RockStation


Így szólt először élőben a Master Of Puppets

2021. március 05. - theshattered

master1.jpgTegnapelőtt volt harmincöt éve annak, hogy megjelent a metal történelem egyik legfontosabb mérföldköve, a Metallica klasszikusa, a Master Of Puppets. Ennek a jeles dátumnak nem is lehet jobb emléket állítani, mint az örökzöld címadójának korai koncertfelvételével, ami annyira korai, hogy előtte közönség előtt nem is játszották. A dátum: 1985. december 31.

Tovább

Denis Pauna újra alkotott: a Rammstein "kezébe" adta az Enter Sandmant

rammstein_2019_3.jpgDenis Pauna egy üde színfolt a YouTube igen terebélyes, lassan már fárasztó méretű, feldolgozó-zenészeket tartalmazó tengerében. Az tehetséges arcnak pár korábbi alkotását már elcsíphettétek nálunk, így talán nem meglepő, hogy az egyik friss műve, melyben a Metallica-örökzöld Enter Sandmanre húzta rá a Rammstein köntösét, is igen nívós eredménnyel szolgál. Hab a perverz tortán, hogy mindezt németül, fullosan a fiatal Till Lindemann énekstílusával, hangszínével fűszerezi meg.

Tovább

Western stílusú kisfilmet készített Les Claypool és Rob Trujillo

trujilloclaypool.jpgMi lesz abból, ha két vadnyugati arc nemesfémeket keres? Egyértelmű: basszuspárbaj! Legalábbis Les Claypool és Rob Trujillo alternatív valóságában mindenképpen. De hogy mégis milyen az "olyan", azt a lenti, Precious Metals című filmből tudjátok kideríteni. A filmecskének Claypool fia, Gage volt a rendezője.

Tovább

Nagylemezt készített Lars Ulrich kilencvenkét éves édesapja

torben_ulrich-1000x515.jpgNincs olyan, hogy valaki öreg a zenéléshez! A Metallica dobosának édesapja, a természetesen már korábban is több albumot, felvételt készített Torben Ulrich sem ül a fenekén attól, hogy már túl van a kilencvenkettőn, sőt, még egy nagylemezt is összerakott Lori Goldstonnal. Az Oakland moments az alábbiakban meg is hallgatható.

Tovább

Metallica szól a legújabb Ford reklámfilmben

metallica_2016_3.jpg

A Ford F-150 pickup Amerika legnépszerűbb modellje már évek óta, nem csak a pickupok között, hanem az összes autót beleértve. A frissített modellhez készült egy két és fél perces kisfilm, no persze nem a trágyahordó változathoz, hanem a tökön-paszulyon gond nélkül átgázoló, minden jóval felszerelt, 430 lóerős Raptorhoz. Ha már a látványos felvételeken homokban száguld ez a remek járgány, adta magát, hogy az Enter Sandman dalt választották a reklámfilm aláfestő zenéjeként (sand = homok, ééérted).

Tovább

Hivatalos felvételen Kirk Hammett, Rob Trujillo és Whitfield Crane haknizenekara, a The Wedding Band

0metallica2018_04_eredmeny.jpgRendesen megvágott, hivatalos felvétellel szórakoztatja a nagyközönséget a Kirk Hammett, Rob Trujillo és Whitfield Crane trió mellett Joey Castillo és Doc Coyle közös játékát megörökítő feldolgozás-zenekar, a The Wedding Band. Az önmagát sem komolyan vevő formáció még 2019 júliusának végén rögzítette a lent látható, hallható számokat. Billy Idol és a Black Sabbath egy-egy slágere következik, csak úgy feldolgozásszinten.

Tovább

Visszatér a Metallica és The Beatles nótákat keverő Beatallica

beatallica.jpegNyolc év kihagyás után friss anyagot készített a Beatallica. A Metallica és a The Beatles legjobbjait kutyuló formáció a Metal Assault Records-on keresztül hozza majd ki a termést, a dallistáról, egyebekről egyelőre nincs semmi infó. Viszont a korábbi három albumot a Bandcampen keresztül is bezsákolhatjátok, ha gondoljátok!

Tovább

Elton Johnnal közösen veszi fel a Nothing Else Matterst Miley Cyrus

mylescyrus.jpgEgyre komolyabban beleásta magát a Metallica-feldolgozásokat tartalmazó lemezének a megvalósításába Miley Cyrus. Az énekesnő már tavaly bedobta ezt az ötletét a nagyközönségnek, sőt, játszott is már élőben átiratokat a thrash csapattól, viszont most pár konkrétumot is elárult a rajongóinak.

Tovább

Lars Ulrich szerint a következő lesz minden idők legkeményebb és legjobb Metallica-lemeze

0metallica2018_33_eredmeny.jpgA jó Lars Ulrichról egyvalamit jól tudni: amellett, hogy az üzlethez is konyít ezt-azt, igencsak nagy dumás! Az éppen új korongot író Metallica dobosa elárulta a nagyközönségnek, hogy a következő albumuk lesz az eddigi legjobb és legsúlyosabba alkotásuk, ami azért is érdekes felvetés, mert nem kis nevű klasszikusokkal kell majd felvennie a versenyt.

Tovább

Több, mint 1,1 milliárd alkalommal hallgattak 2020-ban Metallicát a Spotify-on

0metallica2018_08_eredmeny.jpgTalán nem kérdés, hogy a Metallica a legnagyobb metalzenekar, így ilyen tekintetben az egyik legnépszerűbb is. A nagy kvartett, habár idén egy-két esetet kivéve nem igazán tudott koncertezni, mégis fenn tudták tartani maguk körül az érdeklődést, több, mint 1,1 milliárd alkalommal játszották le a dalaikat a Spotify felületén, csak 2020-ban! Ez, csakis a statisztikák kedvelőinek mondva 99,3 millió órányi zene, ami ép ésszel felfoghatatlan mennyiség. Hogy erre mennyire segített rá, hogy év közben a Metallica Mondays sorozat részeként archív bulikat mutattak a közönségnek, nem tudni, de akárhogy állunk hozzá, igencsak dicséretes ez a szám!

Tovább

Videót készített a The Shortest Straw feldolgozásához a Little Kruta

little_kruta.jpgA Little Kruta rengeteg munkát fektet a átirataiba, mondjuk ezt hallani is a végeredményen! A már több Metallica-feldolgozást is készített csapat a The Shortest Strawhoz készítette el a legújabb filmecskéjét, mely eredetileg a tavalyi albumukon, a Justice-on jelent meg. Metallicásoknak és az érdekes feldolgozások rajongóinak kötelező, a többieknek ajánlott!

Tovább

Ilyen lenne, ha a Type O Negative írta volna meg a The Unforgivent

typeonegative.jpgNemrég megmutattuk Denis Pauna egyik alkotását, ahol a Master Of Puppetset gyúrta át a Type O Negative stílusába. A zenész folytatja a munkát, szintén a két említett csapat volt az alap, egyszerűen annyi módosítással, hogy most a The Unforgiven került terítékre és... Még mindig zseni!

Tovább

Elektromos álommanó - Digitális alap, Travis Barker és a Metallica slágere női énekkel egy dalban

metallica91.jpg...és jelbeszéd! Érdekes katyvasz lett Elise Trouw legújabb vállalkozása, melyben a Metallica örökzöldjét, az Enter Sandmant dolgozza fel. A Travis Barkerrel (Blink 182) és Paul Racival (színész, Sound Of Metal) felvett nóta persze ismerős lehet párotoknak, mivel hallható volt a Sound Of Metal című filmben is, de most különálló videó készült az egészhez. Nem az év dala, de érdekes megoldás, az biztos!

Tovább

Nézd meg az Alice In Chains előtt tisztelgő all-star tribute műsort!

alice_in_chains_2018_1.jpgMetallica, Korn, Mastodon és sokan mások. Nevek, akik - virtuális formában - részt vettek az Alice In Chains seattle-i Museum of Pop Culture-ba való beavatásán. A műsorban rengeteg nagy név emelte meg a kalapját, a közel két és fél órás stream eseményen mindenki egy-egy Alice In Chains-klasszikussal emelte a színvonalat. Mivel a névsort igen fárasztó lenne leírni, lentebb, a videó alatt minden részletet megtaláltok!

Tovább

Gondolkodtatok már azon, milyen lett volna a Master Of Puppets a Type O Negative stílusában?

typeonegative.jpgMilyen hülye kérdés, minden második embernek eszébe jut! Ja, nem... Mindenesetre Denis Paunának átvillant a fején a gondolat és meg is valósította az agymenést! Szóval már csak rá kell nyomni a playre és élvezni az eredményt, ami tényleg elég hangulatos és valóban elég Type O Negative-os lett. Aztán ha úgy adódik időtök, érdemes ránézni Pauna többi keverékére is, vannak még érdekes falatok a kvázi életműben!

Tovább

Metallica-feldolgozást mutatott a Diamond Head

dh2020.jpgMondhatni visszaadta a kölcsönt a Diamond Head azzal, hogy a Metallica által feldolgozott Am I Evil?-t is felsorakoztató Lightning To The Nations lemez újravett, újragondolt, újramindenelt - és tegnap megjelent - kiadására felrakta a No Remorse című tételt. Az eredetileg hétszámos, már negyven éve megjelent anyagot négy átirattal egészítette ki az akkori felállásból már csak Brian Tatlert magába foglaló brit heavy-legenda, ezeket a Metallica mellett a Led Zeppelin (Immigrant Song), a Judas Priest (Sinner) és a Deep Purple (Rat Bat Blue) életművéből emelték át.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum