Mivel a sok bejgli okozta sokktól a legtöbben csak néznek ki a fejükből a két ünnep között, ezért mi is inkább összefoglaljuk mit is csináltunk 2012-ben. Kezdjük az interjúkkal, melyből az idei évre jutott bőven. A legnagyobb dömpinget a Novarock Fesztiválon produkáltuk, ahol nyolc interjút is készítettünk, köztük egy világsztárral Corey Taylor-ral, de többek között a Machine Head, a Gojira, és a Trivium tagjai és készségesen válaszoltak kérdéseinkre. Idén meg tudtuk szólaltatni Mike Portnoy-t és volt zenekarát a Dream Theater-t is; valamint Zakk Wylde-ot, újból nyilatkozott nekünk Brant Bjork, és kollégáink türelmesen megvárták, míg a Fear Factory alapítója Dino Cazares is felébred és a maga szerény stílusában válaszol a neki feltett kérdéseinkre.
2012-ben folytattuk a koncertszervezőkkel készített interjúkat, megszólaltattuk sok internetes rockzenei főszerkesztőjét, de olyan érdekességek is olvashatóak voltak nálunk, mint a világ egyik legnagyobb színpadi show-it kreáló amerikai Strictly FX tulajdonosával, és a színpadokat építő GD Staff ügyvezetőjével készített interjú. Ha valaki nagyon ráér ITT találja az összeset, jó olvasást hozzá.
A Pokolgép minden idők legismertebb magyar heavy metal együttese, a stílus hazai megalapozója. Eddig 11 stúdió albumot, 1 angol nyelvű lemezt, 4 koncert lemez, 2 válogatás albumot és egy unplugged lemezt készítettek. A csapat túlélte a tagcseréket, és a heavy metal mélyrepülését 90-es évek közepén. A mai napig rendszeresen készítenek új albumokat, és sikerrel koncerteznek itthon, valamint az országhatáron túl. Zenéjükön több nemzedék nőtt fel. A 
Annak idején a Junkies-t is azért kezdtem el hallgatni és szeretni, mint a Tankcsapdát: a dalszövegek miatt. Mindenféle hangulatomnak megfelelőt találtam az albumokon és idővel úgy voltam, hogy a Junkies nótái kezdek el jobban ülni (legalábbis nálam). Az TCS legutóbbi lemeze és a most megjelent Mi van veled? Semmi? albumot egymás mellé téve, ez csak erősödött. A karácsony előtt két nappal megjelentetni a lemezt marketing szempontból nem feltétlen tökéletes húzás, ráadásul nem is volt az orrba-szájba nyomatott reklámozás.
Annyira nem vagyok öreg, hogy generációs szakadékokról beszéljek, de mindenképpen aggaszt, hogy a mai fiatal csávók hogyan fogják a felnőtt férfivá válás rögös lépcsőit megmászni. (Főleg ha arra gondolok, hogy még a nemi identitás kérdésével meg kell küzdenie egyeseknek..) Ezért is nagyon nagy öröm számomra, mikor olyan fiatal zenészeket hallok, akik a trendi külsőségek ellenére nem átallnak gitárt ragadni és betonkemény zenét játszani. Ilyenkor azért megnyugszom picit, hogy van még remény. Ilyen reménység a The Banished is, mely idén jelentette meg Hatred címmel első kislemezét.
A Nigromantia képében egy igazán friss csapatot üdvözölhetünk a népes death metál mezőnyben. A nyíregyházi csapat 2009-ben alakult és néhány kisebb kiadvány után, máris az osztrák Noisehead kiadónál találták magukat és idén már meg is jelent az első lemezük. Azt már előre le kell szögezni, hogy profi a cucc, mind hangzásában, mind a megjelenésében, mind a zenei részét tekintve. Természetesen fizikai formátumban is megjelenik az album, e nélkül a death mezőnyben nem is lehetne talpon maradni. Ugyanis a death, thrash, black, grind, hardcore vonalon a legerősebb az underground, ahol, ha nincs minimum egy kazetta demód, komolyan sem vesznek. Ha-ha!
Amikor előkerül az NDH (Neue Deutsche Härte) mint zenei stílus, természetesen mindenki tudja kapásból vágni a Rammstein nevét. Ez így teljesen rendben is van, mert az irányzat megkerülhetetlen alapzenekara és így persze banda zenekar sem kerülheti el az összehasonlítást, aki ezen a színtéren próbál meg sikereket elérni. És ha már egyszer sikerült elkerülni, hogy Földünk belekerüljön a „
Miután megtiszteltetek minket egész éves figyelmetekkel, és végigolvastátok 
A két évvel ezelőtti első Bloody Roots lemez az Isten kezében, igazi kis meglepetés volt Smiciéktől, legalábbis számomra és gondolom azoknak is, akiknek a Moby Dick-től érkező új lemezek nagyon hiányoztak. Pedig méregerősre sikeredett a visszatérő Moby album, a Golgota 2003-ban (atya ég, ez majdnem 10 éve volt!) és a rákövetkező 2005-ös Se nap se hold is kiváló lemez volt. Tulajdonképp mindegy is miért állt meg a zenekar újra beinduló szekere, a lényeg az, hogy a bent lévő dolgok úgy is kikívánkoznak, és előbb utóbb megtalálják az utat a külvilág felé.
Infestissumam címmel jövő év elején érkezik a svéd Ghost második nagylemeze, melynek érdekessége, hogy azt Nick Raskulinecz csúcsproducerrel rögzítette a banda. A Ghost múlt hétvégi linköpingi koncertjén ünnepélyesen örök nyugalomra helyezte a frontember Papa Emeritust, egyidejűleg bemutatták az új karaktert a rajongóknak. Papa Emeritus II természetesen azonos elődjével, így továbbra Tobias Forge személyesíti meg őt.
Az idén 30 éves Destruction nem képes lassítani, a tavalyi a Day Of Reckoning után máris itt a folytatás. Némi intró után bele is csapnak a Cyanide-ba és tekernek is tisztességgel. Azt kell, mondjam, pontosabban úgy látom, hogy a régi csapatok közül, akik újjáalakultak mondjuk úgy tíz éve és tényleg el tudták kapni a fonalat, tehát sikeresen tudták integrálni magukat az új évezredbe azok talpon tudnak illetve tudtak maradni. Ezek közé a csapatok közé vastagon belefér a germán thrash veterán csapata a Destruction is.