
Dupla teljes albumos online koncertre készül a Lamb Of God!

Kicsit „idegállapotban” érkeztem fenti zenekarok koncertjének helyszínére, lévén közel másfél óra alatt sikerült autóval megtennem az M1/M7 bevezető-Dürer kert veszedelmes távot. Előtte 200 km-hez kellett kb. ugyanennyi idő… Frusztráltságom a Blahán tetőzött, amikor is lehúzott ablaknál anyáztam egy kiadósat, érdekes pillantásokat kapva a buszmegállóban várakozó, illetve úttesten átkelő járókelőktől. Kezdtem megérteni Michael Douglas Összeomlásban mutatott viselkedését… Summa summarum, 6 év alatt elszoktam fővárosunk közlekedésétől.
A Whitechapel a legtökéletesebb név egy metálzenekarnak, hiszen ez a londoni városrész az 1800-as években igazi életveszélyes bűnbarlangnak számított, és többek közt Hasfelmetsző Jack is ebben a kerületben tevékenykedett.
Az USA-beli Tennessee állam nem ismeretlen a zenekedvelők előtt, gondoljunk csak Nashville városára, a country fellegvárára. Sötétebb vizekre evezve azonban rábukkanhatunk a Hasfelmetsző Jack londoni garázdálkodásainak színhelyéről elnevezett, 3 gitárral operáló Whitechapel zenekarra. A deathcore brigádot 2006-ban alapította meg Phil Bozeman és Ben Savage Knoxville-ben.
Tegnap egy Twitches livestream alatt egy kb. félperces részletet mutatott meg a rajongóknak a Whitechapel énekese, Phil Bozeman. A dal jó eséllyel a készülő nagylemezen fog helyet kapni,a melyről egyelőre túl sokat nem lehet tudni, de az biztos, hogy lesz.
Van egy jó tippünk, ha nem tudnád, hogy hol ünnepelj, ráadásul másnap melózni sem kell, így nincs kifogás. MÁRCIUS 15-én irány a Barba Negra! ha nem tudnád, hogy miért katt a tovább gombra! Minden infót megtalálsz!
MÁRCIUS 15-én hazánkba látogat a Heaven Shall Burn nem kisebb nevekkel, mint az August Burns Red, Whitechapel és a In Hearts Wake. További infók lentebb, arról hogy mik várnak rád a Barba Negrában ezen a szép tavaszi napon.
A hetekben jelent meg az amcsi gőzgyalu Whitechapel legújabb lemeze, a Mark of the Blade, melyet nálunk is meghallgathattatok teljes egészében. A még mindig friss és ropogós CD-ről az Elitist Ones című szerzemény egy rendes kisfilmet is kapott, melyben a háromgitáros felállásáról elhíresült banda mellett egy, a lemezborítón is megjelenő kígyókkal pózoló nő is megjelenik.
Új dalt már mutattunk a három gitárossal nyomuló Whitechapel június 24-én megjelenő hatodik nagylemezéről, amely a Mark Of The Blade címre hallgat. Most van szerencsénk a teljes lemezt is megmutatni a Metal Blade jóvoltából.