Az idei nyár jobbára Randy Blythe előzetes letartóztatásától hangos, mivel a Lamb of God frontemberét a cseh állam halált okozó testi sértés vádjával tartotta fogva egészen csütörtök délutánig. Az énekes azóta hazautazott az Államokba de az ügy, amely egy két évvel ezelőtti színpadi balesetből kerekedett ki, nem hagyta nyugodni a tengerentúli zenei életet. Így amíg egyes magazinok újabb és újabb videókat tárnak fel, valamint a webkettő is elárasztódott a #freerandyblythe címkétől, a Terror inkább úgy áll ki az énekes mellett, hogy lemondta aktuális Európa-turnéjának cseh dátumát. Ennek pedig a hazai közönség örülhet, hiszen így tényleg bepótlásra kerül a tavasszal lemondott fellépés.
„Nagyon szeretjük a cseh rajongóinkat, és jó bulijaink voltak itt, de muszáj szigorúan ragaszkodnunk (“Stick Tight”, mint a daluk címe) Randy Blythe-hoz, ezért úgy döntöttünk, hogy lemondjuk a koncertet. Zenekarként könnyen kerülhet bárki ilyen helyzetbe egy koncert során, és nem érezzük úgy, hogy a fellépés alatt működne, ha azt tettetjük, hogy mindez rendben van – hiszen nincs így. Ez nagyobb, mint egy címke, vagy egy okosan kitalált póló: közösségként kell tennünk valamit, és felszólalnunk. Szabaduljon Randy Blythe.” –ezekkel a sorokkal indokolta döntését a Terror frontembere, a Refused újjáalakulását sem kímélő Scott Vogel, aki így a Naysayer és a januárban már Budapesten is bemutatkozó Brutality Will Prevail oldalán érkezik majd a Dürer Kertbe.


Augusztus 21-én
Ez a nap is elérkezett végre! Négy napra Székesfehérvár (főleg) a magyar rock- és metálrajongók Mekkájává változik. És ahogyan néztem a bemelegítő napon, lesz is itt nagy zarándoklás a napokban. Kis kalandozás után hozzájutottam a jegyemhez és a fontos adminisztrációs dolgok intézése után (értsd: merre adnak hideg és olcsó sört) elkezdtem felmérni a terepet, merre vannak az egyes helyszínek. Kicsit talán sokat is pöcsöltem, mire megtaláltam a
A hamarosan - egyesével - megjelenő albumtrilógia, az ¡Uno!, ¡Dos!, és ¡Tré! előtt a Green Day egy karrier-összegző, 8 CD-s gyűjteményt ad ki The Studio Albums 1990-2009 címmel
Az Al Cisneros nevével fémjelzett OM őszi turnéja keretében ezúttal nem hagyja ki Budapestet és szeptember 18-án a Dürer Kertben lép fel. A banda nemrégiben jelentkezett új Advaitic Songs című lemezével. A 
Most játszuk azt, hogy úgy olvasod el a cikket, hogy közben véletlenül sem nézed meg a belinkelt videókat. Tényleg ne, én így csináltam - hibáztam. A Kamikaze Kingst a kiadója nemes egyszerűséggel a "Best Rock ‘n‘ Roll Extravaganza ever!!!" mondattal promótálja. Hát nézzük, illetve egyelőre hallgassuk meg, hogy miről is van itt szó. Alapvetően egy lendületes, mocskos glamrockot játszó bandáról beszélünk, amolyan Mötley Crüe-s utánérzéssel. Zeneileg teljesen rendben vannak, remekül repítik az embert vissza abba a húszonpár évvel ezelőtti világba. A szövegek ennek megfelelően nem túlságosan mélyek: csajok, buli, pia háromszögben alakulnak általában. Valamivel kevesebb, mint ötven percnyi játékidőbe 14 nótát sikerült belezsúfolni, ebből következik, hogy nem túl hosszú alkotások, rövid, könnyen emészthető rákenroll tételek ezek. 

Nulladik nappal, exkluzív és bemelegítő programokkal indul az idei FEZEN. A székesfehérvári MÁV pályán négy napon át jár majd a fesztiválmotor. A buli katalizátorai szerdán sok más banda mellett a világzenei alapvetés Al Di Meola, Ferenczi György és a Rackajam, a RATM tribute műsorral (is) fellépő Subscribe lesznek. A fesztiválterületen az építők az utolsó simításokat végzik.
Idei Nova Rock-sorozatunk utolsó darabjaként a továbbra is fölöttébb motivált, határozott terveket szövögető és magabiztosan építkező floridai Trivium két tagjával folytatott beszélgetést adjuk közre.
Ismeritek a szokásos kifogásokat: munkahely, család, kiskutya stb., a lényeg: néhány igencsak fontos lemez átcsúszott az idő rostáján. Azonban a Unisonic önmagáról elkeresztelt első albuma nem fontos - hanem rock-történelmi jelentőségű! A miértre tengerikígyó hosszúságú választ lehetne adni, most csupán két nevet írok: Kai Hansen, Michael Kiske. Mindketten az ős-Helloweenből. Újra együtt! Erről nem megemlékezni egy rock-blognak annyi, mint egy sportújságnak nem írni az EB-döntőről.