Hillel Slovak tragikus halála után a fiatal John Frusciante lett a Red Hot Chili Peppers új gitárosa. 1989-ben a Mother’s Milk című albumot már vele vették fel. A zenekar összeállt: már csak egy igazán nagy sláger kellett, ez két évvel később meg is érkezett. A Blood Sugar Sex Magic azonban több annál, hogy egy legyintéssel elintézzük, miszerint „az album, amin az Under The Bridge van”.
Az egyik legenergikusabb lemez, amit valaha is kiadtak, ez a személyes véleményem. A Give It Away vagy a The Power Of Equality hallatán egyszerűen nem lehet nyugodtan ülni tovább. Az album igazi erejét ezek a pörgős számok adják, amiben keveredik minden: a funk, a metal, a hip-hop, és néhol a legegyszerűbb klasszikus rock zene.
Érdekes, hogy a legnagyobb sláger mégis egy lassú szám lett, amit talán még a nem feltétlenül Red Hot Chili Peppers rajongók is kívülről tudnak. Van az albumon egy másik, szerintem méltatlanul hanyagolt lassú szám is, I Could Have Lied címmel (Ez Anthony Kiedis énekes sosem volt kapcsolatát meséli el Sinead O’Connorral). Melankolikusabb hangvételű az akkor még nemrégiben túladagolásban elhunyt barátnak/gitárosnak írt dal is; My Lovely Man.
Az album készítésének kapcsán rengeteg érdekességet megemlíthetünk. A zeneanyag felvételeire egy Hollywood Hillsi üresen álló villában került sor, melyet újdonsült producerük, Rick Rubin bérelt ki számukra, aki olyan zenekarokkal dolgozott a Chilin kívül, mint a Metallica, a Slayer, a System of a Down vagy Johnny Cash. Nem rossz névsor.
A Breaking The Girl-ben hallható „furcsa zajokat” azzal idézték elő, hogy a zenekar tagjai különböző fémdarabokat ütögettek a mikrofon előtt, de nem rossz történet az sem, hogy az Under The Bridge végén hallható vokált a tagok édesanyjai által rögtönzött kórus adja.
Emellett pedig a Suck My Kiss eredeti munkacíme azt hiszem minden különösebb gondolkodás nélkül könnyen kitalálható.
Készült még egy dal megrendelésre is, Rubin kieszközölte, hogy legyen egy dal a csajokról és kocsikról, a végeredmény a The Greeting Song (ami azért nem az album legjobb darabja, valljuk be.)
De van itt még egy 8:16 hosszú ultra-funky Sir Psycho Sexy is, melynek teljesen váratlan a lezárása, mint ahogy a már említett Give It Away végén is csodálkozhatunk, amikor egyszer csak felcsendül a Black Sabbath Sweet Leafjének riffje, teljesen odaillő módon. És persze egy dal New Orleansról (Apache Rose Peacock).
Lehet, hogy a Californication érettebb és több no. 1. slágerrel bír, de egyben nyugodtabb is, és a zenekar a világhírnevet ezzel az (nincs rá jobb szó) őrülettel szerezte meg, ez az album, ami az összes erényüket és tudásukat felvonultatja, és sokkal kevésbé megunható a mai napig.
