RockStation

NIKKI SIXX: AZ ELSŐ 21 (Cser Kiadó, 2023)

2023. augusztus 01. - rattlehead18

az-elso-21.jpg

Az első 21 nem Mötley Crüe könyv; az ugye már volt, ráadásul nem is akármilyen. A négyes tagjai az utóbb megfilmesített The Dirt-ben mindent leírtak, ami a zenekarról, meg úgy általában a rock ’n’ roll életformáról tudható, illetve amit ezekről tudni érdemes. Az első 21 pedig annak előzménytörténete, pontosabban Nikki Sixx (született: Frank Carlton Serafino Feranna) Mötley Crüe előtti huszonegy évének krónikája.

A Mötley Crüe alapítója a kényszerű karantén időszakát kihasználva írta meg a maga memoárját, vagyis a Nikki Sixx-szé válásának sztoriját. A történet időnként – elsősorban a bevezetőben és a záró fejezetben – ugyan ugrál az egyes idősíkok között, de a sztori gerince egyenes vonalvezetésű, melybe csak néhol, és csak indokolt esetben csúsznak be más időszakok anekdotái. A történet könnyen olvasható, akár úgy sem fogjuk elveszíteni az események fonalát, ha közben a Mötley Crüe diszkográfiája pörög a háttérben. Nekem legalábbis csak a családfa taglalásánál kellett jobban koncentrálnom, hogy tisztán lássak a felmenők és az oldalági rokonok nevei között.

Az egyes, utóbb jellemformálónak bizonyuló karakterek egyébként a könyvben gyorsan átveszik az őket megillető epizódszerepeket. A családi fotóalbumból előásott bőséges képanyag szintén segíti a tisztánlátást. Emberünk a maga 1958-as évjáratával jó időben, de nem a legjobb helyen született, illetve nevelkedett ahhoz, hogy az amerikai rockzene hőskorához rajongóként kapcsolódjon. Családi háttere finoman szólva is zavaros volt, melyről az életrajz első felében meg is kapjuk a magunk adagját. Közben a gyerekkori csínytevések taglalása során belefuthatunk a komikus Richard Pryor nevébe, illetve megtudhatjuk, hogy a fiatal Frankie-nek mi köze volt a Capitol kiadó főnökéhez, mialatt pedig a folyamatos költözködések révén bejárjuk az államokat.

A ’70-es évekre ráfordulva már szinte minden a zenéről szól. Az első, három húros akusztikus gitártól a Sunset Stripig jutva olyanok is keresztezik az ifjú Ferrana útját, mint Blackie Lawless (utóbb: W.A.S.P.), a néhai Randy Rhoads és a Quiet Riot vagy akár Slash és Izzy Stradlin, nem megfeledkezve Mick Mars-ról sem. A Blackie-vel közös Sister zenekart követően összeállt London már többé-kevésbé a főszereplő saját bandája volt, a korabeli zenésztársakról, különösen a gitáros Lizzie-ről csak szép emlékek jönnek elő, még az énekesek más megítélés alá esnek.

az-elso-21_1.jpg

A céltudatos figura képe egyébként a bevezetőben kirajzolódik, de a basszusgitárosnak már ekkor, a ’70-es évek legvégén is határozott elképzelése volt arról, hogy miként kell kinéznie és hogyan kell működnie egy rockzenekarnak. Nikki Sixx már ezekben, a Mötley Crüe előtti években is rocksztár volt, legfeljebb erről a haverjain kívül akkoriban nem sokan tudtak, sőt még a tulajdon nagybátyja sem látta meg benne a lehetőségeket. Ahogy a kötetből kiderül, a főszereplő manapság már csak a színpadon Nikki Sixx, civilben minden erejével vidéki családapa igyekszik lenni.

Ha rendszeresen olvasol memoárokat, Az első 21-et attól függetlenül ajánlom, hogy milyen a viszonyod a Mötley Crüe-vel, hiszen maga a zenekar csak érintőlegesen és többnyire csak a későbbi összefüggések kapcsán szerepel a könyvben. Ha pedig Mötley Crüe rajongó vagy, a friss kötetnek a könyvespolcodon A heroin-naplóktól kettővel balra, közvetlenül a The Dirt mellett a helye.

Az első 21 teszi teljessé a trilógiát. Számomra mindig pozitívum, ha egy olyan életrajz kerül a kezembe, melyet a főhős maga írt, Nikki Sixx-nek pedig nemcsak hogy volt miről mesélnie, hanem olvasmányos formában képes is volt az érdeklődők elé tárni élete első két évtizedét.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9918183569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabesz7004 2023.08.03. 02:08:18

Nem mellékesen pedig hallgasd meg a Sixx A.M. The first 21 c. nótáját!
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum