RockStation

Albumfotózás Rammstein-módra

2020. május 18. - theshattered

rammstein_2019_2.jpgA Rammstein körüli gépezetnek (mert ne higgyük, hogy a zenekar intéz mindent, van ott stáb gazdagon!) egyvalamit nem lehet az arcába vágni: hogy sajnálnák a pénzt a külsőségekre. A zenekar csupán a lemezborítók fotózására is annyit költ, amit egy átlagember több év alatt nem keres meg és még nem beszéltünk arról, mennyi ilyen fotós session anyaga marad a fiókban! A legutóbbi, csupán a Rammstein nevét viselő albumhoz is egy nagyszabású fényképezést iktattak be a németek, erről egy filmet is összeállítottak nekünk. Egy szóval tudnánk összefoglalni az itteni profizmust: durva! Ahogy az is, hogy az egésznek legalább a kilencven százaléka még sajtós promó fotóként sem jött ki azóta sem!

Tovább

Fúvósokkal közös lemezt készített Udo és csapata

udobundes.jpegA július 17-én kiadásra kerülő We Are One képében egy különleges lemezt tesz le az asztalra Udo Dirkschneider és csapata. A Bundeswehr hatvanfős fúvószenekarával közösen rögzített anyag megírásában a karmester, Christoph Scheibling alezredes is részt vett, ahogy két egykori Acceptes kolléga, Stefan Kaufmann és Peter Baltes is! Udo mester ezen alkalommal kicsit környezettudatosabbra vette a figurát, hiszen a korongon lesz szó a klímaváltozásról, a migránsáradatról és a környezetszennyezésről is. A címadó dalt már meg is tudjuk mutatni!

Tovább

Kerülj fel a térképre!

Interjú a bandmap stábjával

logo-dark.jpg

Nem tudod, hogy mi az a Bandmap? Ha tudod is, akkor sem érted, hogy ebből milyen hasznod származhat, miért éri meg jelen lenni? Próbálod használni, de nem megy? Tudod mi ez, és érdekel, hogy mi van az egész mögött? Akkor ez az interjú pontosan neked szól! Egy nagyszerű magyar ötlet/fejlesztés kapcsán beszélgettünk.

Tovább

Flashdance turbo - Feldolgozást adott ki Carpenter Brut

flashdance-hero.jpgEgy mindenki számára jól ismert dalt dolgozott fel a synthwave vonalon mozgó, de azért a rockos elemeket sem megvető Carpenter Brut. A Maniac című, eredetileg Michael Samballo által írt dal, ha valakinek be kellene mutatni, a Flashdance című film nagybetűs zenéje, ami már (durva, de) lassan negyven éves lesz! A friss verzióban Yann Ligner, a Klone énekese rezegteti a hangszálakat (és a női szíveket).

Tovább

Próbatermi videóval kedveskedett a Deep Purple

dp2020benwolf.jpgEgy, még a Whoosh! felvételei előtt rögzített próbatermi felvételt adott ki a Deep Purple. Az azóta már klipes dalként kiadott remek dal, a Throw My Bones ezen változata Ian Gillan nélkül lett feljátszva, méghozzá több, mint egy évvel ezelőtt, 2019. április 12-én. A már említett nagylemez augusztus 7-én kerül majd a boltokba és a megfelelő platformokra.

Tovább

Nők nagy golyókkal - Mesterséges intelligencia írt AC/DC dalszöveget

acdcold.jpgNos... Vannak dolgok, amikre nem lehet mit mondani. Ilyen a lyrics.rip weboldal dalszöveggenerátora, ami a különböző előadók dalszövegei alapján hoz létre egy sajátot, szigorúan az eddig valahol már megjelent részletek alapján. Így jöhetett ki az AC/DC dalszövegeiből a Big Balls névre hallgató versike, aminek talán a legjobb része a refrén, ahol a nők nagy heréiről énekel a Funk Turkey nevű YouTube-felhasználó. Az alap a For Those About To Rock lett, de talán nem is érdemes részletezni, ott a play gomb!

Tovább

Vasárnapi sör mellé: Jöhet a Judas Priest 2013-as DVD-je?

judas_priest_2018_2u.jpgA napokban elérhetővé tette az annak idején búcsúturnénak indult, de végül nem azzá vált kanyar lezáró buliját bemutató DVD-jét, az Epitaph-t a Judas Priest. A 2013-ban megjelent, szinte napra pontosan egy évvel azelőtt rögzített anyagon szűk két és fél órában osztják az arcunkba a dalokat a fémlegendák, mivelhogy ugye eleve búcsúkoncertnek szánták, stílusosan minden Rob Halforddal felvett albumot megidéztek legalább egy dallal.

Tovább

Itt jön az Ördög, bőrgatya van rajta! - Dalszöveges videót készített a Primal Fear

pralfear_2018.jpgFriss nótával szolgált a rajongóseregnek a Primal Fear. A július 24-re beütemezett új nagylemez, a Metal Commando már a tizenharmadik teljes értékű anyaga lesz a német metalcsapatnak, az Along Came The Devil pedig mutatja, hogy lesz benne fém és bőr hegyekben! Dalszöveges klipet is kapott a dal, mutatjuk!

Tovább

Szűk példányszámos újrakiadást kap a Rex Brown-könyv!

pantera_konyvbemutato.jpgEgy száz darabban limitált harmadik szériát kap a Pantera basszusgitárosának, Rex Brownnak az önéletrajzi könyve. A hivatalosan A Pantera igaz története belső szemmel címre hallgató olvasmány kizárólag Dudich Ákos weblapján keresztül lesz csak beszerezhető, mutatjuk a részleteket!

Tovább

Akusztikusban tolta a Cave In

cave-in-2019.jpgA GibsonTV felkérésére összeült Stephen Brodsky és Adam McGrath, hogy beszélgessenek kicsit arról, hogy hogyan is jött nekik a gitározás, a hangolás és minden ehhez hasonló, de ezek után is tartogattak még érdekességet, megmutatván, nem csak dísznek volt ott náluk a szárazfa! A két underground legenda a többek között Caleb Scofieldet is felelevenítő rész után ugyanis eljátszotta az egyik új daluknak, a Shake My Bloodnak az akusztikus verzióját, amit ajánlunk fülelésre!

Tovább

A német államtól kapott segítséget a Destruction

52929837_2239409409451214_2873147333623676928_o.jpgMegigényelte, megkapta a gyorssegélyt a német államtól a Schmier-vezette Destruction. A thrasherek persze nem a szép szemükért kapták a segítséget, lévén mint minden nagyobb zenekar, ők is vállalkozásként futtatják a csapatot és mint olyanok, megigényelhették az azoknak elérhetővé tett pénzösszeget. A kvartett persze minél hamarabb szeretne visszatérni a színpadra, de erre az év vége előtt nem látnak reális esélyt.

Tovább

Új lemezen dolgozik Devin Townsend!

devin-44.jpgMondd meg egy hiperaktív és brutálisan termékeny zenésznek, hogy üljön egy kicsit a hátsóján. Vagy legalább maradjon otthon, ha már törölni kellett a turnékat! Egy dolgot fogsz elérni: nekiáll zenét írni. A karanténprojekt keretein belül a fiók mélyéről előtúrt dalai és a karanténkoncertek után Devin Townsend nekiállt a következő nagylemez anyagának, ami mondjuk az ő mércéjével nem is olyan durva tempó, de ha egy átlagos zenészt, zenekart nézünk, igencsak megsüvegelendő teljesítmény!

Tovább

Tegnap jelent meg a Paradise Lost lemeze, az Obsidian

pl2020.jpgVégre mindenki számára elérhető lett a brit doom metal császárok, azaz a Paradise Lost legújabb alkotása, az Obsidian. Mint minden csapat, ők is egy videóval ünnepelték meg a jeles napot, a film a Darker Thoughts című tételre készült, ami mint olyan, az egész korongnak az első dala. Természetesen a teljes albumot is megmutatjuk!

Tovább

Metallica - Történelem a dalok mögött

Elolvastuk az új Metallica könyvet!

1.jpgÚjabb zenével foglalkozó könyv, újabb olvasnivaló, újabb gondolkodás nélküli vásárlás. Az elmúlt években eléggé rendesen el lettünk látva zenei kiadványokkal, hogy a buszon, metrón, a karosszékben legyen mivel elütni az időt. Meglepő lett volna, ha a Metallica is kimarad ebből a szórásból. Noha, volt már a zenekarnak jó pár könyve, azért most megleptek minket a Történelem A Dalok Mögött című szerzeménnyel. Mi meg neki is estünk azonnal, ahogy kézhez kaptuk!

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum