Nehéz elmenni a Måneskin mellett, már persze ha bárki követi a rockzenei fejleményeket. Főleg a "szokásos" és unalmas "ezek fiúk, vagy lányok?" Örökzöld miatt. Annál könnyebb volt viszont úgy dönteni, csak elmegyek az olaszok báljára. Igaz, ahhoz kellett az is, hogy a RockStation szerkesztősége részéről ne legyen nem hogy verekedés, de még sorbanállás sem az akkreditációért, de ez mondhatom, szerencsére alakult így. Ugyanis rendesen odavágott Budapestnek a talján négyes! Segg nem maradt rázatlan.
Előzetesben annyit tudtam a koncertről (nem a zenekarról!), hogy a Barba Negrából lett átrakva a buli és hogy az Arénában lesz a nagy érdeklődés miatt. Úgy voltam vele, biztos keresztbe állított színpad lesz, hátul némi ülőhely és jók vagyunk. Emiatt koppantam az állammal együtt, amikor becsattogtam a nézőtérre, hiszen még a felső karéjok is tele lettek a kezdésre. Ejnye, itt komoly dolog van készülőben, villant át rajtam a felismerés. Persze az sejthető volt, hogy a jézusi életkorommal a "vén fasz" kategóriát merítem majd ki a közönségben, hiszen a megjelentek nagyrészt feleannyi idősek voltak mint én, de ez rendben is van. A Maneskin elsődleges célközönsége pont ez a korosztály. Hiba sehol.
Előzenekar nem lévén (nekem nem hiányzott) némi csúszással, 20:12-kor kezdett a bál a Don't Wanna Sleeppel. A színpadot takaró függöny jó ideig fent volt még, persze hiába a fényjáték és a sziluettek, mindenki azt várta, mikor hull le a vörös lepel. Miután ez megtörtént, nem volt megállás. Ezután rögtön jött a Gossip, majd nagy meglepetésemre az Eurovízió nyertes daluk, a Zitti E Buoni. Azt hittem, ezt később, a ráadásban pattintják el, de nem kell félni, maradt még puskapor gazdagon. Hogy mennyire bízik az új albumánan a csapat mi sem jelzi jobban, mint hogy a Rush! nem kevesebb, mint tizenöt nótával képviseltette magát a szettben, azaz csupán két tétel maradt ki a húzós, feszes, fülledt este folyamán. Ez lemezbemutató, kérem! Jegyzetelhetne néhány zenekar...
Mivel a neten könnyen elérhető a dallista, így annak különösebb elemzésébe nem mennék bele, viszont kiemelném a kisszínpadon előadott két számot. Nem azért, mert azok, amik, hanem mert így legalább a hátrébb állók is kaptak némi testközelit a zenekarból, igaz "csak" Damiano és Thomas révén, valamint mert az a lelátó színező akármi csodaszépen nézett ki. Amúgy a gitárosnál ezt a szoknyát... Fogalmazzunk úgy, hogy értem, csak nem értem. Mindegy, mert cserébe viszont bika jól játszik.
Ha már játék: a hangzás a nulladik másodperctől kezdve brutál bika volt, igaz aki négy embert / hangszert nem tud belőni, az ne is menjen hangmérnöknek. A látvány fő eleme egy szanaszét mozgatható masszív lámpatest volt, amit teljesen ki is használtak, bár lehet az én szemem van már elkapatva, némi háttérvetítést elbírtam volna. De ez tényleg csak nüansznyi szőrszálhasogatás, értsétek jól. Amúgy teljesen fullos, igazi, profi produkció volt ez az egész, érezni, hogy nem csak képesek belakni Maneskinék az aréna méretű színpadokat, élvezik is azt. Persze a fő humán látványelem Damiano volt, amikor lekapta a felsőt, érezni lehetett, hogy a lányokban beindult valami, én... "Vén fasz" férfiként neutrálisan reagáltam rá, haha! De megértem a sikoly miértjét. Viszont emellett is zabált minden szót a nagyérdemű, ami elhagyta az énekes száját, az parancsként valósult meg. Mi lesz itt még a jövőben, ha már most ekkorát mennek?
Külön pirospont, hogy a csapat figyelt az első sorokban szomjazó, vagy épp fáradó koncertlátogatókra, még a secu is kapott tőlük, miért nem adnak egyből vizet az arra rászorulóknak. Le a kalappal! Sőt azért is, hogy a rendes szettet záró Kool Kids alatt felengedtek néhány rajongót a deszkákra. Ez főleg a világvége óta nem szokás.
Nem is tudom, mit lehetne még kiemelni a koncertről. A dallista príma volt, a közönség lelkes, a zenekar tarolt, a látvány gyönyörű volt. Tipikusan az "ott kell lenni" kategória. Őszintén? Nagyon örülök, hogy megnézhettem ezt a showt és habár vállalom, hogy a pöpec dalok mellett sem én leszek a legnagyobb Maneskin fan, az összes kalapomat megemelem előttük. Megérdemlik a siker minden pillanatát. Erre pedig a közönség mennyisége és milyensége a legjobb visszajelzés, hiszen ennyi és ilyen lelkes, minden sort éneklő arcot nem a szél szokott összefújni. Ugye?
FOTÓK: RÉTI ZSOLT. Rengeteg további fotó ITT.
