Új dallal promózza meg a hamarosan kezdődő USA-turnéját az Architects. A szokásosan súlyos Seeing Red az egyik utolsó olyan daluk, amit Josh Middletonnal vettek fel, aki a saját zenekara, a Sylosis miatt hagyta ott a metalcore nagyágyúkat.
Új dallal promózza meg a hamarosan kezdődő USA-turnéját az Architects. A szokásosan súlyos Seeing Red az egyik utolsó olyan daluk, amit Josh Middletonnal vettek fel, aki a saját zenekara, a Sylosis miatt hagyta ott a metalcore nagyágyúkat.
Már nyugodt szívvel mondhatjuk: a jövő évi koncertnaptár is igen komoly neveket tartogat. Ezt a sort erősíti a Therion koncertje, ami március 12-én lesz a Barba Negrában. A Leviathan lemezbemutatójának egyéb részleteit, így az előzenekarokat sem hozták még nyilvánosságra, de idővel azokra is fény derül majd. A koncert Facebook eseményét ITT találjátok, a jegyeket ITT tudjátok megvenni.

Komoly megújulást ígér következő albumára az Asphalt Horsemen. Minden összeesküdött az ellen, hogy az anyag valaha elkészüljön, legutóbb egyenesen Matyasovszki Géza elvesztése vetette vissza a zenekart. Ők azonban egy ekkora tragédia után is talpra tudtak állni. Az ősz folyamán megérkezett az első lemezelőzetes dal, majd a Paseczki Rolanddal kiegészült új felállás élőben is bemutatkozott. Minderről és sok más történésről, vidám és szomorú eseményekről egyaránt bőven, na meg a szokásos nyíltsággal mesélt nekünk a csapat két tagja, Kari és Balázs.

Amikor kiderült, hogy idén új Ektomorf lemez jön, egyből lecsaptam rá a szerkesztőségben, pedig azért akadt rá más jelentkező is, aki szívesen alkotna véleményt hazánk egyik leginkább megosztó metal zenekarának legújabb albumáról. A Vivid Black december 8-án látja meg csak a napvilágot, azonban mi már megtudtuk hallgatni. És, hogy milyen? Az is mindjárt kiderül.

A norvég Superlynx a szokatlan címet kapott idei, sorban már a negyedik lemezével otthonosan mozog abban a ’70-es években gyökerező, lebegős, kissé pszichedelikus zenei világban, amelyben a ’90-es évek stoner, doom, shoegaze elemei és napjaink post rockja egyesülnek.

Végre 9 hosszú év után visszatértek a halálcsillagok, ezúttal a Barba Negra blue stage-re a májusban megjelent legújabb lemezük bemutató turnéja keretein belül. A turnéra szintén svéd előzenekarokat hoztak magukkal az eletronikus és a synthwave hangzás ötvözetét képviselő Priestet (korábban már megfordultak nálunk 2018-ban a Fekete Zaj Fesztiválon, valamint a 2019-es év januárjában a Dürer Kertben is), valamint a heavy metalt képviselő Liv Sint (ex-Sister Sin, 2010-es Lordi előzenekaraként láthattuk és hallhattuk már Liv Jaggrell-t az akkori bandájával a Sister Sin-nel).
Csudálatos ötlettel állt elő a Kiss és a hozzá köthető marketingsereg: a zenekar úgy döntött, az ABBA-hoz hasonlóan ők is odavetített muzsikusokként folytatják a karrierjüket, illetve élnek meg az örökségből. Az ötlet szombaton, a négyes búcsúkoncertjén került bemutatásra, hogy aztán milyen igény lesz majd rá, azt úgyis az idő dönti el. A show az biztos adott lesz.
A Power Trip azóta nem játszott koncerten amióta 2020 nyarán énekesük Riley Gale tragikusan fiatalon elhunyt. A crossover thrash csapat meredeken felfelé ívelő pályája tört meg ezzel. Blake Ibanez gitárosról azért lehetett hallani az elmúlt időben, ha másért nem a Fugitive nevű bandájáról mindenképp. A Fugitive gyakorlatilag hasonló zenét tol, mint a Power Trip, így aztán hazai pályán, a texasi Austinban "adta" magát a lehetőség - ha már a Fugitive koncertezett - hogy Seth Gilmore énekes köré a buli végén a teljes Power Trip legénysége felsorakozzon egy miniszett erejéig. Konkrétumok a folytatásról nincsenek, noha Ibanez korábbi nyilatkozata szerint egy lemeznyi kész daluk van.
Relatív hosszú csend után végre új dallal jelentkezett az Orient Fall. A félelmetesen bika Disassociate egyelőre csak különálló kislemezdalként került ki a nagyvilágba, a folytatás majd a jövő év folyamán érkezik majd egy négyszámos EP formájában. Addig is...

Nehéz néhány szóban körülírni, milyen zenét is rejt a Tiamat Wildhoney albuma. Sokféle műfaj és stílus keveredik benne, mégsem zavaros, és kockás papír sem kell hozzá. Lassan 30 éves lesz ez a különleges anyag, nézzük meg kicsit közelebbről!
Ez az év sem maradhat Halloween-i Metalhead Box nélkül, a készítők most is az ünnephez igazították a tartalmat. A cuccosok most igen nagy neveket idéznek meg, de még a CD-ken is kiemelten jó muzsikák kaptak helyet, szóval... Induljon a móka!

Vannak albumok, amiknek annyira ronda a borítójuk, hogy na, de mégis ad nekik az ember egy esélyt, mert ki tudja, hogy mi van a tokon belül? Így alakult ez a veronai Mystic Majesty-vel is, akik olyat produkáltak, hogy arról még fogunk beszélni, ez egészen biztos.

Heti dalmegosztásunkban djentes metalcore, izmos melodeath, keresztény nu metal (?), igazinak tűnő punk és heavy metal legenda szólóban. /Fotó: P.O.D./

A cím azért egy kicsit túlzás, de mutatunk nektek egy videót, amiben Thomas Gabriel énekli, Cash egyik leghíresebb dalát, a Folsom Prison Blues-t. És miért érdekes ez a csávó? Egyszerű oka van, és a hangjának az eredetét is könnyen megérthetjük. Thomasnak nem más volt a nagyapja, mint Johnny Cash. Így mondhatjuk, hogy aranytorok családon belül maradt. Nekünk nagyon tetszik, ahogy tolja a "kis unoka" a haverokkal.

Bruce Dickinson pénteken tette közzé új dalának, az Afterglow Of Ragnaroknek a hivatalos videoklipjét. Az új dal természetesen egy új szólóalbumot is jelent, melyre 2005 óta nem volt példa az énekesnél. A mondhatni szokásos partnerrel, Roy Z-vel készített The Mandrake Project című album március 1-jén érkezik majd, rajta 10 tétellel. Az énekes június 1-jén az új albummal Budapesten is koncertezik majd.

Nem sokat cicózott a Ghost, mindenféle reklámkampány és marketing nélkül bedobott a közösbe egy válogatáslemezt. A címe 13 Commandments. A zenekar igazi slágerei mellett a lemez érdekessége, hogy megtalálható rajta a Zenith című dal is, amely annak idején csak a Meliora bónuszolt változatán volt elérhető. Most viszont itt van alább közkincsnek.

Azt hinné az ember, hogy azok a zenekarok tökre termékenyek, akik kétévente kihoznak valami új albumot. Ha már valaki évente mutat nekünk valamit, az szinte csoda. Ezek után szembe jön a King Weed, akinek hat év alatt annyi kiadványa lesz, mint amennyi másnak egy emberöltő alatt sem jön össze. Itt a Rest In Smoke!

A svéd melodeath csapat pénteken adta ki a The Forgotten című minialbumot, ami alig három hónappal követi az idei nagylemezüket.
2024-ben pár koncertet még ad, aztán leteszi a lantot a hibbant olasz, de mindemellett zseniális metalcore zenekar, a Destrage. A nevezett bulikon (melyek közül egy Londonban, kettő Tokióban, egy pedig Milánóban lesz) vélhetően a 2014-ben megjelent mesterművük, az Are You Kidding Me? No. dalait fogják jobban előkapirgálni, de majd akkor és ott úgyis kiderül. Kár értük, kiváló ügynököről beszélünk.
Ha azt hitted, végre elásta a csatabárdot a Soundgarden legénysége és Chris Cornell özvegye, Vicky, van egy rossz hírünk. Az áprilisi látszólagos megegyezés óta nem véletlen nem jött ki semmi a zenekar neve alatt, a Soundgarden háromnegyede és az özvegy között megint valami vita alakult ki. A csodás helyzetről Matt Cameron beszélt pár szóban.