Az Archaic zenekar kapcsán hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a történet nem a 2017-es How Much Blood… lemezzel és az azt követő Wacken-es kalanddal kezdődött, hanem jóval korábban. A hosszúra nyúlt lemezmentes időszak és az utódaihoz képest igazán gyengére sikerült hazai terjesztés miatt bizonyára kevesen emlékeznek a Time Has Come To Envy The Dead című 2006-os első lemezre. A zenekar sztorija még ettől is korábban, az ezredforduló környékén indult.
A budapesti thrasherek 2001 körül, Braindeath néven kezdték a zenélést. Annak a korszaknak a lenyomata egy 2003-ra datálható demo felvétel. A Braindeath muzsikáján a thrash mellett még határozottan érezhető volt a banda nevében is szereplő másik irányzat befolyása. A névváltásra 2004-ben került sor, a kezdeti Archaic pedig trióban folytatta. A mai csapatban is alapembernek számító Szabó Csaba Zoltán dobos és Püski László gitáros – ebben az időszakban még a vokálok egy része is az utóbbi asztala volt – mellett a hármas felállás Takács Dávid basszusgitáros/énekessel volt teljes.
A srácok a nemzetközi thrash underground újjászületésével szinkronban (egy évvel jártunk a debütáló Evile, illetve kettővel az első Bonded By Blood anyag előtt, három esztendővel pedig a Municipal Waste bemutatkozása után) hozták ki az első lemezüket. A Time Has Come To Envy The Dead a szerzői kiadású CDr-es megjelenés után 2009-ben hivatalosan is megjelenhetett egy külföldi kiadónál. Ez így, első olvasatra jól is hangzana, de a holland Cyanide Syndicate Records a maga összesen négy lemez megjelentetésére rúgó portfóliójával és a zéróval kb. egyenlő hazai terjesztésével sokat nem segített az Archaic név bejáratásában.
A metal.hu 2023-ban végre igazságot szolgáltatott ennek a lemezanyagnak is. Limitáltan ugyan, de az eredeti kiadással szinte teljes egészében megegyező külsővel a nyár közepe óta CD formátumban újra elérhető a Time Has Come To Envy The Dead. A korong az ezredforduló utáni hazai thrash underground egyik kiemelkedő darabja, hasonlóan a szegedi Mörbid Carnage első lemezéhez, a fővárosi Concrete: Revelations Of Perdition-jéhez, vagy a Maradandó Károsodás egyetlen albumához.
Az Archaic trió a tíz tételes, voltaképpen nyolc saját dalt felvonultató anyagot a szolnoki Denevér Stúdióban rögzítette. Ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy a hangzással minden rendben van, tehát a lemez épp úgy szól, ahogy a műfajban elvárható. A korai Archaic esetében - ha erőltetetten jópofa akarnék lenni - akár azt is írhatnám, hogy főként az archaikus thrash bandák befolyása érzékelhető. A mai modern thrash metaljukkal ellentétben a srácok ebben az időszakban leginkább a német vonaltól meríthettek ihletet, elsősorban a Kreator és a Coma Of Souls, a Cause For Conflict, illetve a Violent Revolution lemezek lehettek az igazodási pontok, de a riffeken természetesen tapintható az Exodus és a Slayer befolyása is.
Az Awakening intro után elstartoló korong nem zsigeri formában és nem is a technikai bemutató célzatával ragadja meg a thrasht, hanem ésszel és a változatosságra törekvés szándékával közelít a műfajhoz. Átlátható szerkezetekről, sokszínű, de valódi dalokról van szó. A változatos tempójú True Death Of Life már itt, az elején jól össze is foglalja, hogy a továbbiakban mire számíthatunk. Dávid acsarkodásán érezhető a hardcore bandák befolyása is, a zenének azonban semmi köze ezekhez, még csak crossover irányba sem mennek el. A Toxic Nightmare-ben már akadnak hörgős vokálok is. A felpörgetett The Archer zeneileg slayeres ízeket mutat, sőt a zabolátlansága miatt nekem mindig eszembe jut róla a német Dew-Scented is. A Cornu és a Memories tételekben a fő vokálok Lacinak jutottak. Az előbbi zeneileg sötétebb irányokat jár be, a hörgős témákból némi black metal is visszaköszön. A Cornu a lemez egyik legkevésbé thrashes darabja. A lendület azonban nem törik meg tartósan, az Eternal War kirohanása pár pillanat alatt vissza is rántja az embert a hajpörgetős thrash-hez. A folytatásban érkező Memories viszont a maga hat és fél percével megint egy kevésbé szokványos darab. Itt már jó messze járunk a thrashtől, ebben a darkos témákat és tiszta vokálokat rejtő dalban hasonló kísérletről van szó, mint a Kreator Endorama lemeze esetében volt. A Thank You! szintén a hosszabb nóták közül való, de ízig-vérig thrash darab, igaz a kísérletezősebb fajtából. A Tormentor című nóta Csihar Attiláék szerzeményének átdolgozása, Laci vokáljaival megtámogatva. Az utolsó gyomrost pedig a Woodland Of The Black Treasury vihetné be, azonban a záró tétel kapcsán inkább újra az Endorama lemezt emlegethetném, mintsem a Coma Of Soulst.
A Time Has Come To Envy The Dead a maga sokszínűségével a mai nemzetközi másod- illetve harmadvonallal való összehasonlításban is állná a sarat, a későbbiek tükrében pedig a srácok elkötelezettségéhez sem férhet kétség. A CD változat az alábbi címről rendelhető: https://metal.hu/
