A hazai undergroundban méltán vállt híressé egyik percről a másikra a Dog Attack. Az Entombedes alapokon nyugvó, gyors, energikus és kiszámíthatatlan zenekar minden metal őrültet levett a lábáról, akit érdekel ez a műfaj. Hét évvel a debütáló anyag után a srácok a semmiből jelentették meg a Sonic Rites of Rock and Roll című anyagukat.

A lemez öt dalt tartalmaz és összesen, szerintem nincs tíz perc hosszú. Mocskosul szól, amit talán úgy vettek fel, hogy a próbaterembe belógattak egy mikrofont és csókolom. Nincs szépítve, nincs autotune, csak a pofánkba van tolva. A mocskossága, a próbaterem feeling ezen a hosszúságon még élvezhető, de hosszabb távon nehéz lenne elviselni. Értem a lényegét, hogy ez egy középső ujj a túlcsiszolt zenéknek, ami megmutatja, hogy honnan is származik maga a zene. A mocskos kis próbatermekből jön az egész, ahol az ember kiengedi a hétköznapok okozta stresszt. A Never Stop Rocking számomra le is írja ezt az életérzést, hogy nincs semmi, ami megállíthatna abban, hogy valamit alkossunk. Az album alapjaiban véve egy jó nagy adag classic rock & roll-al van beoltva, így egy totál újfajta, egyedibb hangzást kapunk, elsőre nem is erre számítanánk. Ha előtted suhant el a BKV, akkor ne totojázz és pattintsd be az albumot, mert amíg várod a következőt járatot pont végig tudod hallgatni!