Azt hiszem ez a hét a koncertek ügyében simán a thrash rajongók hete lehetett a budapesti underground által leszervezett, szinte egymást érő ilyen színezetű bulik terén. Ugyanis a héten kilencedikén fellépett a fővárosban a nagy múltú
Solstice is, két stílusban hozzá hasonló csapattal. Illetve ugyanazon a napon a GMK színpadán három kerülettel odébb a
No Regret Productions szervezésében, két másik bandával fellépett a
Red Death, akik szintén egy klasszis thrash / crossover banda. Én viszont az előző napi, vagyis a szerdai bulira jutottam el, ami megint csak
No Regret szervezés volt. A
Power Trip nevű texasi banda főszereplésével, akikre meglehetősen kíváncsi voltam. Műfajukban ugyanis az utóbbi évek egyik legjobb kritikáját kapták a debütáló
Manifest Decimation című lemezükre. Amit én is előszeretettel pörgettem. Az
Armageddon Blues című korábbi kislemezükkel felváltva.