Négy hónap szünet után látványos produkcióval tér vissza a Tankcsapda! Az év első hazai megmozdulását 2017. április 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában tartják, ami ígéretük szerint az eddigi legizgalmasabb Tankcsapda koncert lesz.
Négy hónap szünet után látványos produkcióval tér vissza a Tankcsapda! Az év első hazai megmozdulását 2017. április 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában tartják, ami ígéretük szerint az eddigi legizgalmasabb Tankcsapda koncert lesz.
Kevesebb, mint három nap alatt dupla platina lemez lett a Tankcsapda „Dolgozzátok fel!” című feldolgozás albuma. A különleges, két lemezes albumon a debreceni rockzenekar által feldolgozott dalok mellett a banda legnépszerűbb számai is hallhatók olyan előadók előadásában, mint Tóth Gabi, a Wellhello vagy Ákos. A CD-t ismét csak a MOL töltőállomásokon lehet megvásárolni.
Megérkezett az első fecske a Tankcsapda november 22-én megjelenő dupla lemezéről, a Dolgozzátok fel!-ről. Ahogy a név is mutatja, egy spéci feldolgozáslemezzel lesz dolgunk, melynek az első korongján A TCS mutatja meg, hogy is kell klasszikusokat játszani, a második CD-n pedig különböző előadók róják majd le a tiszteletüket Lukácsék előtt. Az első kiszivárogtatott dal pedig nem más, mint Charlie - Mindenki valakiének az átirata, természetesen az album első feléről.
Mint minden bandának, a nagyoknak is el kellett kezdeniük valahol. Senki - legalább is nem a gitárzene berkein belül - nem született úgy, hogy már az első turnéján adott lett volna az arénaszintű hallgatóság, mindenkinek kellett sör, izzadság és húgyszagú klubokban, pincékben is tolni egy ideig. Ebbe a régi, naivan boldog világba adunk egy kis betekintést néhány igazi nagy zenekar korai felvételének segítségével.
A ma huszonhét éves Tankcsapda újabb meglepetéssel készül a rajongóknak. Két évvel a megjelenése után az Urai Vagyunk A Helyzetnek lemezt a trió megjelenteti vinyl formátumon is! Egyelőre csak annyit tudunk a lemezről, hogy limitált darabszámban fog megjelenni. Ha több infónk lesz azt egyből megosztjuk veletek, addig meg...
Szereted a Tankcsapdát? Netán van egy zenekarod is, akikkel van egy jobb sorsra szánt, elfekvő TCS feldolgozásotok? És még ezek mellett szeretnél a zenekaroddal országos hírnévre is szert tenni? Ha minderre "igen" a válasz, nincs más dolgotok, minthogy megmutassátok a Lukácséknak, hogy ti vagytok azok, akiknek szerepelnie kell a Tankcsapda novemberben megjelenő feldolgozáslemezén. És hogy mit kell tenni ezért?
Ha követed a Tankcsapda körüli történéseket, biztosan találkoztál Fejes Tamás utóbbi időben használatos pólófelirataival. A Kőbánya blues, A jel és az Egy kis anarchia alapján (hogy csak egy párat emeljünk ki) már tudni lehetett, hogy itt neves magyar rockslágerekről van szó, a ravaszabbak akár már sejthették is, hogy valami feldolgozós történet bújhat meg a háttérben. Aki így gondolkodott, megérdemli a jutalomcsokit, ugyanis valóban egy feldolgozás album fog Lukácsék kezei közül kikerülni, ráadásul nem is akármilyen.
Mi történik, ha Magyarország első számú rockzenekara találkozik egy szakállápoló termékeket gyártó rajongóval? Megszületik az ország első szakállolaja, amely mögött több hónapnyi munka, próbagyártás, arculat tervezés és tucatnyi illatvariáció kipróbálása áll. Az eredmény? Egy bio és természetes alapanyagokból készülő, exkluzív csomagolásban kapható, igazi frissítő és ápoló szakállolaj, ami amellett, hogy dögös, kivitelezésében egy luxusparfümnek is becsületére válna.
Dübörög a nyár, ezer fok van, süt a nap és sehol nincs híre az enyhülésnek. Mit csinál nyáron a rockszerető ember? Kocsiba,buszra pattan és meglátogatja a hazai, külföldi fesztiválokat. Mi sem tettünk másképpen, bevágtuk magunkat a kocsiba és ha már kezdetét vette a VOLT fesztivál metálosabb része.
A Tankcsapdában van valami különleges, ami miatt mindig is kíváncsi leszel arra, hogy mit alkot a debreceni trió. Lehetsz bármilyen életszakaszban ez a kíváncsiság, ha valaha is rajongtál a zenekarért, akkor veled marad. Ezt a rajongást meglovagolva egy rohadt jó ötlet, hogy minden Tank kiadvány csak egy ezresbe kerül. Én is lemásztam a legközelebbi kúthoz és megvettem a Három Rohadék Rockcsempész című dokumentum filmet.
Hamarosan, egészen pontosan MÁJUS 13-án a boltokba azaz a MOL kutakra kerül a legújabb Tankcsapda dokumentumfilm, ami a Három Rohadék Rockcsempész címet fogja viselni. Ehhez a DVD-hez készítettek egy dalt a srácok Alföldi Gyerek címmel, amihez nem voltak restek klipet is forgatni. A hajtás után mindenki megtalálja a videót, plusz néhány kulisszatitkot is elárulunk.
Újra felpezsdült az élet pici hazánk legnépszerűbb rockzenekara körül. Sajnos nem új albumról van egyelőre szó, hanem egy újabb DVD-ről, mégis jó eséllyel érdemes lesz rá beruházni a Tankok rajongótáborának.
Persze nem azt a gitárt tudod megnyerni, amin Lukács vagy Sidi játszik. Hanem egy Tankcsapda szériás Shecter-SGR gitárt. További infók a hajtás után! Siess, hogy le ne maradj!
Emlékszem, hogy régen mindig is el voltam ájulva, hogy egy turnén néhány zenekar mennyi pólót pakol ki a merch pultba. Mindig is érdekelt, hogy működnek a zenekaroknál a háttérmunkálatok, hogy működik egy zenekar, ha nem a zenei részét nézed a dolgoknak. Voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy bele tudtam pillantani már egy két dologba. Most azonban jobban érdekelt, hogyan is megy a póló készítés része a dolgoknak. Ezért felkerekedtem, hogy meglátogassam Moldoványi Jancsit, aki régi kollégám és nem mellesleg a Real Pimp szitanyomó műhely feje,szülőatyja, alapítója.
Biztosan sokan tudják, hogy a DVSC labdarúgócsapatának indulója a Piros-fehér című Tankcsapda dal volt, melyet a zenekar nemcsak debreceni kötődése miatt írt a labdarúgócsapatnak, hanem mert maguk is nagy szurkolói voltak a klubnak. Nos, a zenekar úgy döntött, hogy jöjjön valami új, valami friss és így az indulót visszavonta. Mindezt tegnap este a Civishír írta meg.
Jogosan hiányoltátok a 21 utált zenekaros cikkünknél a magyar mezőnyt. Ezt jelen írással igyekszünk is pótolni nektek! Mivel a közönség szava szent, a kedvetekért összeválogattunk egy kis háztájit, lássuk, kik azok a magyar bandák, akiket elítél a közvélemény egy része, ennek ellenére mégis töretlenül hasítanak előre akár a hazai, akár a nemzetközi porondon. Természetesen további javaslatokat, észrevételeket szívesen látunk!
Nézzétek meg a legújabb Tankcsapda klipet, amit a debreceni trió a Koponyák És Csontvázák dalhoz forgatott. Nem is akárkivel, hiszen ebben a dalban közreműködik az Ektomorf frontember Farkas Zotya, aki természetesen a klipben is szerepel. Hajtás, tankolás, orosz rulett.
Befejezte amerikai turnéját a Tankcsapda, az utolsó koncertet a legendás los angeles-i Whisky a Go Go-ban tartották. Az Air France párizsi járatával jöttek volna Európáig, azonban történt ez meg az útközben ...
Már kapható a Tankcsapda 25 éves jubileumát záró Főnix csarnokos koncert felvételének négy lemezes kiadványa. Az exkluzív csomagolású dupla DVD/dupla CD megjelenésének pillanatában sem pihen a zenekar, elérkeztek amerikai turnéjuk második feléhez, jelenleg az USA nyugati partvidékén koncerteznek.
Megállás nélkül dübörög továbbra is a debreceni gépezet, a srácok folyamatosan járják nem csak az országot, de Európa különböző nagyvárosait is. Hamarosan pedig elstartol nagyszabású amerikai turnéjuk is, s ahogy legutóbbi lemezük címe is mondja, jól láthatóan urai a helyzetnek. Az egy éve megjelent korong – ami a Tankcsapda 13. stúdióalbuma – turnéjának méltó zárása egy igazi nagy durranás lesz: a banda története során először ad Budapesten szilveszteri koncertet! Az elmúlt 26 év legnagyobb Tankcsapda-slágereivel és a legfrissebb kedvencekkel a Barba Negra Music Clubban köszönti 2016-ot a zenekar. További infók ITT.