Amint arról már korábban beszámoltam (képekkel is alátámasztva) sikeresen megérkeztem a 10. Hegyalja fesztiválról. A képek után most jöjjenek a betűk, a szöveg. Pár részben leírnám nektek, hogy mi is történt a fesztiválon. Első részben az 1. nappal bezárólólag írnék.

Már így rögtön a beszámoló elején kisebb gondba kerültem, mert nem tudom pontosan hányadik napon is mentünk le a Tisza partra. Ne értsetek félre, nem az emlékezetemmel van probléma, csupán az a bökkenő, hogy eddig a szerdai nap a hegyalja fesztiválon a 0. nap volt, a nagyszínpad sem működött többek között, az idén azonban a hét harmadik napján már az összes zenei helyszínen voltak programok, így már az „első nap”-ként lett aposztrofálva. 

Mi Hétfőn indultunk útnak – azaz ha jól számolom a -1. napon-, úgy gondoltuk ez elég korán lesz ahhoz, hogy frankó kis sátorhelyet találjunk magunknak a Tisza kempingben, valahol egy fa árnyékában. Nos nem így lett. Mikor megérkeztünk olyan 3-4 óra magasságában már igen csak sok sátor volt felverve, elég rendesen szét kellett nézni, hogy még találjunk egy jobb helyet, ami annyira nagyon tuti nem is volt, mivel  fél 9kor meglehetősen oda sütött a nap, szóval ez volt a reggeli ébresztő ideje. Már az első napon megnyíltak a bejáratnál elhelyezett konténerek, így átvettük a karszalagunkat, programfüzetünket, ajándék válogatás cd-nket, szóval teljesen felvértezetten mehettünk aludni.

 A 0. napon, azaz Kedden –legalábbis az én olvasatomban- már meg is telt az első számú kemping, úgyhogy megnyitották a másodikat- a Hegyalja névre kereszteltet-. Ám még koránt sem volt vége az embertömeg áradásának. Aki ilyenkor ütötte fel ideiglenes lakhelyét már nem valószínű, hogy sok árnyékot talált magának. Az ember sokaságot elnézve mi is és gondolom sokan mások is határoztak úgy, hogy jövőre még korábban fognak lejönni. Egy elcsípett beszélgetésből az derült ki, hogy van aki már előző hét Keddjén  „beköltözött”, hogy igazán jó helye legyen. (Természetesen azokról most nem beszélek, akik száláson pihenték ki a fesztivál fáradalmait)

Aztán elérkezett a fesztivál hivatalos első napja, amikor már koncerteket is rendeztek a Hegyalján. Délelőtt strandolás, ebéd után a Kopasz-hegy megmászása szerepelt a programban, aztán  kora este elővettem a programfüzetet és elindultam hallgatni némi élőzenét. Első koncert, amit megtekintettem a  Chuck Norris Action Squad fellépése volt. A 4 napos fesztivál dömping előtt ráhangolódásnak teljesen jó volt. Fiatal tagokból álló fiatal zenekarról van szó, akik a hazánkban szerintem sajnos kevésbé favorizált rap-metál felé húznak. Ezután inkább csak lézengtem a sok színpad között, belehallgattam többek között a Magna cum laude az Esclin syndo, Paddy and the Rats csapatok zenéjébe egy-két szám erejéig. A következő koncert, amit végig figyelemmel követtem, a zenész szakmát nem ma kezdő tagokból álló Beatrice csapatának a zenés szórakoztató blokkja volt. Hát be kell vallanom még nem voltam korábban koncertjükön, ezért is gondoltam úgy, hogy itt az ideje, hogy megnézzem az „öregeket”, nem szoktam itthon Nagy Feróék felvételeit hallgatni, de azért így is akadt szép számmal számomra is ismerős dal a repertoárból. A nézők számát elnézve még sokan is kíváncsiak rájuk. Érdekesség, hogy Nagy Hunor Attila személyében a dob mögött valamely számoknál a frontember fia foglalt helyet.

 Ez után a Kispál és a Borz következett a nagyszínpadon, ami még továbbra is úgy gondolom, hogy nem nekem való zene, ezért inkább bolyongásba kezdtem a többi helyszín  között, így kerültem a   magyar nemzeti hip-hop csapat , a Belga koncertjére.

 Az este záró koncertjét a nagyszínpadon az immáron 20. éve létező Tankcsapda „követte el”. Némiképpen meglepő lehet, hogy szerdán rögtön az első napon színpadra léptek a „tankok” Lukács frontember is mondta, hogy játszottak már az összes napon, de az elsőn még nem. Ez az egybegyűltek létszámán egyáltalán nem látszott meg. Magára a koncertre írhatnám, hogy a szokásos Tankcsapda buli volt, elég sokszor találkozhatunk velük fesztiválokon, aki volt már fesztiválon, egészen biztosan volt már Cseresznyéék egy zenés előadásán is. A koncert elején több régi számot is hallhattunk, aztán ahogy közeledett a műsor vége kerültek elő folyamatosan a slágeresebb dalok. A végén pedig természetesen egy torta is megérkezett, ami a fesztivál és a tankcsapda zenekarnak is járt a kerek jubileum alkalmából. A nézők kapták a tortát, de elnézve a sort és az édességre ácsingózók számát én inkább a tovább állás mellett döntöttem.

 A debreceni csapat koncertje közben tettem egy kis kitérőt egy kisebb színpad felé, ahol a Watch my Dying nevű, neve ellenére hazai csapat zúzott, akik nemrégiben jelentették meg legújabb korongjukat Moebius címmel. Aki szereti a húzósabb metált, azt hiszem érdemes belehallgatnia a lemezbe, illetve elmenni egy koncertjükre.

Első napnak elég jó volt a felhozatal is összességében, és jó sokan is voltak kíváncsiak a zenekarokra, bizakodva lehetett várni a második napot, ahol a nagyszínpad igencsak kecsegtető programot ígért, sorrendben a Fish!, Road, Subscribe, Depresszió, Machine Head együttesek veszik majd birtokba a deszkákat, de erről majd a következő részben.