RockStation

Albumsimogató: Kyuss - Welcome To Sky Valley (Elektra/Chameleon Records, 1994)

Üdvözlünk az égi völgyben!

2024. május 12. - KoaX

Alig akarom elhinni, hogy már harminc éve annak, hogy mindannyian elindultunk a sivatagba. Ez az utazás, ami azóta is tart, hol rövidebb, hol hosszabb ideig, de az egészen biztos, hogyha egyszer részt vettél rajta, akkor újra vissza fogsz térni. Ünnepeljük együtt a Kyuss legendás, Welcome To Sky Valley albumát.

Tovább

Megadeth lemezborítók rangsorolva (VIDEÓ)

Mivel már egy hónapon belül vagyunk a Megadeth budapesti koncertjéhez mérten, ezért úgy gondoltam, ellövöm a Mustaine-művek lemezborítóinak rangsorolását, egyfajta felvezetésként a bálhoz. A feladat nem könnyű, hiszen itt van negyven év termése, tizenhat album és fontos figyelembe venni, újra kihangsúlyozom, hogy itt nem a dalok, hanem maga a front, a képi körítés adja az alapot.

Tovább

Egyperces videóban foglalta össze az első Eloy Casagrandéval adott koncertjét a Slipknot

Ha eddig nem jött volna már ki a könyökötökön a téma, akkor most még kaptok egy kicsit a Slipknot / Casagrande összeállásból. Az iowai kilencek ugyanis egy egyperces videóban mutatta be, milyen is volt az a millió és egy helyen megemlített, bemutatott, kielemzett buli. Mutatjuk a felvételt!

Tovább

Palaye Royale: teltházas hazai koncert és egy turbulens év után térnek vissza májusban

Az elmúlt évek egyik nagy durranása volt az Palaye Royale felbukkanása Európában: az amerikai art punk / glam rock zenekar Budapesten is bemutatta már Fever Dream lemezét, most május 30-án pedig a tavalyi teltházas koncertre dupláznak rá, jópár friss dalt is bemutatva.

Tovább

Vendégekkel rogyásig pakolva jön a Carmine Appice féle Cactus új lemeze

cactus2024.pngFelsorolni is nehéz, ki szerepel majd a Cactus új lemezén, a beszédes című Temple of Blues - Influences & Friends-en, majdnem könnyebb lenne azt leírni, ki nem. Carmine Appice és zenekara három éve adott ki utoljára anyagot, az a Tightrope címet viselte. Az album első előzetese a Dee Sniderrel és dUg Pinnick-kel közös Evil lett, ez lentebb, az album részletei alatt található meg.

Tovább

MASTER-LAB COMICS - LEMEZBÖRZE BORZALOM (2024/15.)

A Master-Lab Comics csapata tizenötödik (!!!) nekifutásra egy rendhagyó füzettel állt elő. Ha abból indulunk ki, hogy a Mester Csaba grafikus és Tóth-Laboncz Attila író/mindenes által útjára indított sorozat kezdeti koncepciója az egymáshoz amúgy is ezer szállal kapcsolódó rockzene és a képregényes világ házasítása volt, már nem is annyira formabontó az aktuális olvasmány alapgondolata, mint amilyen a kitérőkként is értelmezhető Kemény Henrik, Hadházi László vagy Csokonai Vitéz Mihály füzetek esetében volt.

Tovább

Innen szép nyerni - Megjelent az AWS új nagylemeze

Az élet olyan, mint egy társasjáték. A célig repíthet minket a szerencse, egy helyben topoghatunk a rossz lapok miatt, vagy akár a győzelem előtt visszakerülhetünk a start mezőre újrakezdeni az egészet. Az AWS üzenete, hogy menni kell tovább, és sosem szabad feladni az álmaidat. Három évvel barátjuk és zenésztársuk, Siklósi Örs tragikus elvesztése után, megjelent a modern rock / metalos zenekar mostani felállásában, Stefán Tamással kiegészült első nagylemeze, Innen szép nyerni címmel.

Tovább

The Idoru - Undertow (Black Star Foundation, 2024)

Felpörgeti az embert

Kézenfekvőnek tűnne a friss The Idoru lemez kapcsán a This Callinggal való párhuzamokkal indítani. A két zenekar hasonló műfajban mozog, az aktuális lemezeik közel azonos időpontban jelentek meg, ráadásul a tagságot tekintve is akad, pontosabban akadt több átfedés. Azonban még a This Calling relatíve friss csapat, addig a The Idoru egy bő két évtizedes múltra visszatekintő, és az ötödik nagylemezénél tartó formáció.

Tovább

Atmoszférikus black metal utazás a Wolves in the Throne Roommal

A Wolves in the Throne Room igazi mestere a különleges hangulatú black metal daloknak. A zenekar koncertjein is igyekszik megteremteni egy olyan hangulatot, mintha valamilyen ősi rítuson vennék részt. Új, Crypt of Ancestral Knowledge című friss kislemezük is ezt a szellemiséget hordozza, amelyet május 20-án nálunk is bemutatnak az Analog Music Hallban a Mortiferum és a Gaerea társaságában. További infók a koncertről ITT.

Tovább

Szeptemberben érkezik a The Dead Daisies lemeze, itt a címadó nóta!

Friss számot villantott az újra John Corabival az élen kiálló The Dead Daisies. Az előző korong óta ének, basszus és dob pozícióban is megváltozott zenekar (igaz, Glenn Hughes révén előbbi kettő közös volt) a szeptember 6-án érkező Light 'Em Up névre keresztelt anyagról a címadó dalt emelték ki, ami húz, mint egy megvadult gőzmozdony. Hallga csak! Aki még nem tudná, annak mondjuk, hogy a zenekar novemberben ismét Budapestre látogat.

Tovább

Megérkezett a Ghost film első érdemi trailere

Nyilvánosságra hozták a Ghost film vetítési helyszíneit és bizony magyar vetítési pont is akad benne bőven. A konkrét listára ITT tudtok rákeresni. Másik fontos infó, hogy ezzel egyidőben megérkezett két újabb előzetes is a Rite Here Rite Now című alkotáshoz, ehhez pedig egy trailer és a koncert-filmzenealbumról kiemelt Absolution élő felvétele, amik alábbiakban nézhetők meg.

Tovább

15 év után új dalt adott ki a Masters Of Reality

Tegye fel a kezét, aki még emlékszik Chris Goss Masters Of Reality nevű zenekarára? Jó vagyunk egy páran, de olyan régen volt már, hogy az egyébként producerként is ismert (Kyuss, Queens Of The Stone Age, stb) Goss és zenekara valami zenét adott ki a kezei közül, hogy azt se tudtuk, hogy még léteznek. Pedig, de! Sőt most van új dal is Sugar címmel, pluszbónusz még egy rövid EU turné is jön a zenekartól.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum