RockStation

Crying Shame - Új Motörhead-dal

2013. szeptember 25. - sunthatneversets

Motorhead_Sept2013.jpg

A múltkor már mutattunk egy új dalt a Motörhead október 21-én érkező új nagylemezéről, mely az Aftershock címet viseli. A Rolling Stone Magazine-ban tegnap debütélt egy másik új dal, ami a Crying Shame címre hallgat. A dalhoz katt IDE. A csapat a lemez kiadás után turnéra indul, reméljük addigra Lemmy is felépül nyár gyengélkedéséből.

A Lord koncertje zárja idén a Zöld Pardont

lord01.jpg

Itt van az ősz, itt van újra, ez pedig sajnos azt jelenti, hogy jó időre bezárja kapuit a Rákóczi híd budai lábánál fekvő Zöld Pardon. Mielőtt azonban téli álomba szenderülne, még egy utolsó, óriási bulinak ad otthont a legnépszerűbb szabadtéri szórakozóhely, ugyanis egy igazi rocklegenda, a Lord búcsúztatja az idei szezont szeptember 28-án, szombaton este 20 órától.

Tovább

Paradise - Új Monster Magnet-dal

monstermagnet2012bandnew.jpg

A Monster Magnet október közepén Last Patrol címmel megjelenő új nagylemezéről már elég sokat írtunk itt az oldalon. Mutattunk már egy új dalt ITT, egy másikat meg ITT, és nem fogjátok kitalálni, de most megint egy új dalt hallgathattok meg, ennek címe Paradise. A lemez állítólag visszatér a zenekar korai éveinek space rockosabb hangzásvilágához. Az eddig hallottak alapján tényleg így lesz.

Tovább

Novemberben stúdióba vonul a Mastodon

Mastodon 2013.jpg

Az atlantai Mastodon közleményben tudatta a rajongóival, hogy egy szorgalmas, jammelős időszak végén jó néhány daluk és ötletük gyűlt össze és most szakítanak egy kis időt arra, hogy ezeket fel is vegyék. Nem lesz idén már turné, helyette viszont novemberben stúdióba vonulnak, hogy felvegyék következő nagylemezüket, mellyel - mármint a felvételekkel - reményeik szerint még az idén végeznek is. Örülünk vagy nagyon örülünk?    

The Enemy Inside - új Dream Theater videó

DreamTheater2013_638.jpg

Ma, azaz szeptember 24-én jelenik meg a progresszív metal alapvetés, az amerikai Dream Theater új nagylemeze, ami csak egyszerűen a Dream Theater címet kapta. Az új lemez kapcsán már párszor szóba került a The Enemy Inside dal, mert ehhez készült szöveges videó is, ez jelent legkorábban az albumról. Most tehát egy videó is készült a megjelenés napjára, aminek koncepciója egy katona györtődése, aki a háborúból hazatérve próbál visszailleszkedni a régi életébe, miközben PTSD-től (poszt-tramaumatikus stressz) szenved.

Tovább

E(z) F(incsi): EF - Ceremonies (2013)

EF Ceremonies.jpgAz atmoszferikus poszt-rockban utazó göteborgi EF-ről egészen addig tudomásom sem volt, amíg drága jó főszerkesztőnk meg nem kért, hogy rittyentsek pár sort róla. Már azzal nyert ügye volt a lemeznek, hogy svédek készítették, évtizedek óta ontják magukból a jobbnál jobb anyagokat a derék skandináv arcok. Ha ez nem lenne elég, olyan, a zsánerben otthonosan mozgó figurák segédkeztek az anyag létrejöttében, mint a produceri székből irányító Magnus Lindberg (Cult Of Luna).

Tovább

Metal Church - Egy csomó minden, amit az új albumról tudni kell

metalchurchgenerationnothingcd.jpg

A Ronny Munroe ének, Kurdt Vanderhoof és Rick Van Zandt gitár, Steve Unger basszusgitár, és Jeff Plate dob felállásban újjáalakult Metal Church október 22-én jelenteti meg 10. stúdióalbumát Generation Nothing címmel. Hajtás után találtok két dalt a közelgő lemezről és a tracklistet is megsasolhatjátok.

Tovább

Fotelrocker: Teljes Iron Maiden, Avenged Sevenfold és Slayer koncertek a Rock In Rio-ról

i007.jpg

Tegnap ért véget az ide Rock In Rio Festival. Az utolsó napon igazi sztárparadé volt, hiszen a Slayer az Avenged Sevenfold és az Iron Maiden is fellépett. Ha valaki tegnap éjszaka nem tudta nézni az élő adást annak jó hírünk van, hiszen meg tudjuk mutatni mindhárom koncertet.

Tovább

Lemezgyűjtők büszkeségei: Jakab Zoltán - Phoenix Music

0catharsis2013_23.jpg

Új cikksorozatunk minden zenefanatikusnak szól, főleg azoknak, aki előszeretettel költik azt a kevés kis pénzüket eredeti hanghordozókra. A Lemezgyűjtők büszkeségei címet viselő interjúsorozatunk első alanya Jakab Zoltán.

Emlékszel még az első eredeti hanghordozódra, amihez hozzájutottál? Mi volt az és milyen formátumban sikerült megszerezni?

Hatéves voltam, amikor bátyámtól megkaptam a Bad nagylemezt, Michael Jacksontól. Természetesen lemezen.

Tovább

A csillagok felé félúton: Till We Drop: Skyward EP (2013)

skyward.jpgA magyar Till We Drop új lemezéhez viszonylag hosszú út vezetett. 2009 óta léteznek, 3 single és egy 2011-ben kiadott The Summer Triangle című nagylemez már megmutatta, hogy a srácoknak igen csak jól áll és jól is nyomják ezt a pop-punk/metalcore keverék dolgot. A Skyward című kislemezről többet a bevezetőben nem is írnék, mert hátha végére is érek cikknek, szóval a hajtás után a többit.

Tovább

A Metallica búcsúztatta el a baseball sztárt

metallicayankees_638.jpg

Vasárnap, szeptember 22-én ünnepélyes keretek között vonult vissza a profi baseball-tól Mariano Rivera, a New York Yankees dobója (pitcher). Rivera  - aki két évtizeden át szolgálta a new york-i alakulatot - egy különleges ajándékot is kapott: a Metallica játszotta neki egy dalt, a klasszikus Enter Sandman-t. A helyzet poénja, hogy a ceremónia után a Yankees a San Francisco Giants ellen játszott, ami ugye a Metallica szempontjából hazai csapat. A hajtás után a performansz.

Tovább

Egy rakás bombasztikus név a C.O.C. zenészek projektjének lemezén

Teenage Time Killer.png

Korábban már adtunk hírt a Teenage Time Killer névre hallgató projektről, melyet a Corrosion Of Conformity ritmusszekciója, azaz Mike Dean basszer/énekes és Reed Mullin dobos hozott létre. A hardcore/crossover projekt hamarosan lemezt ad ki, melyen egy rakás neves vendég teszi tiszteletét.

Felbukkan majd a lemezen Dave Grohl, akinek stúdiójában rögzítették a lemezt, tiszteletét teszi még Max Cavalera (Soulfly), Jello Biafra, Randy Blythe (Lamb Of God), Tommy Victor (Prong), Doyle Wolfgang Von Frankenstein (Misfits), Keith Morris (Black Flag, Circle Jerks) és Tony Foresta (Municipal Waste), és Phil Rind (Sacred Reich) is.  Kuriózum még, hogy a C.O.C. egykori tagságából mind Karl Agell, a klasszikus Blind album énekese, és Pepper Keenan is szerepel az albumon.

Rock In Rio élőben

i06.jpg

Ma van a Rock In Rio Festival utolsó napja, a nagyszínpadon olyan csapatokkal, mint a Slayer, az Avenged Sevenfold, vagy a mai nap fő attrakciójaként az Iron Maiden. Ha valaki holnap szabadságon van vagy éppen délután netán csak este megy dolgozni és mindenképpen meg szeretné nézni ezeket a zenekarokat, annak jó hírünk van, hiszen élőben nézheti a koncerteket. Kezdés 23.30-kor.  

Gondolkozzatok!: Handout - Keep Sinking EP (2013)

2013. szeptember 22. - KoaX

handout2.jpg

Itt van az ősz, itt van újra. Mi meg újra totál elfoglaltak leszünk. Tudod, utolsó év a suliban. Órarend variálás, a sokak által gyűlölt Neptunnal való soha véget nem érő csata újabb folytatása, és persze a tanárok kenyérre kenése is megkezdődik, hogy ugyan már ide-oda ne kelljen már annyira komolyan bejárni. Magyarán semmi időnk nem marad semmire, ráadásul ilyenkor találsz egy csomó jó könyvet otthon, hogy még amikor lenne is egy kis időd zenét hallgatni, inkább azt mondod most olvasok inkább. Az meg most mellékes, hogy az MP3 közben gallyra ment, és így tényleg semmi esélyem az utcán zenét hallgatni. Picit megcsúsztam a határidőkkel, de hát mindenkivel megesik ez néha-néha. A lényeg, hogy itt vagyunk, és ismét célkeresztbe veszünk egy remek magyar bandát, a Handout-ot, ugyanis megjelent a zenekar első három számos EP-je. Ne is pazaroljuk tovább az időt, és essünk neki. Lássuk milyen a magyar metal!

Tovább

Fotelrocker: Teljes Bon Jovi és Nickelback koncertek a Rock In Rio-ról

Bon JOvi Rock.jpg

Vasárnapra is tartogatunk nektek néznivalót az idei Rock In Rio Festivalról. Hajtás után, akinek van kedve és ideje megnézhet egy teljes Bon Jovi és egy teljes Nickelback koncertet is. Utóbbi már csak azért is érdekes mert a zenekar november 8-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. (Fotó: Raul Aragão/Rock In Rio FB)

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum