Hát, a Slovnaft olajfinomító társaság egykori szerelőcsarnokát sem fogom a szívembe zárni! Voltaképp már akkor sejthettem volna, hogy lesznek gondok, amikor semmilyen útbaigazító táblát / molinót / egyebet nem lehetett észrevenni a környéken (de legalább parkolóhelyet nem volt nehéz találni). A beléptetés még gyorsan és gördülékenyen zajlott, ám utána évtizedeket ugrottunk vissza az időben. Az egy dolog, hogy kiülős szabadtéri terasz nincs, de a két, egymással szemben elhelyezett „vályúnál” nagyjából egy reumás csiga tempójában csapolták a sört – megjegyzem, a kínálat ki is merült ebben –, a sorok pedig métereken át kígyóztak. Az egyik ráadásul a koncertteremben végződött. A légkondit meg, ha egyáltalán van, gondos kezek „télen hűt, nyáron fűt” programra állították. Már csak a dohányzási tilalmat kellett volna feloldani, és máris kész a tökéletes szocreál élmény…