Engem is meglepett, milyen felfokozott érdeklődés övezi a Foregone albumot. Miután megnyertem a lemezismertetőt, több kolléga is rámírt, hogy „na, hogy tetszik az új In Flames?” – eddig ilyen még nem történt. Azóta ők is hallották már, időközben meg is vitattuk néhányukkal. Hogy én mit gondolok róla, illetve miért ekkora a jelentősége, kiderül a lapozás után.

Közmegegyezés tárgya, hogy az In Flames a dallamos death metal (úgy is mint Göteborg metal, melodeath, megamimég) egyik úttörője. Azt pedig a számok is igazolják, hogy a kortársak közül ők vitték a legtöbbre, ők lettek a legismertebbek. A zenekar pályafutása azonban nem alakult lineárisan. A bátran klasszikusnak is nevezhető első 5 lemez után fokozatosan módosítottak a muzsikájuk receptúráján, amit nem mindenki fogadott örömmel. A csapat felállása is gyakran változott, mára a két alapember Anders Fridén énekes és Björn Gelotte gitáros maradt.

Majd 2022 nyarán megkezdték a Foregone nagylemez promócióját, és több jelzés is azt sugallta, hogy egyfajta visszatérő anyag készül. Az első ilyen mindjárt elég határozott volt: a State of Slow Decay, ami később a lemez nyitódala lett. Ha nem is teljes hátraarc, de mindenképp a korai időszak megidézése, persze nem megtagadva az azóta történteket sem. Aztán amikor megmutatták a lemezborítót is, nem lehetett nem észrevenni, hogy a Jesterhead figura milyen prominens szerepet kapott rajta. Végül az év második felében – talán még az elmaradt turnékat pótolva – szaladtak egy kört Amerikában és Európában is, és a dallista erősen támaszkodott a korai időszak klasszikusaira is. Hogy ez most szívből jött, vagy csak egy jól kiszámított reakció a dallamos death metal újra felívelő népszerűségére, azt majd a nálam okosabbak eldöntik. Végül is mondhatják, hogy: „gyerekek, mi találtuk fel az egészet, nehogymá’ ne arassuk le a gyümölcsét megint” – nem igaz?

Filozofikus előjátékunk ezennel véget ért, röffentsük hát be a Foregone albumot! A hosszú címet kapott The Beginning of All Things That Will End egy kétperces instrumentális bevezető akusztikus gitárokkal és a háttérben vonósokkal. Kicsit hosszúra nyújtották, de ha esetleg koncert-intróként is felhasználják majd, a fiatalabbaknak még egy gyors pisi is beleférhet, mielőtt elfoglalják a helyüket. Utána szabályosan berobban a State of Slow Decay, ismét működik a régi trükk. Mármint az, hogy ha jól szól a lemez, eléteszünk egy akusztikus prüntyi intrót, így még nagyobb lesz a kontraszt. Zakatolós riff, kalapálós dobok, és az utóbbi idők egyik legjobb hangzása fogad minket. Aki erre nem kezd azonnali headbangelésbe, az váltson csatornát, de gyorsan! A kétszeres Grammy-jelölt Howard Benson volt a producer, aki kiváló munkát végzett, emeljük hát ki a nevét! Anders hatalmasakat rekeszt a verzék alatt, a háttérben szólnak a gitárharmóniák, egy rövid szóló meg már a dallamos refrén előtt belefért. Lexikon-szócikkbe való, definitív melodeath sláger.

Igazi skandináv riffel indul a Meet Your Maker, mintha csak szegény Alexi Laiho fusizna náluk. A dal lassú középtempós, mégis végig megy a kétlábdob alatta, a magamfajta ösztönállatok értékelik az ilyesmit. A tisztavokálos refrénnel azonban gondjaim vannak. Anders hangja minimum duplázva van, de lehet, hogy még több réteget is egymásra halmoztak. Fura effekteket is tettek rá, amitől olyan durcás ovis jellege lett - Chuck Billy azért máshogy oldotta volna meg. Ez duplán igaz a következő Bleeding Out dalra, bár ettől függetlenül ennek olyan erős refrénje van, hogy még így sem tudták elrontani. De a tiszta éneknek nem az lenne a lényege, hogy tiszta? Költői kérdés volt.

A címadó dalt két részre bontották, amik erősen különböznek. A Part 1 egy hagyományosabb cséphadarás, míg a Part 2 egy összetettebb darab. Jelenleg ez a kedvencem a lemezről, aduász riffel, és még a szokásosnál is dallamosabb refrénnel. Az összekötőkben meg végre úgy bömböl Anders, ahogy a legjobban szeretem.

A lemez második felére azonban visszaesik a színvonal. Itt van például a Pure Light of Mind, ami nem rossz téma, de a dallamos ének teljesen hazavágja. Nem hittem volna, hogy szerkesztőségi kommerszcsávóként valaha leírom ezt, hehe. De tényleg, mi akart ez lenni, lassú szám?? A The Great Deceiver egy rutinból kirázott melodeath házifeladat, akárcsak utána az In the Dark – és még egy pár másik. Olyanok ezek, mintha a művészurak kiadták volna az egyik gyakornoknak, ők meg addig elmentek lazítani a szemközti bárba.

A lemezt záró End the Transmission érdemes még a figyelemre. Ismét egy ihletett riffet hallunk, a refrénről viszont nem tudom, mit gondoljak. Megint ez a hülye hangszín, a dallam is olyan kisiskolás, viszont azóta lüktet a fejemben, amióta megjelent. Közben meg Anders azt énekli, hogy „Nothing makes sense and no one is listening” – szóval nem egy happy darab.

Le is forgott a háromnegyed óra, és gondolhatjátok, az elmúlt napokban elég sokszor. És továbbra sem tudok frappáns, tömör verdiktet mondani róla, mert az ilyen „kis jóindulattal négyes” lemezek azok, amelyek nem rosszak, de nem is jók igazán. Tudom, ez túl lila így, de elárulok egy kulisszatitkot, utána érthetőbb lesz. Én úgy szoktam pontozni a lemezeket, hogy az kap négyest (=jó), amelyik rendben van, korrekt cucc, de a kritika megírása után valószínűleg nem veszem elő többet. A 4,5 koponya (=nagyon jó) annak a lemeznek jár, amelyikhez vissza-visszatérek később is, csupán a magam szórakoztatására, hiába a nagy dömping. Nos, ez nincs meg a Foregone albumban. Nincs lelke, nem érinti meg a hallgatót. Ami jó benne, azok inkább technikai megoldások (riffek, ritmusképletek), nem pedig művésziek. Szabolcs kolléga írt valami olyasmit, hogy a magára maradt Björn Gelotte egyszerűen képtelen olyan jó dalokat írni, mint Jesper Strömblad vagy Niclas Engelin oldalán. Valószínűleg így is van, én sem fogom többet egyben meghallgatni, bár a Foregone Part 2 és a State of Slow Decay azért felugrottak az idei kedvencek playlistemre.

Ettől még korrekt anyag, kiemelkedő produkciós háttérrel. Nem lett populáris, és nincsenek rajta erőltetetten beszuszakolt műfajidegen elemek. De ha arra vagy kíváncsi, merről fúj a szél a dallamos death metal vidékén, akkor az Orbit Culture vagy a The Halo Effect irányában érdemes keresgélni.