Azok a szerencsés flótások, köztük jómagam is, akik 2006 márciusában látták a banda Süsis fellépését, sosem felejtik, amit ott történt. A Doomriders elemi erővel vágott rést a koponyán, küldte szét a hallójáratainkat, és perdített táncra már a nyitó Black Thunderrel.
Az erőteljes HC kiállás mellé egy könnyed, rock and rollba mártott stoner/doom elegy párosult, ami azóta is párját ritkítja. A koncert végén percek alatt szétkapkodtuk a merch pultot. Legnagyobb bánatomra akkor még nem gyűjtöttem bakelitet, de a cd azóta is elő-előkerül. Nagyon úgy tűnt, hogy egy igazi rock and roll szörnyeteg van születőben, amire aztán a 2009-es Darkness Come Alive lemezzel kicsit rácáfoltak.








Az atmoszferikus poszt-rockban utazó göteborgi EF-ről egészen addig tudomásom sem volt, amíg drága jó főszerkesztőnk meg nem kért, hogy rittyentsek pár sort róla. Már azzal nyert ügye volt a lemeznek, hogy svédek készítették, évtizedek óta ontják magukból a jobbnál jobb anyagokat a derék skandináv arcok. Ha ez nem lenne elég, olyan, a zsánerben otthonosan mozgó figurák segédkeztek az anyag létrejöttében, mint a produceri székből irányító Magnus Lindberg (Cult Of Luna).





A magyar Till We Drop új lemezéhez viszonylag hosszú út vezetett. 2009 óta léteznek, 3 single és egy 2011-ben kiadott The Summer Triangle című nagylemez már megmutatta, hogy a srácoknak igen csak jól áll és jól is nyomják ezt a pop-punk/metalcore keverék dolgot. A Skyward című kislemezről többet a bevezetőben nem is írnék, mert hátha végére is érek cikknek, szóval a hajtás után a többit.

Korábban már hallottunk arról, hogy a Crossholder csapatnak egy álma vált valóra, mikor vettek egy kétemeletes turnébuszt amiatt is, mert egy közismert világsztárral fognak turnézni, akinek a kilétét még akkor nem árulták el. Mostanra kiderült, hogy az úriembert Tim Ripper Owensnek hívják.