Vélhetően nem kell sokat várni a The Halo Effect második albumának megjelenéséig. A tavaly megjelent Days Of The Lost utódja várhatóan az év vége felé lesz elérhető, annyi biztos, hogy már a keverési fázisban jár a dolog. A svédek eddig két dalt játszottak élőben a készülő csomagról, viszont a The Defiant One-ról és a Become Surrenderről is egyelőre csak koncertfelvételek érhetők el.

Visszavágyott a death metalos gyökereihez Michael Poulsen, így összerakott egy zenekart Asinhell néven. Mielőtt még Poulsen hangját keresnétek a nemrégiben bemutatott Fall of the Loyal Warriorban, érdemes leszögezni: a mikrofon mögött Marc Grewe (ex-Morgoth, Insidious Disease) hallható. A Morten Toft Hansen dobjátékával teljessé tett bemutatkozó lemez, az Impii Hora 



Már nem kell sokat várni a crossover vonalon mozgó Dead Heat új anyagára, az Endless Torment EP-re, így lassan érdemes lesz felkészülni a büntire. A csapat, hogy véletlen se feledkezzünk meg a friss merítés érkezéséről, kiadott róla egy igen karcos tételt az Eyes of the Real képében, ezt pedig lentebb tudjátok lecsekkolni.
Nem egy, hanem egyenesen két album is várható lesz a Bad Omenstől. A nagylemezzel legutóbb tavaly jelentkezett brigád az egyik anyagnak a Concrete Forever címet adta, itt remixek, akusztikus kiadások és közös dalok fognak figyelni, mellette pedig készül a "rendes" korong is, viszont ennek még egyelőre nincs sem címe, sem semmi egyéb konkrét szelete. Egy biztos: az elsőként nevezett csomag első előzetese a címadó, a Concrete Forever lesz.
Folytatja a lemezelőzetes kislemezdalok adagolását a Greta Van Fleet. Az amerikai rockcsapat a tízdalos Starcatcherről már a negyedik promós tételt mutatta be a nagyközönségnek, ráadásul az eddig megszokottak szerint élő és klipes stúdiófelvételként is szabadon hallgatható. A rajongóknak jó hír, hogy már csak három hetet, egész pontosan
A Death Cult nevű formáció 1983-ban az angol Bradford városában állt össze Ian Astbury és Billy Duffy jóvoltából. Nevüket később The Cultra változtatták, hogy elkerüljék az esetleges dark vagy goth-rock beskatulyázást. A mai napig is működő zenekar élete nem volt éppen zökkenőmentes. Tagok jöttek, tagok mentek, Astbury kétszer is kényszerpihenőre küldte a csapatot. Mindezek ellenére kiadtak majdnem egy tucat lemezt, összehoztak egy sor slágerlistás számot. Pályafutásuk elején turnéztak az Aearosmith-szel és a Metallicával is, de természetesen tartottak önálló koncertkörutakat is, felléptek egy sor neves fesztiválon, szóval nem igazán tétlenkedtek az urak.

Várhatóan még idén meg fog jelenni a ZZ Top új nagylemeze, a 2012-es La Futura folytatása. A csapat büszkén jelenti, a 2021-ben elhunyt Dusty Hill játéka is hallható lesz majd az anyagon, persze lesz közöttük olyan is, amiben már a Hill helyére lépett Elwood Francis penget.
Friss számot rakott ki az
Friss anyagra készül a csupa nagy nevet vendégül hívó, amúgy ismeretlen felállású The Armed. A stílushatárokat feszegető hardcore csapat
Mindössze huszonhat éves korában elhunyt az ausztrál progresszív metalos Polaris gitárosa, Ryan Siew. A zenész
Tíz dallal a fedélzeten érkezik majd a Mammoth WVH második nagylemeze, a Mammoth II. A Wolfgang Van Halen-vezette csapat az
Magyarországot is érinteni fogja az Insomnium őszi turnéja. A finn death metal zenekar a 