A fővárosi sörpusztítók még 2017-ben dobtak napalmot a pózerekre, azóta lemez-fronton nem hallattak magukról. A punk/thrash/speed huligánok november elején jelentkeztek a sörben és különféle párlatokban öt évig érlelt folytatással.

A Türböwitch itthon egy olyan mezsgyén mozog, amin rajtuk kívül nem sokan tülekednek. Ha az előző mondataim alapján a zenekart nem ismerő olvasóknak nem lenne világos, a banda abban a szándékosan alapra vett, minden megnyilvánulásával a jóízlésbe páros lábbal taposó muzsikában utazik, melynek ösvényét olyan elődök kövezték ki, mint a Motörhead, a Venom, a Discharge vagy mondjuk a Midnight, illetve számos, nagyobb nevet nem szerzett alakulat.

A második nagylemez esetében azonban a fentiek legfeljebb ideológiai értelemben vett iránytűként szolgálhattak, a fő zenei hatás a korai Sodom lehetett. Lehet, hogy tévedek, de Angelripper triójának befolyását szinte minden témán érzem. Ez pedig ebben a mezőnyben egyáltalán nem baj, sőt...

A Napalm To Posers debüttel bemutatkozott ötös tagjainak amúgy megvan az előéletük a hazai földalatti színtéren. Zslöd kis túlzással több fővárosi bandában énekelt, mint ahányban nem, de a többiek portfóliója is kellően sokszínű a stonertől a folk metalon át a death metalig.

A Türböwitch esetében azonban a zenészi múlt mit sem ér; ebben a közegben a hozzáálláson túl semmi egyéb nem számít. A friss anyag ennek ellenére a komolyodás jeleit mutatja, hiszen az első lemezhez (kazettához) viszonyítva a szerzemények hosszabbak, a mondanivaló "rétegzettebb", a hangzás pedig szimplán csak jobb lett. Mi több, a huligánok a booklet tanulsága szerint elhagyták a művészneveket, sőt kisebb aggodalomra okot adó módon vendégként némi nedűvel még egy billentyűst is magukhoz édesgettek. Utóbbi egyébként csak két nótában tudta letenni a nevjegyét.

A felturbózott boszorkány persze nem fordult ki önmagából, a Fullmoon Liquorthropy (micsoda cím!) továbbra is azt a fajta muzsikát rejti, amit egy jobb világban minden alkotóeleme okán cenzúráznának. Mivel messze állunk, és egyre csak távolodunk ettől az idilli állapottól, nézzük, hogy második rohamként mit kapunk a Kommandante Klit-vezette brigádtól!

A szövegek koncepciója mit sem változott, a pózereknek ezúttal sem osztottak lapot, ebben a körben most a post metalosok is megkapják a magukét. A Fuck Off In Hellben pedig felmondják a kötelező tananyagot a kezdő thrashereknek, de akad itt közéleti téma a Social Contract Defecator képében, ahogy a szeszpusztítás szépségei előtt is adóznak egy (két, három...) nótával. Zslöd pedig az extrém vokáltémák hangszálakrobatája. Fröcsög, köpköd, üvölt, harákol, hörög. Legközelebb maximum a rikácsolós hangszínre lehet majd kicsit rágyúrni. A zenei oldalt fent alaposan kiveséztem. Sodom, és kész. Na jó, a germán thrash további nagy- és kiságyúi is megbújnak a riffek között, ha van kedvünk keresgélni. A lényeg, hogy az új korong az első album után a feltehetően továbbra is azonos intenzitással művelt agysejtpusztítás ellenére is a fejlődés jeleit mutatja.

A komák tehát ismét odatették magukat. Adalékként az arra fogékonyak a booklet közepén kapnak egy linket a kiadó honlapján elérhető videojátékhoz is, mely kapcsán a főhős küldetése épp ugyanaz, mint magáé a zenekaré. A Kőbányai Sörgyár illetékeseinek helyében gyorsan megkötném a srácokkal a szponzori szerződést, mielőtt a konkurensek lecsapnak a bandára! Az alkoholmérgezés soundtrackje! Egészségünkre!