Már több, mint két hete, hogy eltávozott közülünk a Soundgarden és az Audioslave énekese, Chris Cornell. A halálával kapcsolatban már többször is írtunk, az, hogy miként, hogyan segítette át magát a túlvilágra, leírtuk korábban. Most viszont megérkezett a képzeletbeli kirakós utolsó darabja, kiderült, hogy milyen (gyógy)szerek hatása alatt állt az egykori énekes. A cikkben az Audioslave-es társainak, a most a Prophest Of Rage hangszeres felállásának megemlékezése is látható, a mikrofonok mögött Cornell egykori jóbarátjával, Serj Tankiannal.



Augusztus 4-én
A lemez pedig érkezik, egészen pontosan július 14 - én a Metal Blade Records gondozásban. John Joseph a Cro - Mags hardcore történelmet író frontembere ugyanis újra összehozta másik bandáját, mely Bloodclot néven remek lemezt készített egy parádés felállásban úgy tíz évvel ezelőtt. Bár a felállás azóta teljesen megváltozott, John mellett hardcore legendák erről a lemezről sem hiányoznak majd. Todd Youth és Joey Castillo és része az újra verbuvált csapatnak. Akik közül előbbi a Warzone és a Murphy's Law soraiban is megfordult, míg utóbbi bár hardcore berkekben is ismerős, de a Queens Of The Stone Age ex tagja is egyben. Akárcsak Nick Oliveri, aki szintén része az újabb Bloodclot fejezetnek. Ami most egy videóval debütált az érkező Up In Arms című lemez előtt egy kevéssel. A Kali című számmal, amit ebben a csomagolásban itt lejjebb találtok meg. A korábban már megosztott szöveges videóval megtoldva.
A zenetörténelem is csak a történelem. A történelemben pedig vannak azok a pótolhatatlan pillanatok, amik berobbanásukkal az örök elmúlás világában is halhatatlanná tudtak válni, mert az időkre amiben születtek, ráhatásuk ereje felbecsülhetetlen marad. A ilyen nagy hatótávolságú zenetörténelmi pillanatok pedig volt, hogy egy helyen tudtak összesűrűsödni és ott átlovagolni azok arcán, akik ezt az együttállást azóta sem és soha többé nem felejtik el. A Dynamo Open Air '95 fesztivál pedig egészen biztosan ilyen sűrűségű esemény volt. A hardcore bandákat is vendégül látó rangos metál ünnepély pedig pont ezen a hétvégén ünnepli 22 éves évfordulóját. Az ugyanis 1995 június másodika és negyedike között került megrendezésre. 
Megérkezett a harmadik beetetőcsemege is a Nickelback 
Már kidoboltuk, kikiabáltuk többször, hogy a Powerflo néven alakult erő supergroup hamarosan lemezt készít. Christian Olde Wolbers, Billy Graziadei, Rogelio “Roy” Lozano, Fernando Schaefer és Sen Dog felállásban méghozzá. Ami nem gyenge kombináció. Bemutatkozó daluk után, pedig most itt az első videó, mely alig pár órája debütált a világhálón és mászik bele az arcodba a kilencvenes évek rap / metal nosztalgiájával. De azzal elég jól. Album még nem tudjuk mikor lesz. De a videó itt van lejjebb.
Még bő két hónap van addig, hogy napvilágot lásson Steven Wilson új nagylemeze, a enyhén poposabb ihletésű To The Bone, mégis már a második tétel kerül róla a nyilvánosság elé. A Ninet Tayebbel közös Pariah után most a The Same Asylum as Before lett szabadon elérhető az
Terrorfenyegetés miatt kellett kiüríteni a német Rock Am Ring fesztivál területét. A fesztivál mai napján többek között a Rammstein, a Five Finger Death Punch, a Skindred, a Rival Sons és a Clutch lett volna látható, hallható. A szervezők hivatalos közleményét lentebb olvashatjátok.
Megérkezett a harmadik előzetes a Stone Sour 
Lehet most egyszerre csapnátok a 'hülyegyerek' nyakast vizes tenyérrel, de szerintem a valaha megírt egyik legjobb dal az Anything. Persze csakis szűken, kizárólag Danzig históriájára visszatekintve. Forrón hívó szó, égető vallomás. Akár csak Elvis Presley barátunk előadásában az It's Midnight. Hozzá hasonlítani Glenn Danzig énektudását pedig csak a király hiúságát legyezgethetné, ha túlélte volna önmagát. Ugyanis a mi bársonyhangú, sötét romantikát vonyító farkasunk sokkal jobb énekes, mint a kirakat Amerika legfényesebb csillaga bármikor is volt. Pedig hősünk az egyik hősének pont a királyt tartja. Én meg csak remélni tudom, hogy a lassú öngyilkosság, mint öröklött betegség nem szivárog át a Danzig mitológiába és mondjuk gyógyszerek helyett akár szar lemezekkel nem gyilkolja majd le a legendát. Mert az új lemez első publikus dala azért elég ijesztő volt...
Egy gitárórát sem vett annak idején az Avenged Sevenfold gitárosa, Zacky Vengeance, ahogy ezt egy nemrégiben adott interjújában is megerősítette. Ezt kiküszöbölendő elég sokat segít neki a társa, a jóval edzettebb Synyster Gates, viszont mindez nem sokat ér, hiszen hősünk még a saját elmondása szerint is elég lusta mindezek mellé. Hogy is van ez akkor pontosabban?
Akiknek soron következő, A Sleepless Grey című harmadik stúdiólemeze a napokban fog megjelenni. Mi pedig az eddig hallott számok finom kidolgozásából úgy saccoljuk, hogy a maga műfajában ez lehet az év egyik legkomolyabb alkotása, amit a legtöbb hallgató majd mellőzni fog. Az ausztrál ötöst ugyanis nem tolta be a kritikusok szele a favorizált zenekarok körébe az öt éve megjelent Come Midnight korong idején sem, pedig már az is egy komoly szintet meglépő zene volt. Amit, ha már műfajt emlegetünk, hát nem könnyű küldetés valahova szikáran besorolni, de az alapnak a doom talán mindenképpen tekinthető. Az Adrift for Days mégsem doom banda.
A jubileumi lemezről, ami valóban a Paganizer zenekar tizedik nagyobb ívű stúdiómunkája lesz. Továbbra is az eddig járt úton, vegytiszta svéd death metállal és a frontember Rogga Johansson azon ígéretével, miszerint az eddig megjelent legjobb alkotásról beszélünk a zenekar történetében. Ami 1997 óta két évtizedet ölel fel. Most újabb fejezetként tíz dallal a friss lemezen, melynek címe Land of Weeping Souls és augusztus elsején jelenik meg a Transcending Obscurity Records jóvoltából. Az első nyilvánossá tett szerzeményt pedig a nyitás után találjátok.
Tavaly már adtunk hírt arról, hogy a népszerű skandináv hardcore banda, vagyis az Anchor tagjaival új formáció alakult. A City Keys zenekar pedig a megalakulás után nem sokkal ki is hozta első kislemezét. Amit most újabb négyszámos anyag követ Rites címmel. Illetve illusztris közreműködőkkel, mint Tompa Lindberg és Bjorn Dossche. A történetben pedig nem az lesz a dupla csavar, hogy már meg tudjuk mutatni a vendégénekesekkel a kislemez első felét, hanem az, hogy ennek megjelenése egybe esik egy induló Európa turnéval, aminek budapesti állomása is lesz, egy hagyományosan ingyenes buli keretében.