A New York-i Danny Rocco, alias Des Rocs a rock & roll ifjú titánja az idei évben már másodszor indítja be a Dream Machine turnégépezetét. A második felvonás szeptember közepén startolt Hamburgban és az európai koncertsorozat utolsó előtti állomása Budapest volt, egészen pontosan az Analog Music Hall adott otthont az eseménynek. Szerkesztőségünket érte a megtiszteltetés, hogy a banda zsúfolt menetrendje ellenére egy kicsit beszélgethessünk a zenésszel koncertekről, dalszerzésről és minden másról.

Először is üdvözlet Budapesten! Köszönjük szépen, hogy időt szántál ránk. Hogy vagy?

Nagyon jól, köszönöm. Tudod, lassan vége a turnénak, ez az utolsó előtti koncertünk, fáradtan ugyan, de tele vagyok élményekkel, érzelmekkel.

Ez az első látogatásod a magyar fővárosban? Mennyi időd volt körbenézni?

Igen, most járok először Magyarországon és Budapesten, de sajnos nem volt túl sok időm és lehetőségem körülnézni. A koncerthelyszín és a belváros a látnivalókkal elég távol vannak egymástól. A séta szóba sem jöhetett, úgyhogy fogtam egy taxit, amivel felmentem a várba és a környékére. Kemény 15 percem volt körbenézni, ami nem túl sok, na de majd legközelebb. 

Nagyjából szeptember közepétől vagytok úton Európában és ennek a turnénak az is a különlegessége, hogy most headlinerként érkeztél a kontinensre. Így, hogy lassan véget ér az európai kaland, visszatekintve milyennek látod ezt a koncertsorozatot?

Összességében elmondhatom, hogy az igazán feszes tempó mellett, ezen a turnén nagyon sok minden megvilágosodott bennem és igazán felnyitotta a szemem.

Amikor zenét írsz, amit mások számára elérhetővé teszel, azzal megszólítod az embereket, de ilyenkor még nem igazán tudod, hogy milyen hatást és reakciót váltasz majd ki a hallgatókból. Ezzel akkor szembesülsz csak, amikor kiállsz a színpadra és játszol, közben pedig az elképesztően lelkes közönség reakciója által minden egyes este feltöltődsz. Igazán felemelő érzés ez, ami átjárja minden porcikám és csontom.

Játszottatok már a Rolling Stones és a Muse előtt is, ami nem kis teher, ha fogalmazhatok így. Ráadásul egyik este lehet, hogy egy óriási arénában nyitod a bulit a legendáknak, aztán máskor egy kisebb, de sokkal intimebb klubban nyomod a rock & rollt, mint headliner. Te hogy éled meg ezt a különbözőséget a változó szerepeket és helyszíneket?

Ez két nagyon különböző szerep, és mindkettőben más a kihívás. Amikor a főműsor a miénk, akkor van idő kibontakozni. Ez egy közös, hosszú és kicsit őrült zenei utazás, amiben érzelmi mélységek és magasságok is megjelennek, csak úgy, mint az életünkben. A megindító pillanatoktól, a közös énekléseken és nevetéseken át mindennek megvan a helye és az ideje. Mindezt természetesen úgy, hogy azon szerzeményeké legyen a főszerep, amik valamilyen okból kifolyólag fontosak számomra. 

Amikor előzenekarként lépünk fel az teljesen más energiákat mozgósít. Ott 45 perced van arra, hogy megmutasd magad, hogy felkeltsd az érdeklődést megfelelő partnerként a főzenekar számára, mindezt nagyon rövid időbe sűrítve. Ezek a fellépések a legintenzívebbek, legfeszesebbek és kellően lobbanékonyak. Esküszöm, ezeken a háromnegyed órás bulikon égetem el a legtöbb kalóriát, nagyjából annyit, mint amennyit ma este a 90 percben fogok legyűrni. 

Egyébként ezeken az ominózus közös koncerteken sikerült a Stones vagy a Muse tagjaival összefutni a backstage-ben? 

Abszolút és mindenki nagyon kedves volt. Matt Bellamy a Muse-ból még azt is megígérte, hogy készíttet nekem egy gitár. De ez azóta sem érkezett meg (nevet). 

Nemcsak a legendákkal, de ismeretlen, kisebb bandákkal is lehet ilyenkor találkozni a különböző állomásokon. Volt olyan banda vagy előadó, akire felkaptad a fejed?

Általában olyan zenekarokat hívunk el a saját turnénkra, akiket mindenképpen szeretnénk megmutatni a közönségnek és ezáltal segíteni őket a fellépési lehetőségekkel. De persze vannak olyan esetek is, amikor nem így van és az adott helyszínen vár egy-egy előadó arra, hogy fellépjen vagy a szervezők hoznak különböző zenekarokat. Így hozott össze a sors minket néhány hónappal ezelőtt egy számunkra eddig ismeretlen csapattal. A Jigsaw Youth egy New York-i banda, igencsak jó zenét csinálnak és egész egyszerűen elképesztően vagány volt a három lány ahogy a színpadon játszottak. Nagyon megkedveltem őket, úgyhogy szerintem érdemes követni ezt a zenekart. 

Nem ismerem őket, de mindenképpen utánanézek a csapatnak. Erről jut eszembe, szoktál izgulni fellépés előtt, lámpalázas vagy? 

Nem igazán vagyok izgulós, de azért volt olyan eset amikor volt bennem egy kis egészséges stressz. Egy unplugged fellépésnél, amikor egy szűk közegben, kisebb közönség előtt játszunk jobban idegeskedek, mint egy nagyobb koncert előtt, ahol mondjuk 8000 ezer ember jön el, hogy megnézzem minket. De ilyen esetben sem a klasszikus értelemben vett lámpalázzal küzdök, inkább amiatt aggódom, hogy minden rendben és zökkenőmentesen menjen le. Semmilyen technikai malőr ne legyen, ami megzavarhatja a fellépést. 

Egy kicsit még a koncerteknél maradva, nem először turnéztok a kontinensen, úgyhogy biztos van már némi tapasztalat az európai zenei közegről, legyen az a szervezők oldala, vagy a közönség. Miben volt szokatlan vagy teljesen más az itteni atmoszféra a tengerentúli hoz képest?

A közönség az, ami teljesen más itt, mint Észak-Amerikában. Az USA-ban a rockzene, a rockzenét szeretők nagyon zártak és csak egyféle stílust hajlandóak befogadni, meghallgatni. Itt sokkal diverzebb a közeg és nyitottabbak az emberek és lehet, hogy egyik nap Des Rocs koncertet néz meg valaki, a következő alkalommal pedig Taylor Swiftre táncol. Éppen ezért, itt Európában ennek a nyitottságnak köszönhetően változatosabb is a közönség összetétele, mint az Egyesült Államokban. 

Szeretnél a közeljövőben visszatérni Európába? 

Határozottan igen, azért is, mert az itt adott koncertjeinknek teljesen más a feelingje. Közösségi élményként is rendkívül érzelmesek a fellépéseink, itt mindenki átlényegül a zenének és együtt él a közönség a zenekarral. Ilyen típusú élménnyel kisebb eséllyel találkozol az USA-ban. Tudod ott a nagyobb városokban óriási választék van szórakozási lehetőségekből, de ha mondjuk vesszük Lengyelországot vagy Magyarországot már más a helyzet. Varsóban vagy Budapesten nem biztos, hogy minden estére jut egy-egy nevesebb külföldi, főleg tengerentúli fellépő. Talán azért sem, mert minden körülményt egybevetve nem könnyű idáig eljutni, ha viszont sikerül és már itt vagy, a közönség értékeli ezt. Az emberek minden egyes pillanatát kiélvezik a koncerteknek és ez igazán csodálatra méltó. Szóval az, hogy visszatérünk-e, nem is kérdés. 

Rákanyarodva egy kicsit a zenekarra, zenekarokra, létezik még a Secret Weapons formáció, amiben az egyik barátod, Gerry Lange mellett zenéltél?

Gerry gyerekkori jó barátom és a Secret Weapons-t még sok-sok évvel ezelőtt együtt hoztuk létre. Duóként játszottunk, de sajnos Gerry időközben kialakult súlyos betegsége közbeszólt az álmainknak és fájó szívvel ugyan, de abba kellett hagynunk a közös zenélést. Nagyon nehéz időszak volt ez mindkettőnk számára, de tulajdonképpen ez is hozzájárult ahhoz, hogy megszületett Des Rocs és az olyan dalok, mint Used To The Darkness.  

Ez azért nem lehetett könnyű egyik félnek sem. Gerry kap azért szerepet, együtt működik valamilyen formában Des Rocs-szal? 

Gerry nagyon jó barátom, továbbra is közel állunk egymáshoz és szerencsére rengeteget segít a háttér munkában. Mind a mai napig számíthatunk egymásra.. 

Tényleg, egyébként honnan a név, Des Rocs? 

Mindenképpen szerettem volna valamilyen formában az eredeti nevem felhasználni, ami ugye Danny Rocco, mindezt úgy, hogy jelenjen meg egy teljesen más karakter is egyben. Egy olyan nevet szerettem volna, ami előbb-utóbb a védjegyemmé válik.. 

Ugyanazokkal a srácokkal zenélsz a színpadon, mint akik az albumok készítésében is segítenek?

Bár a zeneszerzésben sokat foglalkozom a dob és a basszus témákkal is, számos esetben előfordul, hogy az egész zenekar is közreműködik változatos intenzitással. Azért nagyjából mondhatjuk azt, hogy ugyanazokkal az emberekkel zenélek a színpadon, mint akikkel a stúdióban is. 

A tavaly kiadott Dream Machine albumot meghallgatva egy egész más hangulat bontakozott ki, mint amit a A Real Good Person In A Real Bad Place lemezen hallottuk. Tudnál egy picit mesélni nekünk arról, hogy a kicsit sötétebb hangzású album után mi inspirálta a Dream Machine-t?

Az első lemez, a A Real Good Person In A Real Bad Place egy rettenetes időszak, a Covid kellős közepén született és pontosan leképezi azt, ahogyan akkor működtem. Napestig ültem a szobámban a fura gondolataimmal és csak játszottam, ami jött és amihez éppen hangulatom volt. Nagyon introprospektív, nagyon sötét és egyszerűen csak tükrözi azt, ahogy abban a nyomasztó időszakban éreztem magam és még körülöttem sokan mások. A Dream Machine viszont már egyfajta ünneplése az életnek, a visszatérés öröme, hogy újra miénk a backstage, hogy színpadra léphetek és ismét átélhetjük a turné adta élményeket. Egy igazán grandiózus rock & roll, amit létre szerettem volna hozni ezzel az albummal. 

Október 11-én jelent meg a Dream Machine Lucid Edition. Milyen esszenciát kapott az extra kiadás a tavalyihoz képest?

Egy-két élő felvétel került fel az új anyagra, valamint a már ismert In The Night című dal is Underoath közreműködésével. Illetve vannak olyan szerzemények is még az extra kiadványon, amelyek valahogy nem fértek már bele az eredeti album koncepciójába, annak történetiségébe, de mégis nagyszerű dalok és szerettem volna, ha a közönség is megismeri őket.

Hogy működik a zeneszerzés folyamata Des Rocs módra?

Hát ez nagyjából úgy, hogy megpróbálom kitalálni, hogy milyen módon is kellene zenét szerezni (nevet). Próbáltam azt a módszert, hogy reggel felkelek 8-kor, 9-kor már a stúdióba vagyok, dolgozom új zenéken, aztán este hazamegyek. Na, ez az, ami nálam egyáltalán nem működött, pedig milyen egyszerű lenne. 

Jelenleg ez úgy néz ki, hogy például éjjel felébredek egy jó ötletre, ami gyorsan rögzítek is. Majd lehet, hogy három órával később jön az újabb ihlet, ami tök más, mint ami az előző volt. És ez így megy reggelizés, tusolás közben és szinte egész álló nap. Bármikor jöhet, bármilyen jó elképzelés, amit két perc múlva, de lehet, hogy csak 2 óra múlva felülír egy másik. 

Hallgatva az eddigi munkásságodat mindenkiben keletkezik valamilyen érzet arról, hogy vajon kik inspirálhattak téged. Milyen előadók voltak rád a legnagyobb hatással?

Számomra egyértelműen a Queen volt az, ami teljesen levett a lábamról. Ha jól tudom Budapesten is felléptek egyszer.

Igen, még a nyolcvanas években és ez abban az időben óriási dolognak számított errefelé. 

Itt egy kicsit elbeszélgettünk arról az ominózus koncertről, ami többek között arról is emlékezetes, hogy Freddy Mercury megörvendeztette a közönséget egy bizonyos népdal eléneklésével. Közösen le is csekkoltuk a youtube-on, a többi pedig már történelem… Aki ott volt a szombati koncerten vagy olvasta a kolléga beszámolóját, már tudhatja, hogy ezt a magas labdát Des Rocs is lecsapta, nagyjából a repertoár közepén felcsendül a Tavaszi szél…

Elmondhatod, hogy ma már Des Rocs is hatással van másokra. Az Ultimate Fighting Championship egy-egy promóciójában bukkant fel a zenétek a közelmúltban. Hogy jött ez a lehetőség?

Egyszer a The Cult előtt játszottunk és ott látott minket először színpadon Dana White a UFC elnök vezérigazgatója, aki aztán letöltötte a zenénket és azóta is követi a munkásságunkat. Szóval innen az ismeretség és a lehetőség is egyben.. 

Mit csinálsz, ha nem Des Rocs vagy? Mivel töltöd el szívesen a szabadidődet?

Szeretem járni és felfedezni a várost, beülni egy kávéra, vagy kipróbálni valami új kaját. Imádom a vintage dolgokat és mindig régi cuccokat veszek magamnak. Ez a dzsekim is egy elég patináns darab. Ez már amolyan hobbi nálam.

Milyen zenét hallgatsz, ha csak ki szeretnéd üríteni a gondolataidat? 

Klasszikus zenéket szeretem ilyenkor, Mozart, Beethoven is gyakran szól. Illetve nagyon szeretem  Frank Sinatrát is. 

Végül de nem utolsó sorban van valami speckó terv ma estére a budapesti közönségnek?

Nem árulhatom el, de van egy-két tuti dolog a tarsolyunkban. 

Nagyon várjuk és köszönjük a lehetőséget a beszélgetésre.

FOTÓK: VARGA LÁSZLÓ