szerződés után kirakta a Vektor zenekart a Century Media. Az énekes úgy döntött, hogy tisztába teszi az ügyet, mely miatt ez az egész beindult. A lenti videóból kiderül, hogy egy kis kutyakaki miatt indult ez az egész és lett igazán nagy szar belőle, de nem spoilereznénk el. Angolosok nyilván előnyben.
Jelentős átalakuláson esett át a japán metalcore zenekar, a Crystal Lake, Ryo Kinoshita újkeletű távozásával ugyanis egy év alatt teljesen lecserélődőtt a csapat Yudai Miyamoto gitáros körül. A dallal legutóbb 2021-ben jelentkezett brigád (ez a nóta a lentebb hallható Curse volt) énekese elmondása szerint komoly alvásproblémákkal járó alkalmazkodási zavar miatt volt kénytelen elhagyni a fedélzetet, a bejelentés az alábbiakban olvasható. Az utód keresése már folyamatban van.
Ego Death címen újabb előzetes érkezett a Polyphia még az ősz folyamán megjelenő nagylemezéhez, a Remember Thet Your Will Die-hoz. A technikás, stílusokon átíveló gitárzenét játszó kvartett az egyik példaképével, Steve Vai-jal erősít a dalban, így már két indokod is van arra, hogy most, azonnal meghallgasd!
Január 8-án a BARBA NEGRA új helyszínén tér vissza hozzánk az Alestorm a Gloryhammer legénységével összefogva. A közös európai turné állandó vendégei, az est hangulatának megalapozói az olasz power metal csapat, a Wind Rose és a kalóz metal brigád, a Rumahoy lesznek.
Továbbra is benne vagyunk az ismert okok miatt törölt turnék pótlásának időszakában és roppant örömömre szolgált, hogy a Martin Lopez dobos (ex-Opeth) által alapított Soennek nem kellett sorsára hagynia a számomra a 2021 egyik kimagasló munkájaként számon tartott Imperial albumot. Még ha potom háromnegyed évet váratott is magára, de végül csak megtartásra került az eredetileg tavaly decemberre meghirdetett budapesti koncert.
Az óriási sikereket elért 2016-os A/B című bemutatkozó albuma megjelenése óta a KALEO nevű izlandi rockbanda - a frontember-dalszerző JJ Julius Son vezetésével – a világon mindenhova eljuttatta zenéjét. A zenekar október 13-án a Barba Negrában lép fel.